Matrózmúzeumot alapított Szombathelyen a vasvári származású Hideg István
A Holt költők társasága című film kultikus jelenete jutott eszembe, mikor Hideg István a szombathelyi matrózmúzeum falán egykori magyar tengerészek portréit mutatta. Az 1900-as évek elején műtermekben készült fotókról huszonéves fiatalok néztek nagy reményekkel az objektívbe. Némelyikük azonban soha nem térhetett vissza a polgári életbe. Tengeri csaták áldozatai lettek. A szombathelyi állandó kiállítást egyébként az „Idehaza” – A Magyar Vidékért Egyesület gondozza, pályázatok segítségével is. A civil szervezet keretében működik a Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoportja Hideg István vezetésével. Az ő magángyűjteményéből készült a tárlat.
„Dédnagyapám, Harmat Lajos 1905-től nyolc évig szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia Haditengerészeténél”- kezdte mesélni a múzeumalapítás történetét Hideg István.
A dédapa egy földközi-tengeri hadihajós utazás emlékét naplóban örökítette meg. A könyvecske sokáig a család könyvespolcán volt. Hideg István többször is kézbe vette a sárgult, cirkalmas írással jegyzett füzetet, aztán egyszer végig is olvasta. Megérintette az 1900-as évek magyar haditengerészetének világa. Ahogy a gyűjtő fogalmazott stílusosan: Akkor merült „alá” a témába és kezdett a történelmi korszak után kutatni. A dédapa naplója, relikviái után újabbak gyűjtésébe fogott. Internetes aukciókon sikerült a legtöbb kincset megszereznie. Ennek már 15 éve. A tárgyakból, fotókból, képeslapokból, relikviákból állt össze a múzeum jelenlegi anyaga.
„A korszakot felölelő, folyamatosan bővülő szombathelyi gyűjteményt már több helyre is elvittük. A többi közt a Savaria Karneválon is bemutattuk. A vándoroltatható kiállítást már több helyről, például Győrből is kérték”- mondta a múzeumalapító.
Legutóbb a matróz csapattal néhány hete a Savaria Karneválon találkozhatott a közönség. Második alkalommal vonultak fel a történelem magyar tengeri fejezetével foglalkozók. A hét fősre gyarapodott csapat korhű öltözetben vett részt a felvonuláson. Idén egy valódi tengerész, a 74 éves Belencsák István, a vasi, tradicionális késes család tagja is csatlakozott hozzájuk.
Mint kiderült: Ő szintén hajón töltötte matrózként katonaidejét, igaz már jóval a századforduló után, a hatvanas évek elején. A karnevál idén más különlegességet is tartogatott a csapat számára: A vasi matrózok egy történésszel találkoztak, akit fellelkesített Istvánék kezdeményezése. Ígérete szerint a Bécsi Hadtörténeti Múzeum levéltárból az egykori magyar haditengerészhez fűződő összes háttéranyagot lekéri, hogy még teljesebb lehessen a szombathelyiek kutatása és a szerzett adatokkal is gazdagíthassák a kiállítást.
„A Vasi k.u.k matrózok Hagyományőrző Csoportnak ötfős magja van. Zömében vasváriak. De már a gyermekeink is érdeklődnek a korszak után, így az utánpótlás is biztosított lesz. A kiállítási tér egyben közösségi, egyesületi találkozóhely. De érdeklődőket is fogadunk előzetes bejelentkezés alapján”- kezdte a múzeum bemutatását kalauzom.
A gyűjtemény egy szombathelyi családi ház földszintjén található. Az érzékelhető, hogy az egyre sokasodó tárgyak, emlékek mennyisége miatt előbb-utóbb kinövi ezt a helyiséget a tárlat. Most azonban még elfér egy légtérben a sok fotó, képeslap és a matrózöltözetet bemutató bábu vagy épp egy nehézbúvár ruha sisakját illusztráló érdekesség.
Hideg Istvánnal először a dédnagyapa élettörténetét vettük górcső alá:
„Harmat Lajos sorsa egy régi vasutas almanachból követhető végig. 1884-ben Bukkariban, Fiume mellett született. Géplakatosként sok helyen, Csáktonyán, Bécsben, Szekszárdon is megfordult. Aztán a MÁV szolgálatába lépett mozdonyvezetőként. Onnan sorozták be a haditengerészethez Polába”- sorolta az életpálya állomásait a kései leszármazott, majd hozzátette:- A műszaki végzettség az 1900-as években is sokat számított. Aki pedig a gőzgépekhez, például a mozdonyvezetéshez értett, különösen értékes volt a haditengerészet számára, hisz gőzhajók voltak a flotillában.
A dédapa több hajón szolgált a hét év során, köztük például a Monarchon és a Budapest csatahajón is. Az egykori tengerész rövid élettörténete után az öltözetekről kezdtünk el beszélni a magángyűjtővel.
„Van már hat téli és egy nyári komplett korhű matróz öltözetünk, amit tagjaink mellett a múzeumba látogatók is felölthetnek”- újságolta örömmel Hideg István.
Az öltözetek egy része vállfán, ékes rendben, egy másik része polcon, tűpontosan összehajtogatva. Kicsit olyan ez is, mintha egy hajó kajütjében néznénk körül a szigorú rendnek engedelmeskedő matrózoknál.
” A kabát és a nadrág posztó anyagból készült. Rajta a klasszikus matrózgallér, de a fekete nyakkendő, csíkos póló is az öltözet része. A matróz sapkán azt, hogy ki hol szolgált egy ráköthető szalag jelezte. Ha valakit egyik hajóról a másikra helyeztek, csak a szalagot kellett cserélnie a sapkán. Minden más maradt”-mutatta egy bábun kalauzom.
