Nyugdíjas dalosok találkoztak a Nagy Gáspár Kulturális Központban május 21-én. 14 éve rendeznek szakmai napot a művészeti közösségek a megye egy-egy településén. Idén Vasvár fogadta a vasi kórusokat. Egyébként a vasvári Őszirózsa Népdalkör a csepregi és az egyházashetyei dalosokkal közösen indította útjára a rendezvényt. Az első találkozó Csepregen volt. A Nagy Gáspár Kulturális Központ felhívására most 16 csoport jelentkezett. Gergyéné Szakály Georginát kérdeztük a rendezvény tapasztalatairól, a szervezés örömeiről, kihívásairól.
– 2002-ben rendeztek először találkozót. Milyen emlékeket őriz csoportjával közösen erről és az eltelt évekről?
– Gyorsan elrepültek az évek azóta, amióta Csepregen először találkoztak a nyugdíjas énekes csoportok. A találkozókról valamennyien más- más, mégis sok közös emlékeket is őriznek. Emlékszünk, hogy Csepregen még csak néhány csoport volt, aztán Répcelakon már többen álltak színpadra, aztán megtöltöttük a szombathelyi MMIK színpadát. Találkoztunk Iváncon, amikor a jó nagy eső sem tudta kedvünket szegni. Emlékszünk, mennyien befértünk a kicsinyke kis étkező helyre. Nagy szeretettel fogadtak minket Bükön is. Aztán Vasvár következett, a frissen átadott kulturális központ adott helyet a dalosoknak. Kelemen Zsuzsa arcát, jó kedvét őrzöm erről a találkozóról. Voltunk Szentgotthárdon, a mindig mosolygós Bettikénél. Vépi barátaink két gulyáságyúval vártak bennünket. Táplánszentkereszt emléke még frissen él mindannyiunkban: Meskó Krisztiánék óriási hőségben, igazán meleg szeretettel vettek minket körül. Pálinkával hűtöttük magunkat. A tápláni Gyöngyvirágoktól ismét a vasvári Őszirózsák hozták el a vándorzászlót és a rendezés fáradságos, de örömteli munkáját. Boros András karnagy úr ott még velünk tartott. Azóta sajnos nincs már közöttünk, csak az emlékét őrizzük. Szombathelyen Őr Imréné Marikáék készültek nagy lelkesen a fogadásunkra. A bobaik a celliekkel összefogva voltak házigazdáink. Tavaly Répcelakon találkoztunk, együtt ünnepeltük a jubiláló helyi énekkart. Aztán most újra itt találkozott a „nagy csapat”, Vasváron.
– Állandó a találkozó közössége, fellépő csoportjai, ismerősek az arcok?
– Sokan ilyen – olyan napi gondok miatt nem lehettek itt. Sokan azonban itt voltak, csoportok akár kicsit megfogyatkozva is, de törve egyáltalán nem. Aztán vannak, akik már csak az égiek dalát hallgathatják. Rájuk szeretettel emlékeztünk és értük is szólt a dal, az ének szombaton. A nap házigazdái az Őszirózsa Népdalkör tagjai voltak, akik örömmel vállalták, hogy harmadszor is otthont adnak a rendezvénynek.
– A találkozót az öröm és éneklés napjának nevezte köszöntőjében.
-A 14. találkozó alkalmát tényleg így lehetne jellemezni. Én magam is jól ismerem, igaz más műfajban, azt az örömteli izgalmat, ami a színpadi fellépések velejárója. Nagyra becsültem, és mindenekelőtt nagyon tiszteltem a nap főszereplőit. Azokat, akik kórusművekkel, népdalokkal, zeneművekkel a színpadra állnak. Köszönet illeti a csoportvezetők együttműködését és azt, hogy felkérésünknek örömmel és önzetlenül tettek eleget. Én még emlékszem arra, amikor Csepregen egy hallgatólagos fogadalmat tettünk arra, hogy tovább visszük a rendezvényt. Én komolyan vettem, és a résztvevő csoportok is, hisz újra együtt voltunk.
– Vasvár harmadszor látta vendégül a programot most.
– Azért is volt házigazda harmadszorra is az Őszirózsa Népdalkörünk, és Vasvár, mert tudjuk, hogy nem minden település tud ekkora volumenű rendezvényt befogadni és valakinek vinni kell a közös ügyet, legalább a kerek, jövő évi 15. évfordulóig. Ami jó, azt nem szabad veszni, hagyni. A rendezéshez szükséges anyagi erőket az Őszirózsa Népdalkör a helyi civil pályázaton elnyert összegből fedezte. Ezt az összeget egészítette ki Majthényi László úr a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, amit ezúton is köszönünk. Igen, a fránya anyagiak nem határozhatják meg egy jóízű kezdeményezés továbbéltetését. Az Őszirózsa nem magára fordította ezt az összeget, nem lesz belőle új fellépő ruha, vidám kirándulás. Volt helyette Vas Megye 15 településéről, 16 csoport, akiket barátainknak mondhatunk. Kell ennél több a mai világban? Mint hívni a másikat, bízni a másikban és hinni abban, amit közösen teszünk?
– Miért fontos önnek, mint közösségszervezőnek a művészeti találkozó?
– Az itt jelenlévőkkel közös a hitvallásunk. A „belsővé vált művészeti, esztétikai értékek végigkísérik az ember életét, melyek időnként egy-egy szituációban, fontos döntéseknél minden tudatosságot nélkülözve előbukkannak, s jelentősen befolyásolhatják az ember életét.”
– Az idei találkozónak volt egy a többitől eltérő mozzanata.
