2020.01.08. Az iskola szülői szervezetének kezdeményezései továbbra is színesítik a város civil életét

Tavaly merült fel az ötlet több program kapcsán, hogy az iskolai és óvodai szülői szervezet együtt is rendezhetné ezeket. Hisznek benne, hogy együtt könnyebb és többre mehetnek így a partnerek. Közös programtervezésbe kezdtek és egy retro discot szervezett együtt a két szülői szervezet az általános iskolában egy éve. A befolyt bevételt egyenlően osztották el, mindkét szülői közösség saját intézményére költhette a pénzt. Így volt ez idén is.

–      Egy sorozatrendezvény sikerének mércéje az, ha az első jól sikerült esemény után a következő, a második még jobb lesz – mondta ki a tételmondatot Sáry Zoltán, a vasvári általános iskola Szülői Közösségének elnöke a novemberben másodszor megrendezett retro disco után, amely esetében igazolódott: Valóban jó alapjai vannak a rendezvénynek. Az esemény nem csak kizárólag szórakozás, hanem ugyanakkor jótékonysági jellege is van, jó példája a két szervezet hatékony együttműködésnek.

Az idei évben a Ficánkoló Óvoda és Mocorgó Bölcsőde Szülői Közösség elnökének személyében változás történt. A korábbi elnök leköszönt, mert kislánya iskolás korú lett. Nagyné Laki Zsanett vállalta a szervezet vezetését tovább, aki azzal kezdte munkáját, hogy felhívta az iskolai Szülői Közösség elnökét, Sáry Zoltánt, hogy jelezze: ő is nyitott a korábbi vezetéshez hasonlóan az együttműködésre. Az első ilyen közös munkaalkalom a második retro disco együttes megszervezése volt november közepén. Előtte öt helyszínen folyt a jegyárusítás, az óvodában pedig a támogatói jegyek eladása. 350 belépőjegyet vettek elővételben az érdeklődők és 35 támogatói jegy is elkelt. A rendezvényen 308 karszalagnak volt gazdája, harminccal többnek, mint tavaly. A növekvő számok is igazolták a rendezvény létjogosultságát. A retro-ra tehát igény van Vasváron. Bár volt presszió korábban a szervezőkre, hogy legyen ilyen party minden hónapban, de Sáry Zoltán szerint ezzel a gyakorisággal lehet, hogy az esemény elveszítené fényét. Jótékonysági jellegénél fogva is ideálisabb az éves gyakoriság. A retro party zenei részének szervezését Sáry Zoltán vállalta magára. Hazai ismerősei mellett Amerikából is csatlakozott egy dj barátja a programhoz. Az est nagyon jól sikerült a visszajelzések szerint is. Nagyné Laki Zsanett szerint fontos dolog, hogy a szervezetek nem elkülönülten, hanem együtt, közös célért, a gyermekekért dolgoznak együtt. Fontos, hogy legyen szerves átmenet iskola és óvoda, az ezekben zajló munka és programok terén is.

„Ami tavaly elindult, azt folytatni kell, azon vagyunk. Mi apróbb kiegészítő jellegű munkákat végeztünk el a retro program szervezése során. Jegyárusítást, plakátolást, bepakolást, jegyosztást, a helyszín berendezését, karszalagosztást és a beléptetés lebonyolítását. Mindezekből tudtuk mi kivenni a részünket.”- mondta az óvodai elnök.

A bevétel is rekordot döntött. De hogy mi mindre költik a pénzt a szervezetek?

„Elfelezzük, ahogy tavaly is. Az óvoda részéről a működéshez szükséges tárgyi feltételek biztosítását a fenntartó vállalja. Mi plusz dolgokat szeretnék az adományokból megvalósítani.”-jelentette ki Nagyné Laki Zsanett, majd sorolta a lehetséges felhasználási területeket: A gyermekeknek rendezvényeket, színházat, zenés műsorokat szerveznek az oviban. A kenyérsütés rejtelmeivel is megismerkedhetnek a kicsik csoportonként. A farsangi időszakban arcfestő, lufihajtogató bohócot hívnak a gyermekek szórakoztatására. Idén az óvodaépületet teljesen felújította, kifestette az önkormányzat. A Szülői Közösség által jótékonysági programok során összegyűjtött összegekből díszítő festéseket, szép mintákat szeretnének majd a falakra. Az udvaron, az aszfaltos részre pedig a mozgásos játékokat már fel is festették, amelyben szintén a jótékonysági programok bevétele segített.

Az iskolánál szeptembertől névváltozás történt. Új logót készíttetett a szülői közösség az intézménynek az alkalomból. „Új egyenpólót is csináltatunk majd, ezzel a logóval. Igény merült fel a végzős diákoknál az egyensálra, egyennyakkendőre. Az iskolakert is sok pénzt emészt fel.”-sorolta Sáry Zoltán, ők milyen célra költik a retro disco jótékonysági célra fordítható bevételét.

A rendezvény további folytatásban, jövő évi megrendezésében az óvoda és az iskola szülői közössége is egyetért, hiszen a két év jól bebizonyította: jól tudnak együttműködni és ilyen jellegű rendezvényre szükség van a városban.

„Köszönet a támogatóknak, a Csörnöc Gyöngye étteremnek, a Shepherd Teamnek, az óvoda és iskola Szülői Közösségeknek valamint a belépő- és támogató jegyet vásárlóknak.”-zárta ezzel Sáry Zoltán a rövid beszámolót.

Pogács Mónika

Széchenyi2020