2017.11.21. Az első vasi olimpikon emléktáblája Vasváron

Dr. Csejtey Lajos, a város korábbi járási tisztiorvosának életműve előtt tisztelegtek az Egészségház udvarán
Dr. Csejthey Lajos, az első vasi olimpikon – aki másfél évtizeden keresztül a vasvári járás tisztiorvosaként vívta ki az emberek elismerését – emléktáblájának avató ünnepségét a közelmúltba tartotta Vasvár Város Önkormányzata és a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület. Az Egészségház falán leleplezett emléktábla mellett köszöntőt mondott Tóth Balázs, Vasvár város polgármestere, V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület elnöke beszédében a sportolóra emlékezett. Avató beszédet Schmittné Makray Katalin elnökné asszony, Vasvár Város Díszpolgára, olimpiai ezüstérmes tornász mondott. Az ünnepségen jelen volt dr. Csejthey Lajos lánya, Klára is.
Negyven éve, 1977. augusztus 3-án hunyt el az első vasi olimpikon, dr. Csejthey Lajos, aki az 1924. évi párizsi olimpián gerelyhajításban a 9. helyezést érte el. Tíz évvel ezelőtt szülőfalujában, a mai Sorkifaludon a Halmay hagyományőrző egyesület már emlékművet állíttatott a helyi önkormányzattal karöltve. Most újra méltó módon emlékeztek meg dr. Csejthey Lajosról. Vasvár Város Önkormányzatával közösen emléktábla állítással tisztelegtek életműve előtt. Az egykori remek atléta a párizsi olimpiát követően másfél évtizeden keresztül a vasvári járás tisztiorvosaként vívta ki az emberek elismerését.
Tóth Balázs polgármester köszöntőjében kiemelte: emléktáblát akkor avat egy város, ha az adott személy nagyon sokat dolgozott a településen, adott a város közösségének, vagy éppen ott született, s öregbítette a térség hírnevét. Megjegyezte, hogy Vasvár még nem állított emléktáblát sportolónak. Van emléktáblája Barabás István tanítónak, a vasvári önkéntes tűzoltó egyesület megalapítójának, Puskás Lajos kántortanítónak, dr. Bendefy László nemzetközi jelentőségű polihisztornak, Jenei Jankó Sándor geodéta egyetemi tanárnak, Mozsolics Amália régésznek, s a múzeumalapító Németh Antalnak. Köszönetét fejezte ki a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesületnek, hogy felhívta a figyelmet Csejtey Lajos munkáságára. Mint mondta: szükség van példaképekre, akik erősítik a közösségen belüli összefogást, a város identitását. Esterházy János gondolatát idézte: „Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szem előtt lebeg azok példát adó munkássága.”
V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője Csejtey Lajost, „a 19. században született szőke óriást” vasi aspektusából közelítette meg. Megjegyezte: a közéleti ember, a művelt orvos példáját is nyomon követhetjük életében. Kiemelte: az egykori megyeszékhelyen az első vasi olimpikonra emlékezünk. Rámutatott arra, hogy Csejtey négy évvel a trianoni tragédia után lett olimpikon: Talán sohasem kellett a történelemben ilyen szívet és lelket erősítő példákat felmutatni, mint akkor, 1924-ben.
Ezt követően Németh Anita, az ünnepség moderátora Pierre de Coubertin: Óda a sporthoz című költeményét mondta el. Majd Horváth Vilmos, a Halmay Zoltán Olimpiai Hagyományőrző Egyesület elnöke beszédében a sportolóra emlékezett. Megtudtuk: Sorkifaludon, egy módos, gazdálkodó család negyedik gyermekeként született. 1904-ban, amikor kilenc éves volt édesapja meghalt, legidősebb testvérbátyja karolta fel, ő taníttatta. Beprotezsálta Budapestre, ahol elkezdte orvosi tanulmányait. Itt ismerkedett meg a sporttal: kezdte a füles labdával, majd megízlelte az atlétikát. Pár év múlva magyar bajnokságokat nyert. 1924-ben szinte ukázként kapták: az utódállambeli sportolókat előzzék meg az olimpián, ami sikerült is. Később tisztiorvosnak, fogorvosnak került Vasvárra. Művelt, barátkozó ember volt, sok beteget ingyen gyógyított. A tébécé elleni védőszűréseket ő vezette be Vas megyében.
Avató beszédet mondott: Schmittné Makray Katalin, Vasvár Város Díszpolgára és szülötte, olimpiai ezüstérmes tornász, aki Vasvárra mindig nagy szeretettel a szívében jön haza. Elmondta: az olimpikonok számára rendkívül fontos a hazaszeretet. Kiemelte, hogy a 198 centiméter magas dr. Csejthey Lajos nemcsak gerelyt, de diszkoszt is dobott, s emellett sok dologban volt első. Ő volt az első vasi olimpikon, ő dobott először 60 m felett gerellyel, ő vitte az olimpia megnyitóján a Hongrie táblát, majd tisztiorvosként ő vezette be és alkalmazta először Vas megyében a tüdőszűrést, ami óriási jelentőségű volt. Mint egykori olimpikon átérzi, hogy az első világháborút követően milyen óriási dolog volt sportolóként méltó módon képviselni hazánkat.
Dr. Csejthey Lajos sportolóként és orvosként is nagy megbecsülést vívott ki magának. Az emléktáblát Schmittné Makray Katalin, Tóth Balázs, V. Németh Zsolt, Horváth Vilmos és a jelenlévő Csejthey Klára, dr. Csejthey Lajos lánya leplezték le. Az ünnepség végén Schmittné Makray Katalin, V. Németh Zsolt, Csejthey Klára, Vasvár Város Önkormányzata nevében Tóth Balázs polgármester és Sejber Mihály alpolgármester, valamint az egyesület képviseletében Gál László alelnök, Halmosi Zoltán és Békefi Miklós elnökségi tagok koszorúzták meg a frissen felavatott emléktáblát.
Az ünnepség az olimpiai himnusz meghallgatásával fejeződött be.
Széchenyi2020