Kiállítással, előadással, tánccal és zenével ünnepelt Nagymákfa – Golghelóghi hetedszer
Nagymákfa bensőséges csendjét egy hétre ismét felváltotta a fergeteges táncházak, sokszínű kulturális programok, éjszakába nyúló, tábortűz körüli esték, véget nem érő baráti beszélgetések különleges világa. A városrész portái hetedszer váltak családi otthonok helyett közösségi színterekké, a nagymákfai Golghelóghi pedig az együttlét kivételes ünnepévé.
-Minden, ami történik, ürügy az együttlétre – mondta Gergye Rezső, a kulturális központ igazgatója a Golghelóghi egyik délutánján a Luigi-portán. Többen helyeseltek: elfelejtettünk egymással beszélgetni, emlékezni, elfelejtettünk együtt lenni, átélni mindazt a jót, amit hajdan a falusi lét jelentett. Érezték ezt mindannyian, aztán valahol, több mint egy évtizeddel ezelőtt a történet alulról jövő kezdeményezésként elindult, mondhatni, két szálon. Az egyik szál onnan datálható, amikor a kilencvenes években Kiss Lajos, vagy, ahogy itt mindenki ismeri, Luigi, elkezdte birtokba venni a mákfai családi portát, s egyre gyakrabban invitálta közös vasvári játékra együttesét, a Los Andinost. Majd az együttes és a művelődési ház is egymásra talált, s a Szentkúton elindult a Golghelóghi. A „másik szálon” az alvó Nagymákfa kezdett éledezni: a helyi lokálpatrióták Lakosi Teréz munkája nyomán új életet leheltek a hajdani búcsúkba, majd 2010-ben egyesületté szerveződtek. Időközben a közösségi élet is új színtérre lelt a városrész büszkeségében: a 2001-ben átadott Turistaházban. S a két történet lassan összefonódott, a Szentkúti programok Nagymákfán találtak otthonra.
A Golghelóghit idén hetedszer hívta életre az összefogás, valamint a Nagymákfáért Egyesület és a Nagy Gáspár Kulturális Központ szervező munkája. Kellettek hozzá a támogatók is: Vasvár Város Önkormányzata, a Szombathelyi Erdészeti Zrt., a vasvári Rákóczi Vadásztársaság, Kiss Győző, Gallen Attila, Keller István, a portatulajdonosok, no meg Erdei Ferenc, azaz Hacsek, aki két este is teli bográccsal várta a Golghelóghizókat.
A cél az együttlét, ezért minden esztendőben az elszármazottakat is hazavárja a Nagymákfáért Egyesület. Közülük többen megérkeztek már 17-én, a programsort megnyitó búcsúi szentmisére. Aztán a vallásos áhítat délután a vidámságnak adta át a helyét: a betlehemezéssel már gyakorlatot szerzett, férfiakból verbuválódott KóBorLovagok fakadtak bordalokra és kocsmai díszlet előtt zajlott a Noé dalok premierje. Előkerült a hegy leve, s a hangulat a szőlőről, borról, s szüretről szóló nótákkal vált teljessé. Majd a múltidézés következett: Vincze György filmkockái a korábbi Golghelóghikat elevenítették fel, teret nyitva és témát adva a hajnalig tartó baráti beszélgetéseknek. Kedden aztán „Kismákfán járt Nagymákfa”, s újra megszólaltak, s talán még szebben a Noé dalok – ezúttal a kismákfai hegyen. Másnap kitárta kapuit a kiállítás. A Turistaház az egykori mákfai zenekar hangszereit fogadta: két cimbalom és Barabás Imre bácsi ma is szépen szóló hegedűje jelezte az egykor pezsgő mákfai mindennapokat. A cimbalmok egyike még húrozásra vár, a másikat Mikó László hozta rendbe a mákfai napokra. A múltidéző kiállítást Bodorkós András nyitotta meg, s ugyancsak visszatérő vendégművészként novellával köszöntötte Mákfát. Őt a helybeliek barátságuk jeléül „Tiszteletbeli Nagymákfai” címmel is kitüntették. Csütörtökön aztán Gerencsér Zoltán birtokán Kovács Miklós énekelt a közönséget is bevonva, dalolásra buzdítva. Gyermekdalok, majd Cseh Tamás-dalok csendültek fel, közben Kovács László esszéiből és verseiből Gergye Rezső olvasott. Mint később mondta: gyakran úgy élünk egymás mellett, hogy nem is sejtjük, milyen különleges értékek rejtőznek a körülöttünk lévőkben. Erre is válasz a Golghelóghi. Itt hangzott el az a Kovács Lászlótól származó gondolat, mely a Golghelóghi mottója is lehetne: „amíg az egyén a közösség fájába tudja oltani az elképzeléseit, tudását, addig tisztán látunk.”
