Szép Bence és Merklin Ferenc REJTŐzködő kabaré címmel adott estet a vasvári színházteremben
Vasvárra ők mindig „hazamennek”, bárhova is szólította őket az élet. Szép Bencét és Merklin Ferencet jól ismerik a helyiek, köztük nőttek fel, ebben a városban ízlelték meg a színjátszás szeretetét. Április 12-én a paThalia Társulat tagjaiként tértek vissza, s REJTŐzködő kabaré című estjükkel örvendeztették meg a színházterem közönségét. A harmincas évek pesti kabaréjának hangulatát, egy Rejtő jelenetet ötvöztek modern stand-up és sketch show-val, de nem hiányzott a bűvészkedés, s a helyiek megszólaltatása sem. A városból elszármazott két tehetséges előadóművésszel, a két baráttal a fellépés előtt beszélgettünk. Sok más mellett szó volt egy különös „testvéri” kapcsolatról, tengerentúli bűvész tanfolyamokról, valamint a jelenlegi munkájukról is.
Merklin Ferenc „a nyugodt Hang”, Szép Bence „a vibráló játékosság.” Két más személyiségű, különböző gondolkodású, eltérő pólusú ember. Mégis kiegészítik egymást immár hosszú évtizedek óta. Életük közös összefonódási pontjai: Vasvár és a színjátszás. Már gyermekként is barátok voltak, évfolyamtársak lettek, majd közös hobbijuknak köszönhetően a főiskolán egy társulatban kezdtek el játszani.
-A Berzsenyi Dániel Főiskolán alakult paThalia Társulatban kezdetek el komolyabban együtt dolgozni. Bár számos váltás történt az életetekben, most is ugyanennek a társulatnak a tagjaiként léptek fel Vasváron.
Szép Bence: A főiskolán 1996-ban közel 15 magyar szakos hallgató irodalmi színjátszó kört indított. Köztük voltam én is. Elhatároztuk, hogy a magyar szakesten a Szentivánéji álomból adunk elő részleteket. A nem várt kirobbanó siker után a következő évben Moliere: Kényeskedők című színművét mutattuk be. Majd a tagok döntő többsége befejezte szombathelyi tanulmányait, így a színjátszó kör ebben a formában tulajdonképpen megszűnt. Pont akkor, amikor az egyik alapító tagnak, Fábián Zoltánnak eszébe jutott egy olyan csoportnév, amely jól jellemezte a próbákat, ez volt a paThalia. A társulatnak így 1998-ban neve már volt, csak tagjai nem, ezért intenzív toborzásba kezdtem. Hívtam Ferit, akivel gyermekként már többször játszottam, hogy csatlakozzon hozzánk. Kezdetben népszerű Tabarin-komédiákat állítottunk színpadra, majd 2001-től saját darabokat mutattuk be, elsőként A csodafőzet címűt, amely próbaterem hiányában a vasvári játszótéren készült. A séi falunapon megtartott premier nagyon emlékezetesre sikeredett. Az egyik tagnak, Kántor Verának a szerepe szerint egy nagy pofont kellett volna adnia nekem, de ez a próbán valahogy nem csattant elég nagyot a keze. Kitaláltuk, hogy Verát a bemutató előtt felidegesítjük. Ennek hatására akkora pofont adott a fülemre, hogy beszakadt a dobhártyám. Ezzel a vásári komédiával Veszprémtől kezdve Nyírbátoron keresztül Gyuláig végigturnéztuk az egész ország összes fesztiválját és a környék valamennyi rendezvényét. Kaptunk érte különdíjakat, színész és rendezői elismeréseket. 2005-re úgy felfutott a társulat, hogy minden hétvégén volt fellépésünk. De ennek ellenére a munkánkat, mint biztos háttért megtartottuk. Megjegyzem szerencsére, mert az életünk változásait egyre nehezebben tudtuk összeegyeztetni a színjátékkal.
