A „Városnéző séták” összefoglalója
Idei első sétánk ismét a plébániatemplomba vezetett, ugyanis többen kérték, ismételjük meg a tavalyi programot, hogy felidézhessék a legfontosabb tudnivalókat. Régi tervünk, hogy írásban is összefoglaljuk a séták anyagát és egy kiadványban a vasváriak kezébe adjuk. Most – mintegy mintaként – röviden felsoroljuk a templomra vonatkozó alapvető adatokat, de reméljük, hogy még az idei évben az érdeklődők elé tárhatjuk a „Városnéző séták 2017-2019” kiadványt is!
A Vasvári Szent Kereszt Felmagasztalása-templom, nem plébániatemplomnak épült, hanem kolostortemplomnak. A város plébániatemploma eredetileg a temetői templom volt, melynek története egészen az államalapításig nyúlik vissza. A Szűz Mária-templom egészen a török idők végéig töltötte be ezt a funkciót, amikor a visszatérő domonkosok – mint az elnéptelenedett környék első egyházi személyei – előbb ideiglenesen, majd véglegesen is megkapták az illetékes püspöktől a plébániavezetés jogát. Így Vasvár plébániáját egészen az 1950. évi feloszlatásokig a domonkos atyák vezették. A temetői templom azonban jelképesen napjainkig megőrizte plébániai jogait: nem véletlen, hogy ma is ennek búcsúnapját – Nagyboldogasszony – üljük meg, és ide kapcsolódnak a város fogadalmi ünnepei is (Szent Vendel- és Szent Flórián-nap).
Maga a kolostortemplom – a rendház épületeivel együtt – valamikor a XIII. század közepén épült fel, a rá vonatkozó első ismer írásos emlék 1254-ből származik. A régebbi helyi és rendi hagyomány a kolostor alapítójának IV. Béla királyt tartotta, és az alapítás évét 1244-re, illetve 1241-re tette. Bár sem az alapító személyére, sem az alapítás dátumára nincs konkrét adat, feltételezhetjük, hogy a jelentős épületegyüttes az 1240-es években királyi támogatással épült fel. A templom és a kolostor külső homlokzatai a mai napig ennek a kornak az emlékét őrzik, a templombelső és a kolostor belső terei azonban az elmúlt közel nyolcszáz év alatt számtalanszor átépítésre kerültek.
A török időkben végvárrá átalakított épületegyüttest Széchenyi György érsek vásárolta meg az 1680-as években, majd 1689-ben ő adta vissza a domonkos rendnek (ennek emlékét őrzi a templom főbejárata felett elhelyezett Széchenyi-címer). A már 1690-ben visszatérő domonkos atyák fokozatosan állították helyre a romos templomot és kolostort. Az eredetileg síkfedésű, gerendás mennyezettel ellátott templomot csak a XVIII. század második felében boltozták be: ekkor épültek a vaskos pillérek, a zömök boltozat és a nagyméretű orgonakarzat is. Az átalakítások részét képezte egy gazdag díszítőfestés is, amelyt azonban csak leírásokból ismerünk. Feltehetően a barokk átalakítások befejezéseként került a szentély diadalívére az a latin nyelvű chronogramma (évszámot rejtő felirat), amely a templom építésének főbb dátumait tartalmazta: 1244-ben IV. Béla alapította, 1689-ben Széchenyi érsek visszaadta a rendnek, 1771-ben többek segítségével felújították. Az első két évszámot rejtő, négy sornyi felirat ma kőtáblára vésve látható a diadalíven.
A barokk helyreállítást követően még három alkalommal történt jelentősebb átalakítás a templombelsőben: 1884-ben a díszítőfestést újították meg és az oltárokat alakították át, 1912-ben – egy nagyobb külső felújítás mellett – színes üvegablakok készültek és további átalakításokat végeztek az oltárokon, 1941-ben pedig új díszítőfestést kapott a teljes belső tér (amelyet aztán 1991-ben újítottak meg ismét). A templom külső képe a barokk építkezések után három jelentősebb átalakításon esett át: 1912-ben a korábbi egyszerű homlokzatot, díszes historizáló formában építették át, majd ezt a külsőt 1941-1942-ben némileg egyszerűsítették, az 1985-1986. évi műemléki kutatások után pedig a középkori homlokzatokat rekonstruálták.
