Fáklyás felvonulás, koszorúzás, ünnepi beszéd és műsor a március 15-ei városi megemlékezésen
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére az ünnep előestéjén, március 14-én tartottak városi megemlékezést. A hagyományokhoz hűen fáklyás felvonulás indult a Béke úti óvodától a Március 15-e térre, ahol V. Németh Zsolt államtitkár, Vasvár elöljárói, valamint a város életét meghatározó intézmények, szervezetek vezetői, képviselői helyezték el koszorúikat. Ünnepi beszédet Sejber Mihály alpolgármester mondott. Ünnepi műsort a Kardos László Általános Iskola diákjai adtak. A megemlékezésen a Vasvári Fúvós Zenekar közreműködött. Vezényelt: Komor András. Kísérő rendezvény a Nagy Gáspár Kulturális Központban megtartott Ismerős Arcok-koncert volt.
Sejber Mihály alpolgármester ünnepi beszédében nem csak történelmi áttekintést nyújtott, hanem a helyi vonatkozásokra is kitért, az egykori vasvári személyekre is emlékezett.
„Tisztelt Ünneplők, kedves Vasváriak!
A Kárpát-medencei Magyarországon – melyet Európa legindividuálisabb és legvendégszeretőbb népessége alkot – mindig véres szabadságharcokban tört felszínre az idegen akaratok elutasítása. A birodalmak érdekei általában összeegyeztethetetlenek voltak a miénkkel.
1848-ra újabb 150 év telt el a Rákóczi-szabadságharcot követő, ezúttal Habsburg elnyomásban. Ez alatt a magyarok nem maradtak süketek és vakok. Európát járó legjobbjaik és diákjaik révén folyamatosan érzékelték azokat a gazdasági és szellemi folyamatokat, melyek az ország felemelkedését még jobban szolgálhatták volna, ha lett volna önállóság. A polgári értékek minden magáért és közösségért felelősséget érző embernek megjárnak – hirdették Kossuthék. 1848 tavaszára az európai politikai helyzet megérett arra, hogy az addig alapvetően lojális reformnemzedék most már követeléssel álljon elő.
Március 3-án Kossuth Pozsonyban elmondta híres beszédét a polgári jogok és az önállóság tekintetében. Egyúttal petíciós mozgalmat hirdetett, hogy a vármegyék részéről is támogatást szerezzen.
Eközben Európa forrongása Bécsre is átterjed. Március 13-án Ferdinánd kénytelen meneszteni Metternichet. Kossuthék azonnal indulnak Bécsbe a magyar egyetemisták fáklyás menetétől kísérve, ahol a császárváros népe a vállán viszi őket a Burgig.
A pest-budai március 15. Petőfiékkel az utolsó lökést adja, hogy az uralkodó belássa, most tényleg (látszólag) engedni kell a magyaroknak. Március 17-én kinevezi Batthyányi Lajost miniszterelnöknek. Ugyanezen a napon fogad el a vasi megyegyűlés egy a 12 pontra rímelő 16 pontot, olyan konkrétumokkal, mint a telekkönyv, vagy a népnevelés.
Egész Magyarország változást akar. Az elnyomás rendje megbomlik, így ezután már közönséges zavargások is kitörnek: a magyar területeken a zsidók javait kezdik feldúlni (Vasváron is). A nemzetiségi területeken pedig a magyarokat érik egyre súlyosabb atrocitások. A nemzetőrség fő feladata lenne ezek megfékezése.
A horvátok, szerbek, a románok, szlovákok azonban fegyverkezni is kezdenek. Reguláris haderőre is szükség lesz, mert Ausztria sem enged igazából. Kihasználja, hogy a kormányunk csak az önállóság elnyerése után akar pl. földet osztani. Az Áprilisi törvények mintha a jó császár rossz magyar kezekbe került adományai lennének.
Jellasics kapja először a feladatot Bécstől, hisz ők inkább Ausztriával egyesülnének, és szlovák csapatok is megindulnak, de egy nap különbséggel mindkét seregre vereséget mérünk Pákozdnál, illetve a Felvidéken. Ám tudjuk, hogy Jellasics a fegyverszünet alatt kimenekül az országból, pedig már a császár kinevezte Magyarország biztosává a Pesten megölt Lamberg gróf helyett. Ahogy a határra ér, Bécsben már kitör az újabb forradalom, hogy a császárvárosból ne menjen hadsereg a magyarok ellen (Latour hadügyminisztert meglincselik). Mindenesetre Windisch-Graetz nem engedi a horvátok nem regurális csapatrészeit Ausztriába, így azokat Jellasics hazaküldi. Ezek végig dúlva a Nyugat-Dunántúlt Todorovics vezetésével haladnak dél felé, mígnem nemzetőrségünk Kőszeg mellett megállítja őket.
