Kisléghi Nagy Ádám festőművész nagysikerű vasvári előadása
Nem mindennapi szellemi élményben volt részük azoknak, akik május 5-én a Vas-Vár Örökség Népfőiskola hívására elzarándokoltak a múzeumba, Kisléghi Nagy Ádám festőművész előadására. A zsúfolt kiállító terem jelezte; sokaknak fontos még, hogy fontos kérdésekre hiteles embertől kapjanak hiteles választ.
Az est témája az volt: létezik-e még keresztény művészet?
A nemzeti ünnepünkön a Magyar Köztársaság Érdemes Művésze címet elnyert festőművész munkái – a hazaiakon kívül- számos külföldi, így olasz, francia, és spanyolországi templomban is megtalálhatók. Számunkra talán legkedvesebb a Szombathelyi Székesegyházban megcsodálható festménysorozata.
(Angyali üdvözlet, Pásztorok imádása, Levétel a keresztről, A Szentlélek eljövetele)
Kisléghi Nagy Ádámnak a „Szent Művészet”-ről kifejtett lélekemelő hitvallását közzétesszük, egyúttal gratulálunk magas állami kitüntetéséhez.
„Ars Sacra: szent művészet, mert a művészet szent. Nem profán, nem öncél, nem „geg”. A művészet törvény, de nem öntörvény. Szent, mert szolgál, mint az angyalok. Mélyről indít ugyan, de felemel és nem letaszít. A művészet maga a nagyszívűség, sohasem kicsinyes. Egyedien egyetemes, személyesen általános. Valóság és nem imitáció. A művészet gondolat és nem asszociáció. Minőség. Kinyilatkoztatás és nem ködösítés. Érzelem, de nem érzékiség. Nem történet, hanem létező. Ezért nem antik és nem modern. Iránytű, szeizmográf, mindig időszerű. Állandóan változik és mégis állandó. Tőmondat és nem fecsegés.
Szent művészet, mert mindenkié. Mindannyiunk ügye. A művészet nem kisajátítható. Nem a kultúrmajmok műbalhés bulija, nem kifizetődő. Nem show-műsor, és a művész nem showman.
A művész nem önjelölt, hanem kiválasztott. ő a tanúságtevő, a hitelesítő. ő a szőlővessző. A művész a tanítvány, aki másokat tanít. ő az, aki nem érti a világot, de érti a létet. Abnormális és ezért normális. Tudja, hogy mit nem tud és ezért tud valamit. Tudása ott kezdődik, ahol az értelem végződik. A művész táplálékot nyújt, az erkölcs táplálékát. Művészete gyógyszer, amely a tömegkultúra moslékától megbetegedett lélek infúziója. A művészet a vegetálásba süllyedt ember megszégyenítője. A szépséget szeretők vigasztalása. A tisztaszívűeké. A művészet a fára visszamászni vágyó ember visszatartója. Vágy, az emelkedettség vágya. Sóhaj, a tökéletlen sóhaja a tökéletes felé. A művészet élmény, a teljesség vágyának élménye?Töredék, a tökéletesség szilánkja. Szent a művészet, mert a legszentebbtől kér bocsánatot. Az igaz szépsége, a bűnbánat öröme. Ez a gyógyulás kezdete. A művészet a vég dicsősége és a kezdet oltalomérzése. A megragadhatatlant megragadhatóvá tevő. Természetesen természetfeletti. A művészet hit, tehát vallás, hitvallás. A teremtés dicsérete, a Teremtő magasztalása. A művészet magasztosság. A rekviemek derűje és békessége, a fájdalmak Golgotájának optimizmusa. A művészet a megsemmisült egzisztencia örömujjongása.
Így tehát az én szókincsem: magasztosság és áhítat, mint Bach passiójában Krisztus köré vonósokkal szerkesztett glória. Az én hangom is elcsuklik az evangélistáéval együtt Jézus nevének kiejtésekor. Mert együtt éneklem a kórussal a H-moll mise Credójában, hogy „hiszek az egy Istenben, Mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében.” Majd az „Et incarnatus est” titokzatos remegésében megértem a művészet születését is, és egyetlen igaz voltát.
Mert ehhez képest minden más csak narkotikum, és mert „országának nem lesz vége.”
