A 2011-es tavaszi idény egy különleges és ünnepélyes momentummal vette kezdetét a labdarúgóknál: a kezdőrúgást a sportszerető vasvári emberek által jól ismert Sipos Sándor – Sanyi bácsi – végezte el, akit az egyesület a mérkőzés előtt azon apropóból köszöntött fel, hogy immár 50 éves munkássággal maga mögött áll a vasvári labdarúgás szolgálatában.
Ezen szép és különleges alkalom kapcsán beszélgettem Sanyi bácsival, és kértem, hogy meséljen magáról, a vasvári foci mellett eltöltött öt évtizedről.
– A sport, a labdarúgás iránti szeretet korán kibontakozott nálam. Az aktív játékot 13 évesen kezdtem, a járási bajnokságban a Csipkerek csapatában. Első komolyabb ajánlatomat az akkor NB3-as Celldömölktől kaptam, majd Budapestre kerültem, ahol a Budapest Bajnokságban szereplő Postás volt a csapatom. Leszerelésem után hazajöttem Csipkerekre, ekkor keresett meg a Vasvár. Ez 1960-ban történt. Rögtön kaptam az alkalmon, és 1961. március második vasárnapján lejátszottam első mérkőzésemet a Vasvár színeiben. A meccsnek külön érdekességet adott, hogy az én gólommal sikerült megszereznünk a győzelmet a Csepreg csapata ellen. A vasvári csapat ekkor a megyei 1. osztályban szerepelt, az őszi fordulót az utolsó előtti, 15.-ik helyen zárta, de egy jó tavaszt produkálva végül a 10.-ek lettünk. Emlékszem olyan sorozatra, hogy három egymást követő mérkőzésen 21 gólt rúgtunk – Répcelak 6, Táplánszentkereszt 6, Rábapaty 9 – és egyet sem kaptunk. A tavaszi sikerekből 24 góllal sikerült kivennem a részem. Nagyon megkedveltem a társaságot, összetartó és jó hangulatú együttes voltunk. Közülük sajnos már sokan nincsenek köztünk, de a többiekkel – dr. Döme László, Kovács Lajos, Panda István, Kiss Gyuszi, Tóth Lajos, Kapornaki Sanyi – mindig szívesen találkozunk – mondja Sanyi bácsi.
– A következő évben sajnos kiestünk a megyei 1-ből. Engem a Haladástól hívtak, de nem sikerült a klubok közti megegyezés, és a tavaszi szezontól az NB 3-as szombathelyi Pamut csapatához kerültem. Közben a Vasvár visszajutott a megyei 1-be, és ismét hívtak játszani. Elfogadtam az ajánlatot, ami még társult azzal is, hogy helyben kaptam munkát az akkori ÁFOR telepen. Azóta folyamatosan valamilyen formában a vasvári focicsapat mellett tevékenykedtem. 1967-ben kértek fel edzőnek. Először mint játékos-edző tevékenykedtem, és közben – ’68-’69-ben – elvégeztem az edzőképzőt, és olyan nevek mellett tettettem vizsgát mint Bicskei Bertalan, Madár Gábor, Faras Pál. Közben 1963 őszén megházasodtam, két évvel később megszületett Ildikó lányunk, majd rá két évre Csilla és Anita. Megszerettem Vasvárt, szeretek itt élni, és nem is kívánkoztam sehova máshova – hangsúlyozza, majd visszakanyarodunk a labdarúgásra: ezekben az években a vasvári foci felfelé ívelt. ’71-ben megnyertük a megyei bajnokságot és elindulhattunk az NB 3-ban! Ekkor hívtak edzőnek Körmendre, de ezt a vasvári kötődésem miatt nem vállaltam el! Sajnos innét egy szezon után kiestünk, majd hullámzó évek következtek, jobbára első osztályú tagsággal. Amikor ismét edző lettem, (1982) a megyei másodosztályban volt a csapat. Ekkor egy remek szezont produkálva – 150 rúgott, 12 kapott gól, megnyertük a bajnokságot, és ismét feljutottunk. Sajnos a következő szezonban a munkahelyem miatt nem tudtam vállalni az edzősködést. Ekkortájt ért el a csapat remek eredményt Szőcs László irányításával, bejutott a Szabad Föld Kupa döntőjébe, amit a Népstadionban játszottak, ahol a Romhánytól kaptunk ki. 1982-87 között is a csapat mellett voltam, ezidőtájt a szakmai háttérmunkában vettem részt. 1987 januárjában aztán ismét visszakerültem edzőnek, és pár év gyengébb szereplés után 1992-ben egy fiatal csapattal feljutottunk az első osztályba (100 rúgott és 14 kapott gól). Ebben a szezonban volt, hogy 7 meccsen keresztül nem kaptunk gólt, amiről a Nemzeti Sport is cikkezett. Mi voltunk a saját bajnokságában legtöbb fordulón át kapott gól nélkül lévő csapat! Nyolc győzelem után 44-2-es gólaránnyal álltunk! A szezonban az első gólunkat a Vép ellen kaptuk, hazai meccsen (a végeredmény 10-2 lett ide), amelyet kb 1200-1300 ember tekintett meg! Ez egy nagyon jó szezon volt, nagyon jó sajtóvisszhanggal és egy 1. hellyel. Mi adtuk a gólkirályt, és a góllövőlista első 4 helyezettjében 3 vasvári is volt (1. Catomio János, ? 3. Ferencz Zoltán, 4. Tóth László). A következő szezonban 4.-ek lettünk. Ezután az edzősködésemben pár év szünet következett, de valamilyen formában mindig a csapat mellett voltam: szakvezetőként, korosztályos edzőként. A ’90-es évek második felében ismét edző voltam a nagycsapatnál – emlékszik vissza.
