2019.03.08. A képregények és az olvasás népszerűsítése a vloggerek célja

Hetente megjelenő filmjeiket alapos képregény történeti kutatómunka előzi meg, de a technikai kivitelezésben is igényesek. Februárban a vasvári könyvtárban tartottak előadást a „Fabulous industries” videós közösségi csatorna működtetői, Márffy Bernce és Márffy Marcell.
A program egyben egy vasvári video és képregény szerkesztő klub első találkozója volt, amelyet a bibliotéka támogat. Az oldalt 2015-ben indították el. Az elv azóta ugyanaz: a képregényekből vesznek egy-egy szuperhőst és élettörténetüket feldolgozzák illetve alkotóikról is sok információt gyűjtenek. 1939 óta létezik képregény, így bőven van bemutatandó karakter. Az előadás elején ezt mesélte a csatorna indításának történetéről Márffy Marcell, aki középiskolás, a Kanizsai Dorottya Gimnázium diákja. A vlog alkotói többnyire maradnak háttérszereplők az egyes filmeken, előtérbe helyezve egy-egy hőskaraktert a maga élettörténetével, képességeivel, jellemzőivel. Mostanában azonban az sem ritka, hogy a fivérek maguk is feltűnnek a filmben, törekvésük szerint humoros és szórakoztató megszólalásokkal a témában, ezekből ráadásul követőik praktikus ötleteket kaphatnak akár szuperhős figurák költséghatékony gyűjtéséhez, akár máshoz. Az oldal működtetésének irodalmi indíttatása is van. Erről Márffy Bence az ELTE Savaria Egyetemi Központ végzős történelem-magyar szakos hallgatója mondott részleteket. A mai fiatalok jelentős része nem szeret olvasni. Az ókori ember szerette a mitológiai hősöket, a mai gyermekek is a hősökért rajonganak mesékből megismerve őket. A képregény is lehet ismeretforrás, ráadásul ezek igényes vizuális látványvilággal egészítik ki a történetet. Mindez ugródeszka lehet a regények olvasásához, az olvasás megszerettetéséhez, hangsúlyozta . A fivérek célja egyben a képregény rajongók számának növelése. Nézőik javarészt korábban láttak egy szuperhősös filmet és szeretnének többet tudni a szereplőről, kicsoda ő, honnan jött, mit csinál a karakter. A figura alapos megismertetése a cél. Az előadáson sorjáztak a szuperhősök nevei, azoké, akiket mindenki ismer és olyanoké is, akiket a nagyközönség kevésbé, pedig ugyanúgy részei a képregényvilág hősuniverzumának. A hallgatóság azt is megtudhatta, hogy a képregény műfaja kevéssé elismert idehaza, míg Amerikában a kultúra, az irodalom részévé nyilvánították. A magyar képregény megalkotója Jókai Mór volt. A Fabulous industries missziónak tekinti, hogy a műfaj,  a magyar képregény az őt megérdemlő helyére kerüljön idehaza is. A jelenlévők egy kis képregény történeti összefoglalót is hallhattak a két fiataltól. Elhangzott, hogy több kutató a képregények előfutárának a barlangrajzokat tekinti, ugyanis már megtörtént vagy kitalált eseményeket ábrázoltak, meséltek el nézőik számára. Utalás hangzott el arról is, hogy az úgynevezett „képmutatás” is a képregények ősének számított, amikor a XVII-XVIII. században vándorszínészek járták a vidéket a kontinensen és alkalmi fellépő helyeiken egy nagyméretű, több képből álló paravánt állítottak fel. Miközben egy színész szövegben adta elő az adott történetet, egy másik pálcával a mögötte lévő paraván képsorain mutatott rá arra a képre, amely a „sztorit” alátámasztotta. Európában az 1850-es években jelent meg a képregény elődje karikatúrák formájában. Az ezekhez tartozó szöveg akkor még a kép alján, a rajz alatt volt olvasható. A mai képregény formátum Amerikából indult, első képviselője a „Sárga Srác” volt, akinek mondatai a ruháján jelentek meg, idővel pedig gondolatai, mondatai szövegbuborékot kaptak. Innen indult a képregény ma is ismert formátuma. Abban is egyetértett előadó és közönség, hogy a képregény nem csak gyermekeknek való, hanem mindenkinek, aki szereti ezeket olvasni, kortalanul. Érdekes tényként hangzott el az előadásban a fiataloktól, hogy Superman volt a legelső szuperhős a képregényekben, 1938-ban. Érdekesség, hogy kezdetben a hős nem tudott repülni, de nagyokat ugrani annál inkább, ez is szuper képességei közé tartozott. Alkotói csak később ruházták fel a repülés képességével. Az előadás után a kérdésre, hogy ki miben erős a filmkészítésnél, összetett válasz érkezett a fiúktól. A kérdésre, hogy kinek mi az erőssége a vlogmunkában, Marcell azt hangsúlyozta, hogy jó csapatot alkotnak, megvan a jótestvéri kapcsolat közöttünk, de most már munkatársi is. Még egy helyen laknak, ez a munkák közös megtervezésében, kivitelezésében nagy előnyt jelent. Bence a videovágásba annyi munkát, időt nem fektet, Marcell, de kutatásban ő az alapos, sok mindent elmond a képregények történetéről és tanárként jól át is tudja adni mindezt. Bence mindehhez azt tette hozzá: Ő többet beszél talán szakmájából is adódóan, alaposabban utána kutat a képregények történetének. A technikai háttér, a videovágás, az eszközhasználat, a kreatív ötletek Marcihoz kötődnek. Egymást egészítik ki.
Pogács Mónika
Fotó: Vincze Kornél
Széchenyi2020