Az öltözeten derékszíj, azon bőrtáska.
„Ebbe a puskához szükséges töltények kerültek. Mannlicher patrontáska, az ugyanilyen gyártmányú puskához dukált”- mondta Hideg István.
A múzeum falán hajók grafikái sorakoznak korabeli képeslapokon csatahajók, cirkálók, rombolók, naszádok, tengeralattjárók és nem tévedés, vízirepülők. A hidroplánok kezdetleges prototípusai, melyeket repülőcsónakoknak is neveztek, ha szabadon fordítjuk a Flugboote elnevezést. Szintén a tablókon sorakoznak az úgynevezett kórházhajók is. Ezeket személyszállító funkcióból építették át a háború alatt ápolásra szolgáló hajóvá.
„Vitorlásokat is tettünk a tablókra. Ezek voltak ugyanis az iskolahajók. Hiába volt gőzhajó, vitorláson kellett megtanulniuk dédapáméknak a mesterséget, hogy továbbléphessenek”- avatott be kutatásaiba Hideg István.
„Európa hatodik, a világ nyolcadik legnagyobb haditengerészete volt a monarchiáé. A legénység húsz százaléka magyar volt. Ez a 20 ezres állományból 4 ezer magyar matrózt jelentett. Az is tény, hogy a haditengerészetnél nem volt annyi bevetés. Míg a szárazföldön már nagyban folytak a csaták, a tengerészek nem kerültek éles helyzetbe sokáig”- mondta a korszakról házigazdám.
A kérdésre, hogy háborúmentes időben mi volt a feladat, Hideg István sorolta: Részt vettek flottatüntetéseken, a kínai bokszerlázadás leverésében is, népszerűsítették a Monarchiát. Utakat tettek meg Ázsia körül, a Földközi-tengeren. A dokumentumok tanúsága szerint Amerikába is elmentek a magyar tengerészek. A békeidőben pedig a napi rutin volt a feladat: takarítás, a hajó aktuális javítgatása és a kimaradás is része volt az életüknek. Pola (most Pula) volt a hadikikötő, legdélebbre pedig Cattaro (most Kotor).
Az egykori matrózok hétköznapjairól, étkezéséről tovább kérdezve kalauzomat elmondta: Dédapja naplójából olvasta, hogy egyik alkalommal gulyáskonzervet kaptak ebédre, amit csak rizzsel összekeverve tudtak megenni. Finoman szólva nem voltak megelégedve az ízével. Szokás volt, hogy a tisztek kóstolták meg először az ételt és ők engedélyezték azok felszolgálását a legénységnek.
A kérdésemre, hogy egy hajón mennyien voltak, Hideg Istvánnak azonnal kész válasza volt:
„Nagyobb csatahajón, például a Szent Istvánon 1056 főnyi legénység és 38 főnyi tiszt szolgált. A monarchia minden részéből érkeztek matrózok. Jellemzően a horvátokat kormányosnak, nehéz búvároknak osztották be, hisz volt bőven tengeri gyakorlatuk. A magyarokat tüzéreknek, a cseheket gépésznek sorozták be. A tisztek nagy részét az osztrákok adták.”
A Szent István csatahajónak a kiállítás külön fejezetet szán. Molinón mutatják be a hajó legfontosabb műszaki adatait és a történelmi beszámolókkal sem fukarkodnak.
A múzeumban az alapos kutatásnak köszönhetően vasi matrózok nevei is sorakoznak. A Zenta cirkálón egy kőszegi és egy sárvári, a Szent Istvánon pedig egy szentgotthárdi matróz halt hősi halált.
A kiállításon tengerészláda, tengerészkötél, fahordó. Utóbbiba víz illetve vizezett bor került, ezt itták a matrózok. A nehezebb munkát végzők, például a fűtők rumot is kaptak az étkezéskor.
Hideg István érdekességként meséli, hogy 100 év után került hozzá a világból dédapja két képeslapja nemrég. Internetes aukción csak a lap képes részét látta. Mikor megérkezett hozzá a küldemény, akkor vette észre, hogy ezt még dédapja adta fel 1908-ban a földközi-tengeri út során. Egy másikon két matróztársával kártyázik. Ez is a szombathelyi gyűjteményben van már.
A magángyűjtőtől végül azt kérdeztem: mi volt a legemlékezetesebb dédapja naplójának olvasása után a történetekből?
„A földközi-tengeri úton történt: egy cseh bajtársuk sapkáját a szél a tengerbe fújta. A matróz utánakapott, de a hirtelen mozdulattól a tengerbe esett és belefulladt. Jelképesen temette el a legénység, erről ír megindítóan dédapám. De a naplóban szép leírások vannak a kikötőkről és a spanyol és a görög királlyal való találkozásukról is”- listázta olvasási élményeit Hideg István.
Az egyesület elnöke Gaál Angelika is elkísért múzeumi sétámban. A vezető büszke a szervezet matróz kultuszt felelevenítő tevékenységére. De támogatók nélkül nem tartanának itt. A Honvédelmi Minisztérium és a szombathelyi önkormányzat kulturális és civil bizottsága a ruházat és a fegyverzet bővítését támogatta, az Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság és magánadományok a kiállítás létrehozását tette lehetővé.
„Remélem, hogy egyre több eredményt tudunk felmutatni az elkezdett munkában, mert szeretjük is, akarjuk is csinálni”-mondta búcsúzóul az egyesület elnöke Gaál Angelika.
(A hagyományőrzőkről bővebbet a www.vasikukmatrozok.ewk.hu honlapon olvashatnak.)
Pogács Mónika
Fotó: Idehaza Egyesület
