A nagy sikerű vándorkiállítás a Castrum Galérián látható
„Az I. világháború mai szemmel” című tárlatot Sejber Mihály művésztanár nyitotta meg február 20-án, a Nagy Gáspár Kulturális Központban. Az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság, az OKIT által rendelkezésre bocsátott festmények vándorkiállítása a Castrum Galérián március 10-éig látogatható.
A vándorkiállítás az Országos Képző- és Iparművészeti Társaság (OKIT) pályázatára beérkezett képzőművészeti alkotásokon keresztül teszi átélhetővé az utókor számára az első világháború sötét arcát. A kiállítási anyag a Nemzetközi Zonta Klub hévízi szervezetének segítségével jutott el Vasvárra. (Az „Üss a hasadra!” Színpad megnyitón is előadott ünnepi műsoráról szóló cikk a 10-11. oldalon olvasható.)
A tárlatot Sejber Mihály művész-tanár, alpolgármester ajánlotta a megjelentek figyelmébe. „…Az I. világháború számunkra, magyarok számára a hősiesség és az értelmetlen áldozat fájdalmas elegye, amelynek végén ráadásul Trianon áll. …Egy olyan átmeneti korszak lezárása volt ez a háború, amikor megbomlott az egyensúly a közösség és az egyén között. Az országok, uralkodóházak szempontjai, az állampolgárok, alattvalók, tartományok lojalitása épp ebben a háborúban morzsolódtak fel végképp. A világ amúgy ekkorra már a tudomány és az ipar fennhatósága alá került. Szinte szentélyeket állítanak fel a világkiállításokon. Olyan díszes kialakítású formai megoldásokkal párosultak a technikai újdonságok, amelyek elkápráztatták az embereket. Könnyedén átléptek a hagyományokon, a vallásokon, a vidéki közösségeken. Tömegek sorsa válik végképp bizonytalanná. A híres emberek már kevésbé Hősök, mint inkább saját személyiségük megvalósítói. Elterjed a cirkusz, a kabaré, a filmvetítés. A különlegesség (ami akár deviancia is lehet) fölé nő a közösségnek. A szabadulóművész, az utazó, a sorozatgyilkos, az autóversenyző, a repülős már elsősorban nem a Haza dicsőségéért cselekszik. Az egyházat már nem tekintik zsinórmértéknek/mely maga is a politizál/ .
A gazdasági érdek pedig egyre nagyobb súllyal bír. Minden hagyományos berendezkedésű, de a gazdasági változások útját járó ország bajban van, minél összetettebb nemzeti palettával rendelkezik, annál nagyobb bajban. Aki nyitott szemmel élt, az látta, hogy problémákra nem lesz megoldás a háború, mert csak fokozza a káoszt. Tudott, hogy gróf Tisza István a végsőkig ellenezte a hadüzenetet, de egyrészt olyan kényszerítő körülményekre derült fény a szerb nacionalista szervezkedésről, s a német császárság olyannyira gyakorolt nyomást az Oster Reichre, mely felülírta a megkésett reálpolitikát.
És belpolitikai támogatók sem voltak: Károlyi és a szociáldemokraták Amerikába utaztak fél év alatt már másodszor. Nem voltak ott a hadba lépéskor, hisz nekik a vesztes háború után lett fontos szerepük.
Az emberek fölé növő technika hadereje iszonyú pusztítást végzett a kezdetben még lelkesedő katonatömegeken. A hagyományos stratégiák és a modern fegyverek találkozása katasztrofális volt. De a kijózanodás sem előremutatóan következett be. A régi rendben csalódott embertömegek egymást hibáztatva az izmusok csapdájába estek, s ezek az álközösségek viszik őket aztán a 2. még kíméletlenebb leckéhez.
A fő vezérfonal ezen a kiállításon is az esendő egyén és a kegyetlen valóság ütközése. A férj, az anya, az özvegy, a bajtárs, a sebesült, mint szereplők, azt emlékezés, a gyász, a kényszerű hősiesség, a reménytelenség, a csömör olyan örök kategóriák, melyek a megidézésre méltóak.
És a megidézés akkor sikeres, ha egyénileg fedezhetjük fel az alkotásokban. A mű akkor jó, ha irányít bennünket, de a konkrétumokat részben mi látjuk bele az alkotásokba. Egy hideg színekkel megfestett tájat nézve, egy montázs rendezési elveit kutatva, vagy a kezdetben élénkebb színekből egyre sötétebb tónusba süllyedő alakok sorsát követve.
Felfedezhetjük ugyanakkor a korra jellemző művészeti stílusokat is. A háborús sajtót uraló szentimentális vagy éppen karikaturisztikus képeslapok, az emléklapok világát. Vagy a nagybányai látásmódot. Az avantgarde jeles képviselőinek Czóbel, Ámos, Mednyánszky alkotásmódját, akik közül utóbbi maga is részt vett a háborúban és sebesülésébe halt bele 1919-ben, ahogy Gyóni Géza a fogolytáborban hunyt el. Mellettük sok úgymond névtelenebb művész is végigjárta a háborút, hisz a „kunstgruppék”-nak a háború festészeti, grafikai eszközökkel történő megörökítése volt a feladata. Ahogy rengeteg fotó is készült a haditudósítók által.
Óriási emlékanyagunk van tehát a Nagy háborúról, és szükséges ezeket a társadalom minden szintjén áttekinteni valamilyen formában. Tanulságait levonni, és szívünkben, eszünkben elraktározni. Ez a kiállítás is ehhez nyújt segítséget.”
A rendezvényen tiszteletét tette Schäffer Anna, az OKIT elnöke is. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a hévízi Zonta Klubtól indult a felvetés: a száz éves évforduló alkalmat ad az emlékezésre. Éppen emiatt jó lenne a társaság országos kiállítását a megyébe két-három helyre elvinni. A hévízi megnyitó után a környék látogatói azonban tovább kérték a tárlatot, amelyet azóta is egymásnak adnak át a települések, szervezetek. Már egy éve úton van a kiállítás, amiért Kapuvár is jelentkezett. Hévízen Józsvainé Kislőrincz Edit, a Zonta Klub elnöke szervezésében helyi iskolásoknak kihelyezetett történelem órákat tartottak a kiállítás környezetében. „Nem tudjuk berekeszteni a tárlatot, amit a hévízi Zontának köszönhetünk.”
