2019.10.06 A táj szépsége mellett a vendégszeretet, ami vonzza a turistákat Vasvárra

Rekord számban, csaknem kétszázan neveztek idén a tíz, húsz, harminc és ötven kilométeres távokon meghirdetett hegyháti teljesítménytúrára. A programot a Vasvári Természetjáró Szakosztály szervezte.
A legfiatalabb gyalogló négy éves volt, a legidősebb 75. Ezt a statisztikát Bősze Barnabásné egyesületi tag sorolta, aki Ódor Orsolyával és Kovács Tildával a célállomásnál teljesített „szolgálatot”. Regisztrálták az érkezőket, okleveleket töltöttek, jelvényeket osztottak, zsíros kenyeret kínáltak a beérkezőknek, amelyre különleges, lila hagymás, olívaolajos feltét került. „Jó az idő, ez nekünk kedvez valamint külön örülök annak is, hogy idén nagyon sok gyermek, óvodás és általános iskolás érkezett szülőkkel, de tanárokkal is. Eddig fájó pont volt, hogy ez a korosztály kevésbé fordult meg a túráinkon.” újságolta örömmel Bősze Barnabásné Pannika. Idén a szakosztály tagjai fontolgatták, hogy megszüntetik a csaknem „ultrá”-nak számító ötven kilométeres távot, mert tavaly kevesen indultak el ezen. Azonban idén 11-en is neveztek, így továbbra is marad a táv a túrakategóriák között.
„A harminc kilométeres gyaloglásra negyvenen, a húszas távra 73-an, a tízesre ötvenen regisztráltak” – sorolta.
A gyaloglók a szép táj mellett azért kedvelik a hegyháti túrát, mert nincsenek nagy szintkülönbségek, egy húszas túra öt óra alatt lesétálható. De vannak, akik a futást választják. Az idén egy hölgy reggel nyolckor rajtolt a harmincas távra és 11 óra után nem sokkal be is futott a célba. Sokan kerékpárra szállnak, de idén nem volt kerekes nevező. Azonban annál több kutyás.
„Ez is trend, hogy egyre több kutyatulajdonos érkezik a túrára és teszi meg kedvencével a különböző távokat” -árulta el Pannika.
A megfáradt beérkezőket az adminisztráció után rögtön vendégasztalhoz invitálta Kovács Tilda.
„Különleges hagyma feltét kerül a zsíros kenyérre. Úgy tanultuk mi is a receptet az egyik túrán és hoztuk haza Vas megyébe” mesélte Kovács Tilda, a túraszervezet tagjaként, önkénteseként.” Ha valaki ennyit legyalogol, belefér ez is az egészséges életmódba.”- tette hozzá.
Kovács Tilda arról mesélt: a vendégszeretet reményeik szerint még vonzóbbá teheti Vasvárt, hiszen azt szeretnék, ha minél többen megkedvelnék, megismernék a tájat. A vendégszeretet kimutatása, a kedvesség azonban az egész természetjáró társadalomra jellemző, az egész országban így működik. Ők szinte egy nagyon nagy család, amelyre az összetartás, segítés jellemző.
A vendégszeretetből azonban a túra többi állomásán sem volt hiány. Olaszfán, Oszkón, Győrváron, a petőmihályfai szőlőhegyen és a hegyhátszentpéteri Tájháznál pihenhettek meg a teljesítménytúrázók.
„Mi szilvás gombócot készítünk azoknak, akik célba érnek. Úgy gondoljuk őszies, tájba illő kedves meglepetés ez a gyaloglóknak.”– mondta a Tájháznál Szabó Györgyi „főszakács.”
A gombóc természetesen régi recept alapján, házias módon készült.
„Reméljük, visszatérnek a túrázók hozzánk máskor is. Jövőre is várjuk majd őket, ha nem terem ilyen jól a szilva akkor majd almából, meggyből készítünk finomságot”– tette hozzá.
A pontos recept hegyhátszentpéteri titok marad, amely a csűrben született, de azért annyit elárultak a készítők,  hogy fehér krumpli, liszt, házi tojás az alapja, na és az édes, helyben termett szilva. A fahéjas cukor és a zsemlemorzsa is a hozzávalók között szerepel.
„A lényeg, hogy gyurmázható állagú tészta szülessen.” – hangsúlyozta Szabó Györgyi, aki Horváth Ágnessel és Bedicsné Hauzer Adriennel közösen készítette a gombócokat, hogy azok időben bejussanak a rajt-cél állomásra, Vasvárra.
Bedicsné Hauzer Adrienn két éve kislányával közösen buktával kínálta házuk előtt a túrázókat, idén alma, szőlő várta ugyanitt a gyaloglókat.
„Igazi, szívből jövő vendégszeretet igyekszünk kimutatni minden évben, amelynek része a vendéglátás is. Volt, hogy házi szörppel, buktával, zsíros kenyérrel vártuk a gyaloglókat, idén a szilvás gombóc mellett döntöttünk.”- mondta.
A túranapot Vasváron a falatozás után ingyenes fürdőzés zárta az önkormányzat felajánlásaként.

Széchenyi2020