-Aztán 1998-ban szerveztük meg az utánpótlást. Igaz, ekkor már volt U12-es és serdülő csapatunk is, noha ez a bajnokságban nem volt kötelező. Elindítottuk az ovis csoportot és pár év alatt – ahogy a gyerekek nőttek – feltöltődött az U7, U9, U11 és U13 korosztályokkal. A legelején 6 ovis gyerekkel kezdtünk, és a 2000-es évekre 60 főre ment fel a létszám! Többek között ez is indokolta, hogy a 2000-es VVSE közgyűlésen az egyesület megszavazta, hogy a „Kölyök” külön szakosztály legyen és önállóan működjön. Külön meg szeretném említeni, hogy sok gyermek jött a kistérségből is. Az évek során rengeteg rendezvényen, versenyen, kupán szerepeltünk a „Kölyök”-szakosztállyal, amelyekről rendre jó eredményekkel tértünk haza. A nálam lévő érmek, kupák, serlegek száma – sajnos nem találtunk még olyan helyet, ahol egyben ki lehetne állítani a díjakat – 40 körül van, és ezen kívül még rengeteget szereztek a gyerekek az utánam jövő edzők irányításával is!
1994-től indítottuk útjára a Dr. Hubay Pál emléktornát. Évente rendeztük meg, hat éven keresztül a felnőtteknek, ahova a megye legjobb csapatait hívtuk meg A kupát háromszor a Vasvár szerezte meg, így az véglegesen itthon maradt. A 2000-es évben egy nívós verseny keretében a ’92-es születésű gyermekeknek rendeztük. Az itt megszerzett 3. helyre nagyon büszke vagyok, hisz nívós csapatok ellen játszva szereztük meg (Goldball (MTK), Szombathely Lurkó, Sárvár, Keszthely, Muraszombat).
2002-ben volt 90 éves az egyesület, ennek apropóján szerettem volna egy rendezvényt szervezni, ahova azokat hívnánk meg, akik itt sportoltak, vagy valamilyen formában a vasvári focihoz kötődtek. Ez ugyan nem a jubileum évében, hanem egy évvel korábban került megrendezésre, de nagy sikere volt. 250 fő címét tudtuk kideríteni, 200 főt hívtunk meg és végül 120-an jöttek el – volt aki külföldről érkezett- meséli örömmel Sanyi bácsi.
– Az egyesület a jövő évben lesz 100 esztendős, és ez nagy szó, mivel – ha csak a környékbeli sportegyesületeket nézzük – például a Haladás 8 vagy 9 évvel fiatalabb a ZTE 8 évvel (akik első nyilvános mérkőzésüket épp az akkori Vasvár ellen játszották). A visszavonulásomat is szerettem volna erre a jubileumra időzíteni, de erre már a tavalyi évben sor került – mondja, majd hozzáteszi: „sokat köszönhetek Vasvárnak. Szeretek itt élni, úgy érzem, hogy itt megbecsülnek, szeretnek. Az emberek hozzám való viszonyulása, elismerése többet jelentett, mint akármilyen kitüntetés. Az ellenfeleimmel, edzőimmel, csapattársaimmal mindig igyekeztem a legnagyobb egyetértésben élni, és úgy érzem, hogy ma is szeretjük egymást.
Meg szeretném köszönni a családomnak is a támogatást, a segítséget. Az ő megértő közreműködésük nélkül nem tudtam volna csinálni.”
Sipos Sanyi bácsi a Vasvár színeiben labdarúgóként a megyei 1. osztályban 195-ször MNK mérkőzésen 15-ször lépett pályára. Edzőként az NB 3-ban 30, a megyei 1. osztályban 828, a megyei 2. osztályban 135, MK meccsen 36 alkalommal irányította a felnőtt csapatot. Ifi edzőként 120, serdülő trénerknét 40, U 12-es csapatot vezetve 40 mérkőzésen munkálkodott. Szakosztályvezetőként 165 meccsen volt a csapat mellett. Ez összesen 1604 mérkőzés, amikor valamilyen formában közreműködött a VVSE munkájában! A Vasvárral edzőként háromszor nyert bajnokságot: kétszer a másodosztályban és egyszer az első osztályban.
A ’60-as évek végén kapott elismerést a városban folytatott társadalmi tevékenységéért. A Városért Elismerésben részesült az akkori Nagyközségi Tanácstól, 1999-ben Vasvár Város Önkormányzatának előterjesztésére megkapta az Ifjúsági és Sport Minisztérium Államtitkára által adományozott „Vas Megye Közgyűlésének az Önkormányzat Szolgálatáért Kitüntető Oklevele és Emlékplakettje Sport Tagozata” kitüntetést. Vasvár városa és a Vasvár Városi Sport Egyesület 2007-ben díjazta 40 éves edzői tevékenységéért. A legfrissebb elismerése pedig a mostani „50 éve a Vasvári Labdarúgás Szolgálatában” kitüntetés.
Gratulálunk Sanyi bácsinak a díjhoz, az eddigi munkásságához és jó egészséget kívánunk továbbra is!
