Kovács Tilda, egykori polgármester „Vasvár Város Díszpolgára” lett
Kovács Tilda 16 éven keresztül lelkiismeretesen, maximális figyelemmel szolgálta a város érdekeit, fejlődését. Négy évig volt polgármester, majd tavaly ősszel nyugdíjba vonult. Interjúnkban összegeztük a nevéhez fűződő kezdeményezéseket, beruházásokat, valamint arra is kíváncsiak voltunk, hogyan telnek aktív nyugdíjas hétköznapjai, s miként készül az adventre, a karácsonyra.
Kovács Tilda vezető óvónőből lett alpolgármester. Ekkor kerültek hozzá a szociális, a sport, a civil, az oktatási ügyek, polgármesterként pedig ezen feladatok mellett a fejlesztésekért is felelt. Nevéhez számos esemény, beruházás fűződik. Városvezetőként is meghatározónak gondolta a közösségben élő emberek békés együttélésének összecsiszolását. Mindig nyitott füllel járt, hogy meghallja az emberek problémáit. Az ő kezdeményezésére indult el az adventi sorozat megszervezése, a programokban a civilekkel való szoros együttműködés, a városi idősek napjának elindítása, a Születések Fája, mely Vasvár újszülötteit örökíti meg évről évre. Fontos volt számára Vasvár „béke arculatának” kialakítása, a történelmi tények széles körű megismertetése. Felkarolta a művészeket, s e nemes kezdeményezés alapozta meg a Békeház értékes, Vas megyei festőművészek alkotásait felölelő, bemutató gyűjteményét, amely ettől az évtől kezdve a megyei értéktár részét is képezi. Az európai hírű szobrászművész, Török Richárd hagyatékát is sikerült Vasvárra hoznia. Fontosnak tartotta a középiskola fennmaradását, a piacorientált képzések elindítását. A város történetének meghatározó korszerűsítése, a másfél milliárd forintos szennyvízberuházás kivitelezése is polgármesteri időszakára esett. Nagy örömére a beruházással az önkormányzati utak is megújultak. Szívügyének tekintette a városlakók számára is fontos Szentkút szépítését, a lerobbant temető felújítását: vizesblokk kialakítását, ravatalozó felújítását, parcellák létrehozását. A közterületek rendbetételéért sokat, és eredményesen pályázott, ami a belváros összképén is látható. Felügyelete alatt szépültek és korszerűsödtek a szociális lakások. Őszinte öröm volt számára, hogy az Egészségházra benyújtott pályázat sikeres volt. Több minősítő mutató is javult: például az iparűzési adó megduplázódott, a munkanélküliség a megyében itt csökkent a legnagyobb mértékben, megállt az elvándorlás. Utolsó nagy projektjeként elindította a geotermikus nagyberuházást.
Kovács Tilda nyugdíjasként is életvidám, pozitívan sugárzó személyiség maradt. Érezhető, hogy élettapasztalatát az izgalmas, munkával teli évek, évtizedek nyugodt bölcsességgé formálták, miközben tudatosan és folyamatosan törődik lelke kiegyensúlyozottságával is.
-Hogyan értesült a rangos városi elismerésről?
-Polgármester úrtól levélben értesültem arról, hogy megkaptam „Vasvár Város Díszpolgára” címet, amelyet a képviselő-testület szavazott meg – kezdte a beszélgetést Kovács Tilda, aki hozzátette: – E megtisztelő díszpolgári címre polgármesterségem utolsó évében, októberben is jött felterjesztés intézmények képviselőitől, valamint a civil társadalom tagjaitól. De akkor azt kértem, vegyük le naprendről. Képességeimhez, lehetőségeimhez mérten elvégeztem a munkámat, s nem gondoltam, hogy ezért külön kitüntetés járna. Óriási meglepetésként ért, hogy a felterjesztők egy év múltán újra benyújtották kérésüket. A kitüntetésről szóló értesítést egy héttel azelőtt kaptam meg, hogy indultam volna egy római útra, amit már nem tudtam visszamondani. Így az október 23-ai ünnepségen a többi díjazott között nem tudtam ott lenni, emiatt egy kicsit szégyenkeztem is. Megjegyzem, természetesen nem udvariatlanságból nem jelentem meg. A megtisztelő címért csak és kizárólag köszönettel tudok tartozni, azóta is nagyon sokan gratulálnak a városban. Vasvár nagyon sokat jelent nekem. Mindent felülír, amit nyugdíjba vonulásom óta kapok a helyiektől. Ennyi figyelmet, kedvességet, köszönetet álmomban sem gondoltam volna. Örülök, hogy érezték az emberek: törekszem a munkámból kihozni azt a maximumot, amire lehetőségem van. Ezt érzem a számtalan visszajelzésből.
-Mindig is a város fejlődéséért dolgozott, s fontosnak tartotta a folytonosságot.
-Olyan szerencsés időszakban voltam polgármester, amikor az elődömmel, V. Németh Zsolt polgármester- államtitkár úrral együtt dolgozhattam, s amit ő elkezdett, így például a szennyvízberuházás, én kivitelezőként befejezhettem. Ugyanez a folytonosság jellemezte azt az időszakot, amikor búcsúztam a polgármesteri széktől. Elhatároztam, hogy geotermikus fűtés legyen a városban, nyertes pályázatot adtam át utódomnak, Tóth Balázsnak, aki a kivitelezési munkákért felelt. Lényeges volt, hogy ne kelljen mindig mindent elölről kezdeni. A város fejlődése, fejlesztése elsődleges szempont volt, de a városlakók kívánalmai szerint próbáltam alakítani Vasvár életét. Ez utóbbi miatt valósult meg a Szentkút fejlesztése, köztük a közvilágítás bevezetése, vagy a temető beruházás.