Fegyverrel és tárgyalással elérjük, hogy mégiscsak Ausztria felé kitérve távozzanak. A lemaradó rablókat a nép felkoncolja. Itt már szerepet kaphattak azon honvédek is, akik toborzása május óta folyt, (egy Szerencse György nevű vasvárit éppen Kőszegen soroztak be a kutatások alapján).
Ezután Vas megye már kimarad a tényleges hadi eseményekből, amelyek azonban az ország minden más vidékén folynak. Több száz ütközet zajlik le az ország területén, csak a szlovákokat sikerül egy döntő csatában megfékezni.
A horvátok, szerbek, Avram Iancu románjai és a különféle császári seregtestek ellen folyik a sokfrontos küzdelem, váltakozó sikerrel, csaknem egy éven át. Mígnem 1849 áprilisára mindenhol győzelemre fordítjuk a hadi szerencse kerekét. Közben egy jelentősnek hitt osztrák győzelem után márciusban a császár minden engedményt visszavon az Olmützi nyilatkozatban. De két hónap múlva kénytelen a teljes vereséggel szembenézve a cárhoz fordulni segítségért.
Jó ürügy a piski ütközet is, ahol Bem József az osztrák Puchner tábornok által nem hivatalosan behívott orosz csapatokat is szétveri és visszaszorítja őket Havasalföldre, ahol korábban, ki tudja mióta, várakoztak. A hivatalos felkérésre aztán I. Miklós három hónap alatt öt irányból vonultatja fel folyamatosan hatalmas seregét. „Megjött a levél fekete pecséttel, Megjött a muszka százezer legénnyel, Négyszáz ágyúval vár a harc mezején, Így hát jó anyám elmasírozok én…” emlékezik meg erről a katonadal. E csapatokkal együtt még csaknem 100 csatára kerül sor, de csak idő kérdése, hogy mikor fogy el a katona és az utánpótlás.
Görgey, aki végig jó döntésekkel segítette a szabadságharcot és már többedszer lett fővezér, elsőként teszi le hadosztályával a fegyvert az oroszok előtt. Aztán sorra a többiek is. Ennek köszönhető, hogy Paszkievics minden tábornok számára kegyelmet kér, de Ferenc József nemet mond. Görgey számára azonban másodszor is érkezik kegyelmi kérvény I. Miklóstól és azt már nem lehet visszautasítani.
Klapka a kivétel, aki erre nem szorul rá, nemcsak megtartja Komáromot, de számtalanszor kicsap az ellenségre, egyszer még Győrbe is bevonul, és eléri a teljes, szabad elvonulást október 4-én. Ezután már biztosra mehetnek az osztrákok, így október 6-án megkezdődik a megtorlás. Aradon akasztófa, az új épületben golyó, számtalan helyen börtön és egzisztenciavesztés várja a lázadókat. De mi ápoljuk emléküket.
Bejáró középiskolásként a Smidt múzeum falán lévő emléktábla alatt haladtunk el számtalanszor. A tábla Laki Demeter és Sebesy Kálmán premontrei szerzetes tanároknak állít emléket. „A magyar szabadság hevíté szívetek, se börtön, se bilincs nem oltá tüzetek”- olvasható.
Most koszorúztuk a vasvári honvédek emléktábláját, nem tudjuk, kik, hol estek el, de voltak, akik hazakerültek a kötelező kényszer-sorozott Habsburg-szolgálat után. Pl. Drimmer Márton is. Ez a név talán ismerősen cseng. Ő egyébként Vasváron később az elöljáróság megbecsült tagja lett. Sírjaik viszont nem maradtak fenn. Az emléktáblára pedig nem kerültek fel azok, akik nem katonaként tettek szolgálatot a hazának. Három domonkos szerzetest még a századfordulón is Kossuth-papként őrzött meg a vasvári szájhagyomány.
Balassa Gábor püspök életrajzírója is megemlékezik a vasvári domonkosok ügyéről, amit a püspöknek kellett 1849 végén elsimítania. Egyikük aztán plébániavezető is lett Vasváron egészen 1867-ig. A kiegyezés után talán újra Habsburg ellenes prédikációkat tarthatott, mert 1868 januárjában elhelyezték Vasvárról. Először Lánzsérra, ahol végül nem vette át hivatalát, viszont egy hónap múlva már Balfon találjuk. Ebbe az evangélikus faluba nyilván büntetésből került a törpe katolikus kisebbség élére. Ott is halt meg 1880-ban, de sírját a falu nem őrizte meg. Neve Horváth Mihály. Mi őrizzük meg jó szívvel emlékezetünkben!
És e talán szomorú bölcselkedés után lássuk a fiatalság lendületét, mert őket is – reméljük – egyszer majd ugyanaz vezérli: A HAZA Minden előtt! „
Idén a március 15-i műsort a 4.a és 4.b osztályosok előadásában láthatta a közönség. A tanulókat az osztályfőnökök: Módli Istvánné és Németh Éva tanítók készítették fel. Ahogy már több éve, most is bemutatták műsorukat az Idősek Otthona lakóinak is és a városi ünnepségen is.
