Drimmer László és felesége, bár utazni szerető és vágyó emberek, ezt korábban nem tehették meg. Négy gyermek felnevelése volt a fontos életfeladat. No meg az anyagi szempontok sem számítottak másodlagosak. Múlt év nyarán azonban eljött a dolgok együttállása: a gyermekek felnőttek és a pénzügyi helyzet is lehetővé tett egy utazást Grúziába.
A kalandokról a napokban tartott előadást a Nagy Gáspár Kulturális Központban a házaspár a vasvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület felkérésére.
Óhatatlan a kérdés: Miért éppen Grúzia? Drimmer László mindezt filmszeretetével indokolta. Filmértő, sőt filmkészítő emberként még a 80-as években figyelt fel a rendezőre, Szergej Paradzsanovra, aki élete javát Grúziában élte. Az ő filmes stílusa a kevés beszéd, képzőművészeti szintű komponálás, képszerkesztés, történelmi témaválasztás és a hagyományok feltétlen tisztelete. Ezek a munkái keltették fel tehát először a Grúzia iránti kíváncsiságot Drimmerékben. A második impulzus egy grúz népi együttes fellépése volt a Hegyháti Napok folklór programjában. A levegőben pörögtek, térdre értek le a táncosok, eszközös tánc volt ez – nem finomkodtak, hanem tiszta erővel kardoztak ebben a harci táncban, kemény hegyi férfivirtussal.
Ezért jelentett számukra különös vonzást a keleti ország a maga életigenlésével, dinamizmusával, szellemi aurájával, különleges humorával, tradícióinak ápolásával. Drimmerék a szervezést sem bízták a véletlenre. A legtöbbet utazott magyar állította össze rajtuk kívül egy tucat utastársnak a kaukázusi mustra programját. Csonka Gábor, közismert nevén „Vádorboy” 150 országot járt be korábban stoppal. Vele oda is eljuthattak a turisták, ahova utazási irodákkal nem. Grúziába utazni Magyarországról repülővel érdemes. Járat hetente kétszer indul a kutaisi reptérre, melyet nem mellesleg magyarok terveztek és építettek.
A magyar-grúz kapcsolatok szervességére több más példa is elhangzott: Misztótfalusi Kis Miklós nyomdász, betűmetsző alkotta meg az első nyomtatáshoz használt grúz betűket. Drimmer László Zichy Mihály grúziai kitérőjéről is beszélt. A művészt nemzeti festőjükként tisztelik a kaukázusiak. Ő illusztrálta a grúz nemzeti eposzt, „A tigrisbőrös lovag” című verses elbeszélést. Tbilisziben, a fővárosban Zichynek köztéri szobra van és utca is viseli a nevét.
Drimmer László az érintetlen tájak, magas hegycsúcsok, folyók, vízesések, tradícionális falvak, néha eklektikába hajló városok bemutatása mellett humorosan követ legelő tehenekről is beszélt. Ezzel csak arra utalt, hogy az utakon, hegyekben, a gleccserek közelében annak ellenére, hogy elfogy minden zöld és élő, a teheneknek folyton valami fontos rágni valójuk akad. A szemlélő számára úgy tűnhet: követ.
Az utazók azt mesélték: a teheneken kívül lovak, disznók, kecskék sokasága legelészik az egész országban, a közutak elmaradhatatlan részeként is. Így folyamatosan kerülgetni kell őket. Ez különösen nehéz mutatvány a szerpentineken azoknak az angol kormányos autóknak, melyből számos van az országban és amit Japánból szereznek be tulajdonosaik.
Persze, mint Grúziában mindenben, ebben is ott a hagyomány és modernség kettőssége, kontrasztja: a régi szovjet idők autómatuzsálemei és a legmodernebb kocsik találhatók meg egy időben, egy helyen.
Ha már táplálkozás. Míg a teheneké a „kő”, addig az embereké főleg a padlizsán. Számtalan étel készül ebből a zöldségből. Dióval töltve különleges csemege, csakúgy, mint a szacivi, azaz a diós csirke. Különleges a kvasz, azaz az erjesztett gabonaital. Másik legendás és kihagyhatatlan italuk a csacsa, azaz a helyi pálinka. Legalább ötven fokos, többnyire törkölyből főzik és grúz vodkaként definiálják.
S ha már alkohol: több mint ötszáz féle szőlő terem Grúziában. Ezzel kapcsolatban is sok érdekességet mesélt Drimmer László. A bort különös pincehelyen tárolják egész évben. Ősi módszer, hogy agyagkorsókat ástak földbe, ebben készítették, tárolták a borokat. Később az európai típusú pincekultúra is meghonosodott. De manapság jellemző, hogy visszatérnek a bor korsóban, földben tárolásához
Drimmer László a grúz embereket úgy jellemezte: hihetetlen humoros, olykor önirónikus nép. Mindenhez alkalmazkodnak és nagyon tudnak élni. Morbid különlegesség, de ezt az életigenlést a síremlékek is tükrözik. Mindegyik grániton az elhunyt gravírozott portréja látható. Ezekről elmaradhatatlan az ital és a cigaretta. Némelyik sírkőre, ahol az illető közúton halt meg, a baleset körülményeit rajzolták meg a mesterek.
Nem akármilyen vidék a Kaukázus. Grúzia Drimmerék szerint a vizek országa. Mindenütt víz folyik, alkalmasint az utcák közepén is, melyet kerülgetni kell.
Az ötödik, hatodik századi kolostortemplomokból bőség van az országban. Az épületek romosak. A legnagyobbak jól őrzik annak emlékét, hogy ezek egykor szellemi központok voltak egy úgynevezett akadémiai fedett térrel, ahol a teológiai és természettudományok felsőfokú oktatása folyt nagy tanítómesterekkel.
Drimmer László a sok élmény mellett egy veszélyes növényről, a kaukázusi medvetalpról is részletesen beszélt. Az özönnövény minden föld feletti része mérgező. Ha bőrre kerül a növényi anyag, akkor fényérzékennyé teszi azt akár hosszabb távon is. Égési sérülésekre emlékeztető hólyagok keletkeznek a bőrfelületen. Magyarországot eddig többé-kevésbé elkerülte a terjedése. A növény jelenléte csak pontszerű itthon, de Szombathely környékén is jelzik már a botanikusok.
Az íráshely korlátai miatt felsorolhatatlan, mi minden hangzott el az úti beszámolóban. A borkultúra, a sebes folyók, a hatalmas hegyek, az ősi nyelv, a Fekete tenger, a hagyomány egyben a modernség, a vendégszeretet, a terülj-terülj asztalkám országa számtalan látni és tapasztalni valót tartogat érintetlenségével az eredetire vágyó turistáknak. Aki nem hiszi, járjon utána.
Pogács Mónika