– Igen. Én is hoztam egy döntést. Mint háromszoros házigazda, vindikáltam magamnak a jogot arra az elhatározásra, hogy a rendezvényen nem volt „látható” szakmai zsűri. Egymás bírái voltunk. Tapssal és őszinte örömmel jutalmaztuk egymást. Vannak csoportok ugyanis, akik felkészült szakmai segítséggel dolgoznak, vannak, akik pedig önmaguk tanítói, zenei képzettség nélkül, az ősi örömre hagyatkozva. Arra az erőre, ami az együtt éneklőket repíti. Van, akit már gyermekkorától, s van, akit nyugdíjasként kerít hatalmába az együtténeklés semmi máshoz nem hasonlítható érzése. Úgy gondoltam, hogy ne szakmai megmérettetésre jöjjünk össze, hanem egymás számba vételére, azért, hogy újra örülhessünk egymás társaságának, azoknak a kedves nézőknek, akik jegyet váltottak a mai rendezvényre.
-A megnyitón egy kedves, tanulságos etűdöt is megosztott a hallgatósággal.
– Amikor a rendezvény köszöntőjének sorait a munkahelyemen papírra vetettem, eszembe jutott, hogy nincs otthon kenyér. Autóba ülünk, elmentünk a vasvári bevásárlóközpontba. 10 perc volt zárásig. Megvettem a kenyeret, tejet, amit kellett. Férjuram rádiózott a kocsiban, indultunk vissza. Valaki arról beszélt, hogy zenészként, énekesként mennyire más szólistaként és együttesben színpadra lépni. De az az igazi – mondta szenvedélyesen-, amikor társak vesznek körül. megerősítenek, eltűnik az indivídum. Minden arról szól, hogy a karmester – és meg is nevezte Kobajasit, akivel most együtt dolgozik-, micsoda erőt, biztonságot tud sugározni a kar felé. Nekem ez csütörtökön este élmény volt, véletlen egybeesés, hogy olyanról beszélt a rádióban szóló, amit nekem muszáj volt a köszöntőmbe is beleírni. Mert a nyugdíjas dalosok is pontosan tudják, ismerik, birtokosai ennek az érzésnek. Én az ilyen történések alapján már nem akarom és nem is tudom a köznapi dolgokat nem együtt kezelni az ünnepi pillanatokkal, mert nincs egyik a másik nélkül. Így kerül össze a tej, a kenyér a zene, az ének. Ezek mind kellenek az élethez.
– Az ünnepi szavak mellett két üzenetet is fontosnak tartott elmondani a dalos vasi nyugdíjasok előtt.
– A szervező munka során számtalan örömteli, és számtalan gondokkal, nehézségekkel küzdő közösség, családtag osztotta meg velem érzéseit. Ezekből osztottam meg a csoportokkal kettőt. Az egyik levélben érkezett. A szentgotthárdi Szivárvány Kórus, aki évek óta részt vett a Vas Megyei Nyugdíjas Dalosok találkozóján, tudatta, hogy idei távolmaradásuk oka, hogy kórusuk karnagya két hónapra külföldre utazott. De nagyon kérték, hogy a jövő évi találkozó helyszínének döntéséről feltétlenül értesítsük őket. A résztvevő kórusoknak pedig eredményes együttműködést és jó hangulatú napot kívánt Schreiner Vilmosné. A szentgotthárdiak nevében úgy fogalmazott: „tudjuk, hogy a nevezési határidőn túl vagyunk, viszont kötelességemnek érzem, hogy jelentkezzem.” Mindent elárul ez, mennyire fontos a résztvevőknek az éves találkozó. A másik egy telefonhívás volt. Lakrovicsné Elvira, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület dalosa jelentkezett, aki arra kért, hogy tolmácsoljam üdvözletét a megjelenteknek. Minden, a találkozón részt vevő dalos társát szeretettel üdvözölte. Úgy gondolta, hogy ő személyesen már többet nem tud részt venni ezeken az alkalmakon. Ezért üzent a többieknek és jelezte, hogy szeretettel gondol rájuk, a találkozóra. Mindannyian ismerjük az érzést, amikor a vonal másik végén könnyek peregnek, és nem lehet szembe nézve bíztatót mondani. Egy ilyen találkozó megszervezésben a legnehezebb, és a legszebb feladatok ezek: Az ilyen üzenetek, érzések és ezek tolmácsolása, a lelki batyunkba rakása, és tovább cipelése.
– Az üzenetek mellett idézettel zárta a dalostalálkozó köszöntő szavait.
– Kodály Zoltánt hívtam segítségül, aki azt mondta: „Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Azt gondolom, ezért fontosak az ilyen és az ehhez hasonló találkozók, művészeti bemutatók.
Május 21-én a püspökmolnári és répcelaki nyugdíjas klubok énekkarai, az egyházashetyei Sozzva énekegyütes, a Hetyei Daloskör, a Viszáki Asszonykórus, a Telekesi és a Vassurányi daloskörök, a vasvári Őszirózsa népdalkor, a Répcementi Férfikar, a tápláni Gyönyvirág dalkör, az olaszfai Mama kórus, a szombathelyi Aranykorúak Vegyeskara, a Káldi Asszonykórus, a szentgotthárdi Békefi Antal népdalkör valamint a Pálos Károly Szociális Szolgáltató Központ Nefelejcs és Őszirózsák kórusa adott egymásnak művészeti randevút Vasváron. A találkozó a színpadi bemutatkozások után fehér asztal mellett, közös beszélgetéssel zárult.
