Nyár utolsó szombatján találkoztak Vasváron az egykori óvónőképzősök. Az osztály a képző intézmény második évfolyamaként 1952 és 1955 között végezte tanulmányait a Petőfi utcai iskolában. Ott, ahol ma száz idősnek ad otthont az épület. Épp ezért itt már nem tudtak emléket idézni az egykori képzősök. Helyette gyakorló intézményükbe, a Kossuth utcai óvodában gyűltek össze beszélgetésre, fényképek nézegetésére és a közös találkozás örömére.
Az egykori óvóképzős osztályt Tóth Balázs polgármester köszöntötte, majd Szatmári Helga óvodavezető is szólt a jubilálókhoz. Beszélt a ma folyó pedagógiai munkáról és körbevezette a nyugdíjas óvónőket a mára teljesen korszerűsített épületben. Az óvónőképzős osztály programja ezt követően közös emlékek felidézésével és ebéddel folytatódott. A jubileumi találkozót végül azzal zárták: szeretnének minél többször találkozni még Vasváron.
Többünk is rácsodálkozhat: Óvónőképző Vasváron? Igen. Tóth Lajosné, mindannyiunk számára Babi néniként ismert óvónő, az osztály egyik tagja mesélt erről és a találkozóról is.
– Óvóképző Vasváron?
– Igen. Akkoriban sok kisgyermek született. Sopronban volt legközelebb óvónőket képző intézmény. Ez most is így van. De akkoriban még több helyen is indítottak ilyen képzést, hogy legyen elegendő szakember az óvodákban. Így történt, hogy Vasváron is indult képző. 36-an jártunk az osztályba.
– Milyen volt az osztály?
– Nagyon jó osztályközösségük volt. A helyiek és a szomszédos falvakból bejárók mellett sokan kollégisták voltak. A mai Zöldfa vendéglőként emlegetett épület 60 éve kollégium volt.
– Kik voltak a tanáraik? Tudom, a teljességre nem törekedhetünk a felsorolásban, de említsünk meg néhány nevet!
– Rajczy István tanár úr meghatározó volt az osztály számára. Ő volt az osztályfőnökünk az első évben, aztán elment Szombathelyre. Őt Német Éva tanárnő váltotta, aki akkor került ki a főiskoláról. Ő volt aztán végig az osztályfőnök. Idősebb és fiatalabb tanáraink is voltak, akik próbáltak bennünket a pályára a lehető legjobban felkészíteni, mégpedig úgy, hogy reálisak voltak. A jóról is, a nehézségekről is beszéltek. Zoltay Feri bácsi tanított bennünket. Tudós ember volt, végül Pécsre ment el. Kovács Jóska bácsi volt egy ideig az iskolaigazgató, őt váltotta később Lányi igazgató úr. Tanárunk volt Kelemen Jóska bácsi, Bokor Géza, Baracsi Tibor. Ők fiatal tanárok voltak és akkor végeztek a főiskolán. Említhetem Kolbay Ödön bácsit is, aki a legidősebb volt a tanárok között. Még a polgári iskolában tanított a negyvenes években és annak megszűnésével került a képzőbe.
– Milyen tantárgyak voltak?
– Szakmaiak közül például a lélektan, a neveléstan, és a gyakorlati szakok. A kézügyesség fejlesztési foglalkozások, agyagozás, rajz, festés, szövés meghatározó volt az iskolában. Nagyon fontosnak tartották a tanárok, hogy az óvodások kézügyességét fejlesszük ilyen játékos programokkal. Volt persze általános tantárgy is bőven: matek, magyar, földrajz, ének, zene. Hegedülni is tanultunk abban az időben.
– Mindenki a pályán maradt?
– A végzett óvónők közül sokan először bölcsődékben helyezkedtek el. Akkoriban volt ezekből bőven, hisz gyermek is sok született, ahogy már említettem. A szüleik pedig dolgoztak. Így a bölcsőde segítette a családokat a munkavállalásban. Sokan a bölcsődei pályakezdésből léphettek aztán óvodai nevelővé később. Én is így voltam ezzel. A pályát elhagyó egyébként nem volt köztünk. Aki nem óvónő lett, az tanított vagy az egészségügyben helyezkedett el. Mindegyik egy kicsit rokon szakma az óvónőivel. S bár pályaelhagyó nem, de ország elhagyók sajnos voltak az osztályból. Számukra az élet és az ötvenhatos események hozták ezt a kényszert. Aki maradt, az Vas, Zala megyékben vagy az ország távolabbi pontjain, Budapesten, Gyöngyösön helyezkedett el, telepedett le.
– Hányan jöttek el a találkozóra?
– A 36-os létszámból most tizenhárman voltunk együtt. Kilencen sajnos betegség miatt nem tudtak eljönni, hét egykori osztálytársunkra pedig már csak a temetőben emlékezhetünk. A többiek külföldön vannak, nem tudtak hazajönni, de levélben üdvözöltek bennünket.
– Milyen gyakran tartottak osztálytalálkozót?
– Ötévente biztos, de a hat évtized alatt volt, hogy sűrűbben is találkoztunk. A Vasvárra érkező osztálytársainkkal tettünk egy sétát a városban. Rácsodálkoztak a város fejlődésére: az egykori iskolából modern, felújított épületben idősek otthona nyílt, az egykori kollégiumból vendéglő lett. Az óvoda maradt meg egyedül funkciójában, de itt is olyan volumenű fejlesztések történtek, amihez csak gratulálni tudtunk a városnak.
– Hogy zajlott maga a találkozó?
– Én vettem át az egykori osztályfőnök, Németh Éva szerepét és megnyitottam az osztályfőnöki órát. Név szerint mentünk végig az osztályon, hogy kivel mi történt. Aztán a volt tanárokra emlékeztünk anekdotákkal, kedves történetekkel. Az az igazság, a tanárok a pályát megszerettették velük. Fotókat nézegettünk a régi szép időkről, majd ebéd után körbejártuk az óvodát Szatmári Helga vezetésével. Aztán még sokáig beszélgettünk. Végül abban maradtunk: Sokat és sokáig szeretnénk még egymással találkozni a jövőben is.
– Volt egyenruhájuk?
– Egyenruha nem, de egyensapka volt. OK, ez volt ráírva a kis címerre az élén. Ez nem jelentett mást, mink az Óvonő Képző mozaikszót, bár sokszor és sokan viccelődtek ezzel a két betűvel, szójátékokat játszva. Főleg a fiúk. Az osztálytársaim úgyis tudják nagyon jól – teszi hozzá mosolyogva Babi néni.
– Ha már Babi néni vette át az osztályfőnök szerepet is a találkozón és nyitották fel így közösen a naplót, az egykori osztály nevében mit tudna üzenni a ma óvónőinek, illetve, akik fontolgatják, hogy ezt a szakmát választják?
– A lényeg, hogy szeressék a gyermekeket és hivatástudatból válasszák az életutat. A legfontosabb szem előtt tartani a gyermek fejlődését és a tudásunk legjavát átadnunk a kicsiknek. Egyszóval: szívvel-lélekkel dolgozzanak, és akkor sikeresek lesznek a pályán.
Pogács Mónika
