A püspökmolnári helyi tűzoltó egyesület tavaly ünnepelte alapításának 130 éves jubileumát. Az évforduló tiszteletére kiadvány készült, amelyet Kuglics Gábor írt. A Püspökmolnári ÖTE 130 éve című könyv régi újságcikkekre, levéltári forrásokra, illetve a tűzoltók naplójára épül. A tűzoltások számbavétele mellett az egylet kulturális tevékenységére is kitér a világháborúk előtti, közötti és a háborús korszakot követő időszakból. A könyvbemutatót a napokban tartották.
Bozzai Lajos, a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke egy száz évvel ezelőtti falusi idill leírásával, majd kérdéssel kezdte a könyv ajánlását. Elképzelt és leírt egy 130 évvel ezelőtti falusi idillt. A zsúptetős házak egymás mellett sorakoztak, elöl a tisztaszoba, majd a konyha, pajta, istállók, kazlak, csend és nyugalom. De akkor mi volt az oka, hogy az emberek összeszorult gyomorral feküdtek le esténként? A kérdésre a válasz, hogy állandóan tartani lehetett a tűz kipattanásától, amit csintalan kisgyermekek gyufa elcsenése, a béresek pipájából szalmakazlakba pattanó szikra éppúgy okozhatott, mint például villámcsapás. Akkoriban, ha egy ház meggyulladt, vele éghetett a többi is a faluban dominómód, főleg ha a bajt a szeles idő is tetézte. Vannak feljegyzések, amelyek arról szólnak: ezekben az években Oszkóban volt egy tűz, amelyben 60 ház semmisült meg. Kuglics Gábor könyvébe egy 1875-ös tűzről szóló rövid beszámolót is beválogatott, ahol a jelenlegi Püspökmolnári területén 11 ház és 20 pajta kapott lángra. Bozzai Lajos előadásából az is kiderült: Az állam ugyan kötelezte akkoriban a településeket fecskendők beszerzésére, de ezeket használni senki sem tudta, képzettség hiányában. A kiegyezés utáni korszakban, amikor megengedték a civil szerveződések alakulását, akkor kezdtek gombamód szaporodni a tűzoltó egyletek, egyesületek. Ezek tagjai már értettek a tűzoltás módjához, az eszközök használatához. A szerveződések elindultak, de sok munka kellett, míg a tagok a szükséges ismereteket megszerezték. Sokan analfabéták voltak közülük. Oktatás céljából tavasztól őszig, minden vasárnap reggel, ha nem volt más kötelezettsége a szervezetnek, reggel 6-tól gyakorlatoztak. Szombat esténként pedig az őrtanyákon az írástudók a tűzoltó tananyagból tartottak felolvasást a többieknek. Ügyes kezű asztalos mesterek maketteket készítettek a falvak házairól, utcáiról. Ezek segítségével elméletben gyakorolhatták a tűzoltást az egyleti tagok.
Bozzai Lajos annak részleteire is kitért, hogy a működést védnökök, rendes és pártoló tagok anyagiakkal segítették, a könyvben tallózva pedig tűzeseteket elevenített fel. A Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület elnöke a kiadvány érdemeként kiemelte, hogy ez róluk, a hegyháti emberekről és nekik szól. Erősíti a vidékhez tartozás érzését, az identitást. Úgy fogalmazott: A tűzoltók azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy odamenjenek, ahonnan mindenki menekül. A tűzoltók itt vannak közöttünk. Kuglics Gábor az ajánlás után vetített képes előadásban mutatta be a könyvet. Elöljáróban elmondta: az egylet 1888-ban 43 taggal alakult három falu, Püspöki, Molnári és Szenttamás lakóinak összefogásából. A történelem, a korszakos események azonban megnehezítették az egyleti munkát, a dokumentumok szerint volt időszak, mikor nem is működtek. 1922-ben aztán Molnáriban, később Püspökiben, aztán Szenttamáson is újraszervezték a tűzoltó egyesületeket. A szerző néhány tűzoltási beszámolót is ismertetett, majd kitért a tűzoltók társadalmi tevékenységére. A közösségek érdeme a tűzoltás mellett, hogy kulturális tevékenységükkel erősítették a helyi közösségeket, a falu összetartását. Kuglics Gábor ennek igazolására 1926-ból mutatott egy rövid újságcikket. A rábamolnári tűzoltók Barabás István: A tűzoltó című vígjátékát adták elő a faluban, 1930-ban pedig a molnáriak tűzoltószüreti mulatságot, felvonulást szerveztek a településen, ezzel színesítették a község kulturális életét. A szerző megköszönte Babos József tűzoltó egyesületi elnöknek a kiadáshoz nyújtott anyagi segítséget és az egylet egységkönyvét, amelynek kölcsönadásával támogatta a könyv elkészítését. Végül megköszönte Horváth Klári néninek és Varga György tűzoltó parancsnoknak a fényképeket, amelyeknek köszönhetően még színesebb lett a kiadvány.
