2017.09.23. A vasvári túra egyik legnagyobb értéke a vendégszeretet

Tíz, húsz és harminc kilométeres távokon indulhattak el idén is a Hegyhát tradicionális őszi túrájára jelentkezők. A programot a Vasvári Természetjáró Szakosztály szervezte, csaknem harminc segítő közreműködésével.  A „tízes” túrát három, a „húszast” hat, a „harmincast” kilenc, az ötven kilométeres távot tizenegy órás szintidő alatt kellett teljesíteniük a résztvevőknek. A rajt és célállomás a vasvári fürdőnél volt.

Csaknem 200-an, a tavalyinál egyharmaddal többen neveztek idén a különböző hosszúságú távokra az országból. és közel százan indultak el a két hosszabb távon. A táj szépsége mellett a vendégszeretet, ami vonzza a turistákat. Idén is volt túra „leg”. A legfiatalabb például egy hat hónapos kisfiú volt, aki három testvérével és szüleivel érkezett. Ők Győr-Ménfőcsanakról jöttek a családdal. Volt két kisiskolásuk, egy nagycsoportosuk és most hozták először túrázni fél éves kisfiukat. Ezt a családfő, Sklánicz Rudolf árulta el a regisztrálás után. Ők a tíz kilométeres távot választották. A kicsik, Réka, Balázs és Judit közben lelkesen mesélték előző, Bakonyi Kalandorok túraélményeiket. Ott 18 lett az eredetileg 13 kilométeresre tervezett távból, mert eltévedtek. De közös erővel és nem mellesleg térkép segítségével kitaláltak. Ez volt eddig a legizgalmasabb közös túraélményük. Sklániczné Suszter Ágnes, a gyermekek édesanyja azt is elárulta, választásuk most Vasvárra a strandolás lehetősége miatt esett. Hozzátette: ő oltotta be a családot a túrázás szeretetével, de szerencsére férje és a gyerekek is szívesen mennek vele. Céljuk a Kék Túra ezer kilométeres útvonalának bejárása. Tavaly 250 kilométert sikerült megtennünk, idén már kettőszáznál járnak. Papp Lászlóék Tatabányáról érkeztek. Feleségével és Vanessa lányukkal az Észak-Dunántúli Kupát szeretnék teljesíteni. Ahhoz kell egy vasi túrahelyszínről is bélyegző. Nagyon jól érezték magunkat. Úgy vélekedtek: egy kis gyöngyszem Vasvár, és a környéke. Nagyon csendes, nyugodt hely, tele pozitív energiával. A gyógyfürdő hangulatos, családias, mindenki kedves volt velük. A platánfát a medence mellett gyönyörűnek találták. Volt egy verseny, hogy melyik a legszebb platánfa az országban, a tatai Öregtó melletti nyerte. De Papp László szerint a vasvári sokkal szebb. A természetjáró szakosztály évek óta felvállalja, hogy nem csak ők mennek túrázni, hanem szerveznek Vasváron is ilyet. Ezt Kovács Tilda, a vasvári szabadidős egyesület tagja, volt polgármester hangsúlyozta. Elmondta: a Természetjáró Szövetség honlapján van egy elismerő írás rájuk és Vasvárra, illetve a Hegyhátra nézve. A hegyháti túrát az erre járók a vendéglátás, a fogadtatás miatt dicsérik, a szép tája mellett. A vendégszeretetnek idén sem volt híján az esemény: A harmincas és ötvenes táv útvonala az oszkói és a petőmihályfai szőlőhegyeken át vezetett. A pincetulajdonosok gyümölcsöt, szörpöt, süteményt és természetesen a hegy levét kínálták az arra járóknak. Hegyhátszentpéteren a Tájháznál pihenhettek meg a teljesítménytúrázók. Az állomásbélyegző mellett pogácsa, bodza-, és levendulaszörp, apró levendulapárna ajándék várta őket. Nagy divatja volt, hogy a házak elé szőlőt, mustot, süteményt raktak ki a helyiek a túrázók megvendégelésére a faluban. A település ma is szeretné ezt a hagyományt tovább éltetni a fiatal családokkal. Ezt Bedicsné Hauzer Adrienn mondta el a tájházi állomásnál, akinek a gyermekei is ebben segítenek. Most ketten az iskolájukkal elindultak a túrán, de a legkisebb, az ovis a mamájával a ház előtt várta a gyaloglókat buktával. Néhány házzal arrébb valóban ott sürgölődött a kislány, Panni a nagymamával, Bedics Györgynével. A kerítés előtt konyharuha alatt barackos, áfonyás buktapiramis várta az arra járókat. A kicsi a bukta hajtogatásában segített a mamájának no és a szívélyes kínálásban.

De már érkeztek is az újabb túrázók a „buktaállomásra”. Köztük a budapesti Bódis Lajos, aki harminc évvel ezelőtt járt itt először és azóta sem hagyja ki a programot, ha teheti. A szép táj és a szeretetteljes hagyomány, ami vonzza. Ezt emelte ki a budapesti gyalogló, mi is számára a vidék varázsa. Bányai István most harmadszor kísérte el a veterán túrázót. Neki a Hegyhát aprófalvai vonzóak. Molnár László a rumi iskolásokat vezette a harmincas távon. Egy másik iskola, a zalaszentlászlói terep kerékpárosai is ugyanezt az útvonalat járták be. A célban emléklapot, kitűzőt, kiadványokat kaptak a teljesítmény túrázók. A túranapot zsíros kenyeres, hagymás uzsonna zárta. A rendezvényt szponzorok is támogatták. Többen a vendégek ellátásához ajánlottak fel élelmiszer-, és gyümölcs adományokat.  A túranapot végül fürdőzés zárta. A nevezőknek a város ingyen biztosított strandolási lehetőséget a vasvári termál medencében.

Szöveg és kép: Pogács Mónika

Széchenyi2020