2019.02.08. A cím elnyerése egy állomás volt, a munka folytatódik tovább

Újabb három éven át viselheti a Nagy Gáspár Kulturális Központ a Minősített Közművelődési Intézmény címet. A vasváriak harmadszor vehették át az Emberi Erőforrások Minisztériuma által odaítélt elismerést. Gergye Rezső, Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója véleménye szerint komoly presztízst jelent a szakmában a cím birtoklása. Idén összesen 14 település részesülhetett ilyen elismerésben. Ki először, ki másodszor kapta meg.
Az igazgató hozzátette: nem egyszerűen az intézmény által viselhető logók gyarapítása volt a cél. A cím elnyeréséhez vezető út a lényeges, s a kulturális központ feladatellátási hatékonyságát növeli az előírásoknak, követelményeknek való folyamatos és pontos megfelelés. Igaz ez az adminisztrációs munkára, a programszervezésre és a közösségekkel való kapcsolattartásra is. Az intézményvezető azt is elmondta: folyamatos készenlétben tartja őket, naprakészen kell tartaniuk a minősítéshez szükséges gyakorlatokat, az adminisztrációt. Mindez egy állandó tanulási folyamat, amit ráadásul szívesen osztanak meg a hozzájuk érkező kollégákkal is rendszeresen, akik a mi jó gyakorlatainkra kíváncsiak.
Gergye Rezső a díj viszonthatásairól azt mondta: a díjjal kicsit előtérbe került az intézmény, és ez együtt jár azzal, hogy a város részéről is nő a minőségi munkavégzéssel kapcsolatos elvárások mércéje. Az intézmény dolgozói fel vannak készülve arra, hogy egy-egy, a rendezvényszervezéssel, programokkal kapcsolatos észrevételt, a negatívakat is még fontosabbnak tartják majd a vasváriak jelezni nekik. Ez azonban nem baj. Hozzájárul az amúgy is általuk kitűzött célok eléréséhez, azaz ahhoz, hogy még nyitottabban, demokratikusabban, társadalmasított formában működjön az intézmény. Az igazgató azt is hangsúlyozta: nem csak a kulturális központban dolgozó négy ember érdeme a cím elnyerése, hanem minden, az intézménybe járó vasvárié, az azt használó közösségeké, partnerszervezeteké, önkéntes segítőké, az önkormányzaté. A kulturális szakember szerint azonban a cím elnyerése csak egy állomás volt, ahol jelképesen megálltak, kicsit visszanéztek, de a munka folyik tovább, már előretekintenek a jövőbeli teendőkre. Egyedüliként a pályázó intézmények közül nyolc tevékenységből hétre megkapták a vasváriak a minősítést. Ezek között szerepelt például az ismereterjesztés, a kiállítás, a közösségi szolgáltatás és a táborok. A cím elnyerését nyolc hónapos előkészítő munka előzte meg. Az elismerés presztízs értékű, pénzjutalommal nem jár. Anyagi előny azonban származhat abból, ha egy beadott dokumentáción a minőségért garanciát vállaló logó szerepel. Fontos információkat adhat a döntéshozóknak és többször születhet támogató határozat az intézmény által beadott projekteknél.
Széchenyi2020