A Múzeumfalu Vas megye falusi lakosságának két évszázados építészeti kultúrájáról, életmódjáról nyújt képet. A különböző vasi tájegységekről származó kisnemesi, jómódú- és szegényparaszti porták mellett a terület horvát, német, szlovén nemzetiségű falvainak lakóházait, gazdasági épületeit is megtekinthetik a látogatók.
Az emberi élet múltból átmentett színterei, a zsúptetős házikók önmagukban is felbecsülhetetlen értéket képviselnek. De akkor töltik be „küldetésüket” igazán, ha ismét élettérré tudjuk varázsolni őket. A Múzeumfalu jeles napi rendezvényeink sikere a bizonyság rá, él az emberekben a néphagyomány megismerése iránti vágy. A Szent György napi vásár idén 15 alkalommal nyitotta meg kapuit, a rendezvényre Vasvár, mint egykori megyeszékhely kapott meghívást.
A vásári sokadalom alaphangulatát ezúttal a Vasvárnak kellett megalapozni, s eztán az odalátogatók is egyszerre egy vasvári örökség elemmel találkozhatnak, az értékekben egyre gyarapodó múzeumfaluban. A Vasvári múzeum állandó kiállításán őrzött, 1792-ből származó szőlőprést áthelyezték a Múzeumfaluba. A présnek nincs kunyhója, ezért a bejárathoz közel helyezték el, oszlopokon álló tető alá, és egy foglalkoztató hely is ki lesz alakítva körülötte. A Nagymákfáról származó szőlőprés látványa üzen a hazai és külföldi látogatóknak, a Hegyhátiak évezredes kultúrája, hagyománya, bölcsessége testesül meg benne. A szúette, repedezett faanyagnak része van abban, hogy a bor, mint kultúrtörténeti és spirituális jelenség egyre népszerűbb hazánkban.
Kovács Tilda Vasvár polgármestere az ajándékozás ünnepi pillanataihoz többek között Hamvas Béla gondolatait is idézte, a Szalafői kerített ház udvarán felalított színpadon. „A nagy bornépek a görögök, a dalmátok, a spanyolok, az etruszkok, az igazi borvidékeken az olaszok, a franciák és a magyarok. Ezeknek a népeknek ritkán vannak úgynevezett világtörténeti becsvágyaik; nem vették fejükbe, hogy a többi népeket megváltsák, ha kell, puskatussal. A bor az absztrakciótól megóvja őket. A bornépek nem világtörténeti, hanem aranykori hagyományban élnek. Ez a magatartás a bor egyik leglényegesebb alkotóelemének, az idillolajnak következménye. A bor-országok és a borvidékek mind idillikusak. Sétálj az arácsi és a csopaki szőlőkben, menj fel a Badacsonyra vagy a Szentgyörgy hegyre, a Somlóról nem is szólva, barangolj, a kiskőrösi vagy a csengődi kertek között, és minderről kétségtelen tapasztalatot fogsz tudni szerezni. A szőlőtáblák között lágy füves utak, mint csendes patakok folydogálnak. A pincék bejárata előtt hatalmas diófa, még a legforróbb nyárban is hűs.”
Miközben a színpadon folyt a szó, megilletődve kotyogott a Szattaiak Szent György Napi ajándéka, egy parlagi tyúkocska. Nem az ízes beszédet unta, inkább a zsendülő zöld fűbe vágyott egy kis kapirgálásra, ahogy otthon szokta, de a mai naptól már Ő is a múzeumfalu lakója. Polgármester asszonyunk mondandója elején ígérte, hogy nem vartyog oly hosszan, mint a tyúkocska, s ezt be is tartotta. A közönséget, /bocsánat a szóért / mint egy vérbeli kofa, úgy csábította bor és rétes kóstolásra. Gyorsan ürültek a kancsók, ízlett a népnek a Vasvári rétes, s az Őszirózsák is új dalokba kezdtek.
Polgármester asszony beszéde, közvetlen kínálása, az Őszirózsás asszonyok derűje, rétesünk íze, borunk zamata, azt hiszem meggyőzte a vásárba látogatókat városunk, és a Vasi Hegyhát vendégszeretetéről, nyitottságáról. Abban a reményben hagytuk magunk mögött a múzeumfalut, hogy egyszer majd termőre fordulnak a szintén ajándékba vitt baltavári szőlővesszők is.
„? kanyargó ösvények, lomb födte, kátyús szekérutak, horhosok után
végre megpihenünk a hófehérre meszelt hegyi kápolna tövében?
anyám kékkockás abroszt terít a fűre, áhítattal fogadjuk az ételt,
aztán megtörjük a kalácsot is, szakítunk hozzá illatozó szőlőt,
s egy szélfúvással hátunkra csap a hegyi kiserdő hűvöse,
itt most béke lesz egy napra legalább, mondja apám,
mikor már borából kortyint s kalapja mellé heveredik a fűbe,..”
Nagy Gáspár: Hegyi búcsú Kisasszony napján
Gergyéné Szakály Georgina
