Ötven évvel ezelőtt 33 fiú végzett Vasváron, az akkori fiú iskolában. Íme az általános iskola 8. osztályát befejezők névsora: Ambrus László, Benke Tibor, Fabók Tibor, Farkas Imre, Frigy Tibor, Horváth Endre, Horváth István (an.: Kiss Emerencia), Horváth István an.: Horváth Mária), Kiss Vince, Kovács István, Kovács József Gyula, Kovács László, Laki József, László László, Lukács József, Molnár Győző, Molnár Lajos, Dr. Molnár Imre, Nagy Gyula, Nagy István, Nagy János, Notterpek István, Novák Péter, Pasics Tibor, Radnai Imre, Simonovics Károly, Dr. Szabó Pál, Szabó Zoltán, Szita Elemér, Török Attila, Dr. Varga Antal, Mészáros József.
A TANÁRI KAR
Igazgató: Kovács Ferenc
Tanárok: Dr. Sütő Miklósné
Kelemen József
Szabó József
Szakály János
Zöld Gábor
A hajdani fiú iskolában apjainkban a Vas Megyei Idősek Otthona működik. Így hát érthetően a találkozó fő szervezője, Benke Tibor az otthon vezetését kérte meg, hogy az 50 éves jubileumi találkozón az egykori Alma materben, a mai Vas Megyei Idősek Otthonában gyülekezhessenek. Az otthon vezetése támogatta a kezdeményezést. A szívélyes vendéglátásért az öregdiákok köszönetüket fejezték ki.
S eljött a várva-várt nap. 2007. január 20-án szombaton délelőtt az otthon közösségi termében gyűltek össze. Abban a teremben, amelyben egykor osztályterem volt, majd tornaterem lett belőle.
A hajdani végzősök, csupa fiúból álló osztály 19 tagja jött el a nem mindennapi találkozóra. A 33 fős osztályból heten már nem élnek, hárman szociális otthonban élik mindennapjaikat, négyen pedig nem tudtak eljönni a vasvári találkozóra.
(Az iskola 1988-ig működött a mai Idősek Otthona épületében, majd amikor elkészült Vasváron a térség legnagyobb és legkorszerűbbnek számító intézménye, a Kardos László Általános Iskola, akkor az intézmény kiköltözött az egykori egyházi tulajdonban lévő épület falai közül.)
A hajdan fiatalos csapat mára deres halántékú urak társaságává érett. 50 év érlelte őket is, tanáraikat is. Egykori igazgatójuk, Kovács Ferenc is itt Vasváron kezdte pályáját, és Komor András is. A találkozóra mindketten eljöttek, és a tanulókkal, mai hatvan év feletti férfiakkal együtt elevenítették fel az egykori élményeket. Komor András tanár, tiszteletben álló karnagy akkor, 50 éve amolyan mindenes tanár volt a felső tagozaton. Alkotmánytant, mértant, rajzot, éneket tanított. Bandi bácsi meghatottan emlékezett vissza: Együtt voltunk fiatalok, a szemünk láttára sarjadtatok férfivá. Nekem nagyon sokat jelentettetek. A Pál utcai fiúkat és a Légy jó mindhalálig című színművet is eljátszottuk. Többetek tekintetét látva úgy vélem, ti is szereplői voltatok e két színműnek. Nemrég voltam egy másik találkozón, ahol csupa öregasszony ült velem szemben. Itt pedig csupa délceg, vidám úrral találkozom. Ez külön öröm számomra. Szinte mindenki teljes életet élt közületek.
A rendkívüli osztályfőnöki óra keretében a véndiákok csak meséltek, meséltek. Az egyes pályaképek tükrében kibontakozott maga a történelem is, amelynek aktív formálói voltak a Vasvárról kiröppent vagy éppen itt maradt hajdani diákok érett férfiként, mérnökként, kutatóként, aranyművesként, hivatalnokként, igazgatóként, zenészként, egyszerű alkotó emberként élve meg ezt az ötven évet.
A több mint két órás beszélgetést követően a temetőbe vezetett a 19 felnőtt férfi és az őket elkísérő asszonyok, feleségek útja, ahol Benke Tibor vezetésével virágot helyeztek az elhunyt osztálytársak sírjaira.
A temetőből visszatérők a főbejárat előtt ismét összegyűltek egy közös fotózásra. Kovács Ferenc igazgatóval és Komor Andrással hajdani tanárukkal együtt. A 21 férfi, majd a kísérő hölgyek, családtagok együtt fotózkodtak. Egy pillanatra csend lett a januári tavaszban. Hisz fél évszázad egy teljes emberöltőnek számított nem is olyan régen. Ki tudja, öt év múlva mennyien leszünk? – töprengtek el többen is. Majd az épület folyosójára lépve, miközben együtt nézegették az egykori, 50 évvel ezelőtti Vasvárról készült fotókat, emlékeztek. Emlékszel? Ott volt a cukrászda, ott baloldalon, abban az épületben, ott szemben pedig az iskola, emitt jobbra meg a Zöldfa fogadó. Az épületre később emeletet húztak, s a pince, és annak támfala is elenyészett az időben. Miként a történelmi belváros is elbontásra került.
Majd díszebédnél tovább beszélgettek, anekdotáztak az egykori virgonc fiúk, akik mára megszelídült, idősödő férfiakká lettek, ám akiket kiváló humorérzékük soha nem hagyott cserben. Együtt nézegették a fiúk, fiatalos humorú öregdiákok a családi fotóalbumokat, s azokat az évtizedekig őrzött felvételeket, amelyek akkoriban készültek, még fekete-fehér fototechnikával. Hol volt akkor még a színes fotótechnika? Hol volt akkor még a digitális fényképezés, az Internet, a műholdas televíziózás, a kommunikációs forradalom. Akkoriban más forradalom zajlott. Ám létük, életük aligha volt unalmas, élményben szegény. Sőt. Az elmesélt és ismét átélt történetek hallatán azt hiszem, nagyon is gazdag élményeket raktároztak el abban a képzeletbeli, életbe bocsátó iszákban. A hallottak arról tanúskodtak, hogy a fiúk jó iskolát kaptak, s becsülettel kijárták az élet iskoláját is, ők 33-an, akik közül most 19-en együtt fiatalodtak a szombaton együtt elköltött ebéd, 50-es számot viselő jubileumi torta, s a kitűnő borok segítségével.
(Kép és szöveg: Bodorkós András)