A hangulat aztán pénteken a tetőfokára hágott. A Verebélyi-udvaron dalolt a Tarisznyások csapata, majd átvette a teret a Kiss Lajos hegyháti-reneszánsz elemekkel tarkított darabja a Vasvári Játékszín és a Csutora Színház kis tagjainak előadásában. A Bolond király és a Fót úr 25 játszóval került színre a játék örömében részesítve színészt és nézőt. S az utóbbiból bizony nem volt hiány. Az előadás után Németh Zoltán (Toka) invitálta udvarára a fellépőket egy baráti koccintásra, ahol előkerültek a meglepetések, oklevelek, torta, elfeledett dalok a Tarisznyások tarisznyájából. Majd a Golghelóghi hallgatóságát Franta Dezső restaurátor, művészettörténész előadása Szíriába repítette, ahol II. András nyomában járhattak. Az este aztán éjszakába fordult, az előadás beszélgetésbe, az ismerkedés barátságba. Szombaton délután pedig már a Telekesi Dalkör hangja töltötte be Luigi udvarát. A bográcsban vadpörkölt rotyogott, az asztalokon bor hívogatta a látogatót. A legkisebbek labdát kergettek Luigi faragott kapufáira, s gyümölcsöt falatoztak a birtok bokrairól. Mert ilyen, „ami az enyém, az a tiéd is” világ ez a Golghelóghi. Aztán lassan megtelt az udvar, majd kiürültek a tányérok, s a jókedvű közösség a falu főtere felé vette az irányt. E hét során ugyanis, míg a mákfaiak nótáztak, Kovács László és Mikó László faragott. Így a hét végére új, egyedi formát öltött köztéri paddal és muskátlis virágládával gyarapodott a bolt előtti tér. Az avatón aztán Balogh László, az egyesület fafaragást is űző tagja beszélt a fa életünkben betöltött szerepéről, arról a pillanatról, mikor a rostok ropogva engednek az alkotó szerszámnak, szólt a nagymákfai természetközelségről, múltról és jelenről. Majd a városrész legifjabb lakójával oldották el a nemzeti színű szalagot. Aztán a mákfaiak birtokba vették az újabb értékeket. S ekkor érkezett el az ünnepség egyik legszebb pillanata: a közelmúltban előkerült gondosan összehajtott levente zászlót nyitotta szét Éva néni, Gerencsér Zoli és Lakosi Teri, s a résztvevőkből – forgatókönyv nélkül – tört fel a Himnusz, majd a Székely himnusz. A felemelő pillanatok után Luigi birtokán táncházzal folytatódott az este, s az idei Golghelóghi utolsó napjáról hazatérőket talán már a felkelő Nap első sugara köszöntötte.
Gergye Rezső azt mondta: „Nagymákfa a minőségről szól – a Németh Lászlói értelemben. A Nagy Gáspár Kulturális Központ mindig is tudatosan épített a kisközségből sarjadó értékek továbbvitelére, ennek gyönyörű példája a mákfai rendezvény, melynek során a kis közösség hat a nagyobbra. A Golghelóghiban az a rendkívüli, hogy itt papírra vetett forgatókönyv nélkül szerveződnek a dolgok, nem egy karbantartó személyzet tartja kezében a programot, hanem minden résztvevő alakítja, formálja azt. Mellettük rengeteg „láthatatlan segítő” áll a rendezvény mögött: sütnek, főznek, fuvaroznak, avagy egy-egy anekdotával teszik helyre a történéseket. Visszaadva ezzel Határ Győző monumentális, Golghelóghi című darabjának hangulatát. A szerző munkatáborban raboskodott az ötvenes évek elején, ott született meg ez a név és a világjáró története. A mindenkori lázadó (Isten és ördög ellen), kereső ember, a megváltoztathatatlanságba soha bele nem nyugvó lény alakja. Valami ilyesmi a Golghelóghi. S Határ Győző Golghelóghija hozza-viszi az értékeket. Közvetít. A költő és gondolkodó huncut mosollyal nyugtázza műve folyamatos rendezését” – összegezte a hatást az igazgató. A Golghelóghi játékideje csaknem 50 óra, s a történet még nem befejezett…
-vv-
