Méltóképpen emlékezett meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójáról a Nagy Gáspár Művelődési Központ. A budapesti Főnix Művészeti Műhely vendégjátékát élvezhették a színházi bérlettel rendelkezők, valamint az érdeklődő színházbarátok.
A független társulat mottója: Tűzzel játszunk. Valóban szenvedéllyel átélt színészi játéknak, őszinte emberi hangnak, aktuális erkölcsi kérdéseket boncolgató előadásnak lehettek szemtanúi az érdeklődők. A műhely alapítója az a Bicskei Kiss László, aki az előadást rendezte és a főszerepet játszotta, ő volt Mayer Ernő, ÁVH alezredes. Kiss József – aki édesanyja, Lesenyei Márta szobrászművész révén Zsennyéhez is köthető – drámájának bemutatója alatt síri csend honolt a nézőtéren. Ennek oka lehetett a közönség összetétele is, a túlnyomó többség számára 1956 nem csupán a történelemkönyvekből ismert. Sokan gyerekként élték meg a forradalmat, vagy nem sokkal utána születtek.
A történet helyszíne egy pesti ÁVH-s tiszt lakása. Itt él Mayer Ernő alezredes második feleségével, az alkoholt meg nem vető, pszichésen labilis Zsuzsával. Velük él az alezredes első házasságából született lánya, Ilona, aki történésznek készül. A lány hozzászokott a jómódhoz, meglehetősen hűvösen, kissé rátartian viselkedik nevelőanyjával, apját tiszteli. Pesten kitör a forradalom, ami egyszerre gyökeresen megváltoztatja a család nyugodt életét. A hatalomhoz szokott, annak vágyában élő alezredes menekülni kényszerül, miközben fontos dokumentumokat próbál eltüntetni. A lakásba berobban két forradalmár, Hadközeg és Göndör, akik rögtön lefoglalják a szobát, hogy onnan benzines palackokkal bombázzák a szovjet tankokat. A szereplők párbeszédéből megismerhetjük életútjukat, szemtanúi lehetünk Zsuzsa és Ilona egymáshoz való közeledésének, összeborulásának. A 12 éve tartó emberi kapcsolatok a pesti események hatására azonnal megváltoznak. A két nő láthatóan félreteszi az ellenségeskedést, önkéntelenül segítenek a két felkelőnek. Mayer alezredes visszatér, de rájön arra, hogy ez a lakás már nem az, amit elhagyott, ahonnan menekülni próbált. Az első rész az idősebb felkelő, Hadközeg halálával zárul, akit eltalált egy szovjet puska. Göndör, aki családja révén egészen kicsit magyar csupán, életében először lelő egy orosz katonát. Fiatal, vagány, okos fiú, aki véletlenül kerül bele az események sodrába, észre sem veszi, ahogy óriási lelkesedéssel magával ragadja a történelem. Borzalmas lelkiállapotba kerül azáltal, hogy gyilkossá válik. Ezzel a drámai csúcsponttal ér véget az első rész, a nézők taps nélkül, letaglózva ülnek, a katarzis mindenkit megérint.
A második rész helyszíne ugyanaz a szoba, egyszerű, stilizált bútoraival, középen a hatalmas fekete fotellal, telefonnal a főszerepben. Mayer alezredes ismét régi formájában éli autokrata, diktátori hétköznapjait. Ez már a kemény megtorlások, felelősségre vonások időszaka. Ész nélkül osztogatja parancsait, miközben felesége disszidált, lánya mély depresszióban szenved. A felkelőknek, lázadóknak egytől egyig bűnhődniük kell. A lányt vizsgáló orvos üde kivételt jelent emberségével ebben az embertelen világban. Megjelenik a sebesült Göndör is, aki disszidálással próbálná rávenni Ilonát a menekülésre. A két fiatal között kialakult vonzalmat lerombolja a belépő apa. Minden könyörgés, térden állás ellenére börtönbe akarja csukatni a felkelő fiút, aki belehal sérüléseibe. A láthatóan csalódott Mayer már csak lányával áll szemben, mindkettőjüknél ott a gyilkos fegyver?
A zárójelenetben, már a mennyországban, ahol az angyalok nem sírnak, találkozik a két felkelő fiú. Aztán megérkezik hozzájuk Ilona, akit az apjáról kérdeznek. „Ő ott maradt a saját világában”-vallja be a lány. A Mayer AVH-s tisztek tovább folytatják tisztogató, önpusztító munkájukat, osztogatják kemény, antihumánus parancsaikat, mint ahogy az előadásban elhangzik: „Az nem lehet, hogy valakire valamit nem lehet rábizonyítani.”
Igazi katartikus gondolatébresztés volt ez az előadás, így a kerek évfordulós ünnep előtt. Csendben, megrendülten, magunkba tekintve, millió erkölcsi kérdéssel kezdtünk ráhangolódni 1956. október 23-ra.
