Az ezredvég magyar kerámiaművészetének megújítója, egyik legismertebb mestere, Schrammel Imre visszatért a Vasi-Hegyhátra. A Kossuth-díjas művész nemcsak alkotásit hozta el ismét Vasvárra; kedvességéből, közvetlenségéből, a városhoz kötődő gyermekkori élményeiből, az alkotás folyamatából is ízelítőt kaphattak mindazok, akik ellátogattak a Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériájára.
A Nagy Gáspár Kulturális Központ munkatársai megígérték, a Hegyháti Nyár programsorát helyi kötődésű, visszatérő vendégekkel varázsolják még színesebbé. Csalódnunk ezúttal sem kellett: már a nyitány bensőséges pillanatokkal ajándékozott meg minden látogatót. Az 1933-ban Szombathelyen született Schrammel Imrét hazatérő vendégként köszönthette a kisváros közönsége. A Hegyháti Nyár legkülönlegesebb tárlatát Majthényi László, a megyei közgyűlés alelnöke nyitotta meg, köszöntőjében az alkotó vasvári kötödéséről is megemlékezett. Mint mondta: Schrammel Imre gyermekkorát Nagykanizsán töltötte. Apja a soproni népszavazáskor felvirágozott szekérrel járt faluról-falura, bíztatni a magyarokat, hogy a magyar oldalra szavazzanak. A fiát fegyelmezni nem tudó nagyapját az osztrákok eltávolították, így került Vasvárra és itt is halt meg.
Hozzátette: Schrammel Imre a szó valóságos és átvitt értelmében is bejárta a világot, de a föld vonzása mindennél erősebbnek bizonyult, mert mindig hazavágyott szülőföldjére. Azt is mondhatnánk, hogy most, idős korában visszatér a szülőföldre, de őrá legkevésbé illik az idős szó. Ő az örökifjú, aki nemcsak emberi természetében őrizte meg ifjonti lelkesedését, hanem művészként is mindig korszerű volt anélkül, hogy divatos lett volna. Ennek köszönhető, hogy művei világhírnévre tettek szert, ennek köszönhető, hogy akkor is képes volt új csapáson elindulni és még magasabbra emelkedni, amikor a körülmények folytán elfogyott alóla az út. „Fél évszázados pályámon azt tanultam meg, hogyha az anyagot faggatom, pontosabb válaszokat remélhetek, mint amit magam adhatnék” – vallja a keramikusművész. Schrammel képes életről és halálról egyszerre faggatni az anyagot, és amit válaszul kap, az egyszerre lesz élet és halál. Ez a párbeszéd több mint fél évszázada tart, és mindig képes új válaszokra. Szép, gyötrelmes és természetes, olyan folyamata az alkotásnak, amelyben az örökké kísérletező ember vágya távolából eljut a megvalósult célig, s ha onnan visszanéz, nem kell szégyenkeznie, mert a produktum vállalható, időtálló, lenyűgözően újszerű, és mégis magában hordozza az ősit, az egyetlen megtalált formát: az igazságot.
Az alelnök kiemelte: Schrammel a természet rejtett arcát, az emberi természet rejtelmeit kutatja. Schrammel Imrét különleges művésszé teszi, hogy nem a műalkotás anyagával kísérletezik, hanem az anyaggal kísérletezve hozza létre a műalkotást. Mítoszok, álmok, emlékképek, a kollektív tudattalan archetípusai torlódnak egymásra, és lesznek monumentális szobrokká, avagy a legapróbb részletekig kidolgozott, törékeny porcelánfigurákká. Életművének része az az irónia, amellyel nemcsak a külvilágot, hanem önmagát is képes szemlélni, és része a tisztelet, amellyel végigvezeti az anyag útját a kerámia- és a porcelánművészet történetén. Schrammel Imre kísérletező, játékos művész. Ugyanakkor kételkedő és tűnődő, meditáló alkat. Schrammel a szabad ember, aki művészi életének egy részét a rendszer gúzsba kötöttjeként élhette volna, de nem tette. Megőrizte szellemi szabadságát falak közé szorítva, s amikor leomlottak körülötte a falak, akkor is híve maradt a mértéktartásnak. Mindeközben képes volt közösségi emberként viselkedni. Iskolát teremtett, s mikor az Iparművészeti Egyetemről fél évszázad múltán távozott, nem álltak neki díszsorfalat, de mindenki tudta, hogy Ő az örök professzor, akit soha többé nem lehet figyelmen kívül hagyni. Schrammel hegyeket képes megmozgatni a szó valódi és átvitt értelmében is. Volt munkája, amelyhez 14 tonna anyagot kevert össze és dolgozott meg az Iparművészeti Egyetem alagsorában. Nem véletlen, hogy az agyagot élő anyagnak tekinti, amely magában hordozza az összes eddig élt sejtet, hiszen egyszer majd magunk is agyaggá válunk. De addig is szolgálni kell az életet és szolgálni kell a művészetet. Élettel és művészettel pedig szolgálni lehet a szülőföldet. Ezért hiteles Schrammel Imre hazatérése. És ezért hiteles a fogadtatás is. Higgyük, hogy itthon a művészetet is jobban értik azok, akik ugyanazon föld porából vétettek – tette hozzá.
A megnyitót követően aztán az alkotások beszéltek önmagukért, a művész pedig az alkotás folyamatáról is szólt. S miközben Schrammel Imre, vagy ahogy a barátai szólították, Imre bácsi mesélt, aki figyelt igazi csodát hallhatott: gyermekkori vasvári élményekről, Tretter doktor felejthetetlen alakjáról, s a helyi temetőben nyugvó nagyapáról.
Az est véget ért, de a nagyszerű művész rendkívüli személyiségének egy darabját a Castrumon hagyta: Schrammel Imre alkotásit szeptember 10-ig láthatja a közönség a kulturális központban.
-vv-