Merklin Ferenc: Idővel már többet szerettünk volna, nyitni akartunk az új felé, túl akartunk lépni a vásári komédiákon. Kitaláltuk, hogy Goldoni-darabbal állunk közönség elé. De ehhez a munkához már kevésnek bizonyult, hogy – terem hiányában – a játszótéren a babakocsi mellett próbáljunk. Bence a kor követelményeinek megfelelően elkezdett a stand-uppal foglalkozni. Ő az m1-en, valamint a kereskedelmi televíziók műsoraiban sikereket ért el. Megalakult a Stand Up Brigád, fellépett, fellép a Bethlen Téri Színházban. Én Szombathelyen maradtam, a televíziózás, rádiózás mellett gimnáziumi tanár lettem. Bence szerette volna megmutatni magát Vasváron, s úgy döntött, hogy az előző évtől eltérően nem Budapestről hoz magával humoristákat. A paThália Társulat nem szűnt meg, így szólt, hogy poroljuk le régi darabjainkat, amelyek mellé az újdonság erejével stand-up műsorszámok is kerülnek.
Sz.B.: Rejtő Jenő jogdíjai lejártak, s ezeket immár nem kell partizánakciókban bemutatni. A REJTŐzködő kabaréban a korabeli jelenet mellé újak kerültek. A közönség igényli a poénsűrűséget, várja, hogy folyamatosan nevettessék. Régen még meg lehetett tenni, hogy három percig készítünk elő egy poént, de ma már poéndömpinggel kell dolgozni. A vasvári előadásra egyébként helyi sajátossággal készültünk, helyiek számára érthető poénokkal.
-Meséljetek a vasvári kötődéseitekről!
Sz. B.: – Mindketten 1977-es születésűek vagyunk. Évfolyamtársak és barátok lettünk. Sőt, eláruljuk Feri a nagy titkot?
M. F.: Mi tulajdonképpen tejtestvérek vagyunk. Az én édesanyámnak nem volt anyateje, az ő édesanyjának pedig volt, így mi mindketten ugyanattól az anyától, asszonytól kaptuk az anyatejet. Mindketten kiváló alapokat kaptunk a Kardos László Általános Iskolában Sógor Gabi nénitől, aki megismertette velünk a játék szeretetét.
Sz. B: Bár sokat utazom, gyakran vagyok Vasváron. Igaz ilyenkor főleg otthon vagyok és dolgozom, írok, néha elmegyek futni. Gyakran rám csodálkoznak, hogy „jé, itthon vagy?”, ami nekem kicsit furcsa, mert mindketten azt mondjuk, hogy „hazamegyünk” Vasvárra.
– Mindketten édesapák is vagytok.
Sz. B.: Egerben lakik a fiam, Olivér. Öt és fél éves, gézengúz, nem véletlen, hogy Cunami a beceneve. Hallgat is rá.
M.F: Máté négy és fél éves, míg Evelin egy éves múlt.
-A magánéletetek mellett szakmai területen is jelentős változások történtek. Ferit a média világa találta meg, míg Bence a stand-uppal, majd két tengerentúli képzés után a bűvészkedéssel kezdett el foglalkozni.
M. F.: Hiába szerettem volna színész lenni, nekem nagy bánatomra a gimnáziumban ez a vonal megszakadt. Naiv gyerek voltam, de annyira azért nem, hogy 17 évesen ne tudtam volna, a színművészetire felkészülés nélkül nem lehet jelentkezni. Sokan azt gondolják, hogy én voltam az, aki minden ünnepségen verset mondott. Pedig nem. A főiskolán a retorika tanárom, Batki Jenőné figyelt fel a hangomra, a beszédemre. Ő szólt, hogy érdemes lenne közösen készülnünk a főiskolásoknak, egyetemistáknak tartandó Kazinczy-versenyre. Az első 15 helyezett kapott Kazinczy-érmet, így én is. Az eredmény apropóján adtam interjút a szombathelyi tévének, ahol felfigyeltek rám, s közös munkára kértek. Jött a nyár, és én ráértem. Annyira megszerettem a tévézést, hogy a következő tanévet már egyéni tanrend szerint végeztem. A médiaszál után jött a karneválszínház. Bence itt játszott, s súgónak ajánlott. Én annyira boldog voltam ettől a munkától, hogy elmondhatatlan. Alig vártam, hogy menjünk a Nemzeti Színházba, olvasópróbán vegyek részt Jordán Tamással, Hollósi Fricivel. Így újra az életem része lett a színház, ettől tudtam ragyogni. Most a Kanizsai Dorottya Gimnáziumban tanítok, ahol tulajdonképpen minden órán közönség elé kell állnom, minden egyes alkalommal meg kell győznöm a hallgatóságom.