-Máig a Vasivíz Zrt. felügyelő bizottságának tagja.
-Ez a hivatalos része az életemnek, de folyamatos a kapcsolat a természetjárókkal, akikkel túrákat tervezünk, útvonalakat festünk. Ugyancsak ápolom az együttműködést a Máltai Szeretetszolgálattal és sokszor kapok meghívást civil szervezetek egy-egy rendezvényére. A város részéről felkértek már kiállítás megnyitására, a Békeházba érkező csoportok fogadására, s Vasvár, valamint a térség bemutatására. Pont annyit dolgozom, amennyi jól esik. Nagy felelősséggel járó munkákat már nem vállalok fel, de természetesen nem is zárkózom el a feladatok elől. Úgy gondolom, követni kell azokat a dolgokat, amelyeknek korábban aktív résztvevői voltunk.
-Hogyan telnek nyugdíjasként a hétköznapjai?
-Én ezt egy óriási szabadságnak élem meg. Mindenkinek azt mondom: sosem gondoltam volna, hogy a szabadságnak ilyen foka is létezik. Tréfásan úgy is szoktam nevezni, hogy az önző korszakomat élem. Az életemnek ez az első időszaka, amikor többségében magamra is tudok gondolni. A napom kimért reggelivel kezdődik, majd később is ugyanúgy megadom a módját a tevékenységeimnek, immár lassabban, nyugodtabban. Általában délelőtt – ha jó idő van – egyik szenvedélyemnek, a mozgásnak hódolok. Örömforrás, s ajándéknak érzem, hogy képes vagyok rá. A Szentkút és a Csónakázó tó környékére járok kocogni. Futásnak szoktam nevezni, de a horgászok tréfásan megjegyezték már, hogy a futástól még azért messze van – nevet fel jellegzetes, jóízű kacajával. – Az is öröm számomra, hogy végre újra le tudok ülni olvasni. A gyerekeimnek 20-25 éve megvettem a diákkönyvtár sorozatot a magyar- és a világirodalom színe-javával. A szekrényből találomra kiveszek egy-egy könyvet. Így olvastam el újra Shakespeare: Rómeó és Júlia című klasszikusát, Dante Isteni színjátékát, Karinthy műveit. Fantasztikus élmény volt Szókratész beszédeit olvasni most, élettapasztalattal a hátam mögött, igazán érezni és érteni az elvek és igazságok erejét. Nagy ajándék az is, hogy a hat évvel ezelőtt az erkélyemre vásárolt nyugágyamat most végre használom. Nagyon szeretem a természetjárást, a túrázást, magát a természetet, ami nemcsak fizikálisan, de lelkileg is fel tud tölteni. Emellett szeretek utazni, próbálom kihasználni, hogy akár túratársakkal, akár társas utazással eljussak két nagy szerelmemhez: a hegyekhez és a tengerhez, emellett persze a városok kulturális élete és az emberek is érdekelnek. Szívesen járok színházi előadásokra Vasvárra, Szombathelyre, Budapestre, túrabarátokkal akár Székesfehérvárra is elmegyünk. Lényeges, hogy a megtekintett darab minőséget nyújtson.
– Ön honosította meg a városi adventet. Hogyan tölti a várakozás időszakát?
-A civilek összefogásával jött létre a vasárnapi gyertyagyújtással egybekötött adventi készülődés sorozata. Fontosnak tartottuk, hogy közösségként is érezzük: kicsit megálljunk, figyeljünk egymásra, lecsendesedjünk, szót váltsunk egymással egy pohár forralt bor mellett. Ezek az értékes ajándékok, nem pedig a tizenötödik nyakkendő. Mint minden más városi, közösségi munkámban, e tekintetben is csak hálával tudok gondolni a civil csoportokra, mert rengeteg segítséget kaptam tőlük. Olyan érzés volt együtt dolgozni velük, mintha egy vasvári, nagy család tagjai lettünk volna, lennénk mindannyian. A mézeskalács sütése mindig napirenden volt. Mindazokat, akik közel álltak, állnak hozzám, vagy támogatták a munkámat, meg szoktam ajándékozni ezzel a karácsonyi süteménnyel. Ide tartoznak azok is, akik a Békeházba az elsők között ajánlották fel a festményeket, így családtagjaik hagyatékát. A művészekkel is tartottam ezt a „mézeskalács-kapcsolatot”. Az otthonomban pedig az idei advent idején is szól majd a karácsonyi zene, köztük sok klasszikus sláger.
-Családcentrikus emberként, édesanyaként, nagymamaként hogyan tölti a karácsonyt?
-Tradíció, hogy karácsonykor mindannyian együtt vagyunk: a fiamék és a lányomék is, a két unoka, valamint édesanyám is velünk van, elhozzuk hozzánk Gersekarátról. Mindig van mese és természetesen a Jézuska hozza a karácsonyfát. A külsőségekre is odafigyelek, égnek a gyertyák, a hangulat is varázslatos. Lili és Áron unokám egyelőre Münchenben él, de bízom benne, hogy a lányomék közelebb költöznek. Várom őket is, nagyon.
sna