A templom legrégebbi berendezési tárgyai a XVIII. század közepéről-végéről származnak: a főoltár nagyméretű faragott szobrai, a Mária-oltár kegyszobra és főbb elemei, a szószék és az orgonakarzat mellvédje (maga az orgonaszekrény egy jó évszázaddal korábbi, de ez is csak1780-as években került át ide a szombathelyi domonkos templomból). A főoltáron – a Golgota-jelenet szobrai mellet két domonkos szent látható: balról Aquinói Szent Tamás, jobbról Veronai Szent Péter. A Mária-oltár kegyszobra mellett ugyancsak két domonkos szent, Szent Jácint és Szent Margit barokk faszobra, az oltár felső részében pedig Szent Tekla festett képe látható. A gazdagon díszített barokk szószék hangvetőjén az angyalszárnyakkal ábrázolt Ferrer Szent Vince szobra áll.
A Szent Domonkos-oltárt 1884-ben alakították át és igazították hozzá a Mária-oltárhoz, helyén egy egyszerűbb barokk oltár álhatott, melynek oltárképe („Szent Domonkos igaz képe”) ma a múzeumban látható. A rendalapító szent két oldalán Nagy Szent Albert püspök és V. Szent Piusz pápa szobra áll, az oltár felső részén pedig Ricci Szent Katalin festett képe látható. A két további mellékoltár is a 19. század végén készült, de mindkettő helyén barokk oltárok álltak. A bal oldali Ferrer Szent Vince-oltáron a szent angyalszárnyas szobra látható, két oldalán legendáiból vett festett-faragott ábrázolásokkal (a korábbi oltárkép ma a plébánia irodahelyiségében található). Szembe vele a Jézus Szíve-oltár található, a központi Jézus-alak két oldalán Szent Domonkos és Sienai Szent Katalin élettörténetéből származó ábrázolásokkal. (Az oltár helyén eredetileg egy Nepomuki Szent János-oltár állt, ennek oltárképe ma a plébánia hittantermében található.)
A hajó közepén, a gyóntatószékek felett balról Szent Anna, jobbról pedig Szent József képe látható. Eredetileg ezek is oltárokhoz tartoztak, amelyeket azonban az 1912-es felújítások során megszüntettek (az oltárépítmény nyomai ma is jól kivehetők a kövezeten). Ekkor készültek a neobarokk jellegű gyóntatószékek, összesen négy darab. (Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy ugyancsak ekkor szüntethették meg a közelmúltban ismét megnyitott északi bejáratot, az egyik gyóntatószéket ugyanis ennek fülkéjébe süllyesztették be.) Szintén a századeleji renoválás kapcsán készültek a színes ablakok: az északi oldalon Szent Margit és Szent Amália, a délin pedig Szent Imelda és Szent György képével.
A templom mennyezetfreskóinak és falképeinek 1941-ben kialakított új tematikája hangsúlyosan domonkos jellegű (az eredeti barokk festés – a leírások szerint – a rózsafűzér imádságot, illetve a Szent Kereszt-tiszteletet elevenítette meg): a szentély felőli első boltozaton látható a „Szent Kereszt feltalálása” jeleneten kívül mindenhol kiemelt szerepet kapnak a domonkos szentek. A középső boltszakaszban a domonkos rend férfi és női szentjei hódolnak Szűz Mária előtt (a kép alján egy angyal tartja a rend címerét); az orgonakarzat felett pedig a magyar szenteket láthatjuk, a kép középpontjában a domonkos apáca, Szent Margit térdeplő alakjával. A boltozatokat kísérő díszítőfestés ovális kereteiben ugyancsak domonkos szentek képeit láthatjuk, boltszakaszonként kettőt-kettőt. A szentély oldalfalain további domonkos szenteket jelennek meg, balról Aquinói Szent Tamást (amint bemutatja a pápának az úrnapi zsolozsma szövegét), jobbról pedig Szent Imelda, az elsőáldozók védőszentje (amint megjelenik számára az Oltáriszentség). A szentély boltozatán az evangélisták jelképeit festették meg.
Aki a járvány idején odahaza is szeretne gyönyörködni templomunk és kolostorunk szépségeiben, annak figyelmébe ajánljuk a yotube-on elérhető „A vasvári domonkos kolostor” című rövidfilmet (https://www.youtube.com/watch?v=Ew2gdEQdAPc).
Szöveg: Zágorhidi Czigány Balázs
Fotó: Laki László képgalériája a vasvar.hu oldalon