Sz, B.: Már középiskolásként, főiskolásként gyerekműsorokban szerepeltem. Aztán 2005-ben egy nagy cég egy olyan embert keresett, aki családokat tud szórakoztatni rendezvényeken. Hosszas casting után választottak ki erre a szerepre. Ez a cég vitt el aztán engem Las Vegasba, később 2008-ban Chicagóba színpadi show készítő tanfolyamra. 2011-ben saját pénzemen elutaztam Angliába, Blackpoolba, ahol részt vettem a világ legnagyobb bűvész-kongresszusán, mert úgy éreztem, elakadtam a fejlődésben, új inspirációt akartam meríteni, új trükköket szerettem volna elsajátítani. Mára a színpad lett a főállásom. Stand-upolok, műsorokat vezetek. Nemrég például a paksi erőmű családi napjára is felkértek műsorvezetőnek, fellépőnek. Öt adáson keresztül a Kossuth Rádió Kabarématinéját is vezettem, de szóba került, kipróbálhatnám magam a Rádiókabaré műsorvezetőjeként is.
-Többször előfordult, hogy bekapcsoltam a tévét és Bence téged láttalak. Vagy a Mondom a magamét! tehetségkutatóján, vagy a tv2 Frizbijében. Legutóbb az m1 Családbarát műsorából tudtam meg, hogy szoros barátság fűz a Czene Attila-Bánhidi Petra házaspárhoz. Neked megvan az egészséges önbizalmad a szerepléshez?
Sz.B.: Feri az, aki többszörösen lebecsüli önmagát. Ő valóban többet gondolkodik, tovább tépelődik, mint én. Egyébként nem gondolom, hogy akkora önbizalmam lenne. Stand up-olni is csak azért kezdtem, mert a Stand Up Brigád művészeti vezetője, Fábry Sándor egyik írója, az általam nagyra tartott Ürmös Zsolt elhívott a Mikroszkóp Színpadra játszani. Aztán az m1 humorista kerestetik műsorában harmadik lettem, majd hívtak fellépni a Frizbi-be. A felvétel előtt kiderült, hogy ott is „versenyezni” kell, amiről korábban nem volt szó, mindegy, tudnék még érdekes dolgokat mesélni a televíziózásról… De a lényeg, a hobbim lett mára a munkám. Novembertől céges bulik vannak, de a január sem számít üresjáratnak, egész évben elfoglalt vagyok. Nyaranta falunapok, fesztiválok, máskor színházi és iskolai fellépések. Van egy humorista tehetségkutató klub is, ahol én vagyok a szerkesztő-műsorvezető. Nincs állandó munkahelyem, így az életem küzdelmesebb, kiszámíthatatlanabb, de izgalmasabb is. Ha hallok egy jó poént, azonnal beleírom a telefonomba. Sokat írok. Van olyan forgatókönyv, amelyet egy éjszaka írtam meg, van olyan, amelyik másfél évig készült. Említetted Bánhidi Petrát, vele is munka miatt ismerkedtem össze: még 2004-ben együtt vezettünk műsort egy rendezvényen, azóta vagyunk barátok. Úgy volt, hogy Feri esküvőjére is Petrával megyek, mert akkor nem volt barátnőm. Később ismerkedett meg Czene Attilával, s a házaspárral máig közeli a viszonyom.
M.F.: Én elég sok reklámot mondok számos helyi rádióban. Regisztráltak egy országos hangadatbázisban. Ennek köszönhetően ősszel hívtak Pestről, hogy legyek egy kereskedelmi csatorna sorozatának narrátora. De sajnos munka mellett ez a 280 kilométer leküzdhetetlen akadályt jelent. Egyébként, a cég ezen a héten is hívott, hogy nem felejtenek, ami elismerés a számomra. Szívesen vállalnék ilyen feladatokat, de ehhez Budapestre kellene költözni. Én pedig jól érzem magam a tanítványaimmal.
Simon-Németh Adél
fotó: Hrotko Bálint
