Ennek az iskolának maradnia kell! Ez az iskola különleges vasvári, hegyháti helyszíne, védett szigete, és a tudásszerzés bázisa a gyermekkorból a fiatal felnőtt korba átlépők számára. Ez jutott eszembe szinte elsőként, mikor még jóval a ballagás kezdése előtt megérkeztem a Béri Balogh Ádám Posta- és Bankforgalmi Szakközépiskola. Az elhatározás, hogy ezek lesznek a kezdő sorai a ballagási írásomnak csak még inkább megerősödött bennem, mire az ünnepség véget ért. Miért? Csak azért, amit láttam, tapasztaltam. Először is, valódi ünnepi hangulat volt. Manapság ez is ritkán tapasztalható érték. Olyasfajta, amit akkor érez az ember, ha körülötte még többen ugyanazt érzik és a kollektív ünnepi tudat már eleve a helyszínt is valami más „levegővel”, légkörrel tölti meg. Így volt ez a ballagáskor is. Ünnep volt. Először is a családoknak. Látszott ez a meghatott, megilletődött arcokból, a viselkedésekből, a sok virágcsokorból, no és a szép öltözetekből. És a csendből, ahogy mindenki várta a végzősöket. Ez a csend nem unott volt és sem közömbös, közönyös. Valahogy a csend is ünnepi volt.
Aztán tudósítóként megtapasztaltam a „kulisszák” mögött az alsóbb évfolyam készülődését, hogy fogadják majd a végzős diákokat. Jól esett látnom, hogy ők is ünnepiben vannak, öltözetben is, lélekben is. A tanároknál szintén érezhető volt, hogy bár éves rutin is lehetne a ballagás, számukra ez a nap más, különleges alkalom. Ők, akik négy éven át szinte nap, mint nap közösen dolgoztak a mostani végzősökkel, a távozásukkal a velük való együttműködés, tanításuk befejeződik; valaminek ismét vége lesz. Ez persze öröm, a munka gyümölcse, de valahol veszteség is. Emberi, tanár-diák kapcsolatoké. Valahogy „beleláttam” némelyikükbe, hogy számukra a ballagás egy kicsit visszaemlékezés is jóra és csínyre egyaránt, azaz a mostani 12. évfolyam négy évére.
És akkor jöttek a ballagók, végzősök, ők tizenöten. Ballagási dalokkal bevonulva. A vagány csapat ünnepibe öltöztette szívét is. Olyanok voltak, mint egy „kis” család.
Aztán, mikor mindenki elhelyezkedett az iskola udvarán, a szülők az árnyas fák alatt, a végzősök a betonos felületen, „U” alakzatban állva, az alsóbb évfolyam, a város polgármestere, tanárok, iskolai dolgozók pedig velük átellenben, elkezdődött a ballagási ünnepség hivatalos része. Ünnepeltük, nem kevesen a végzősöket. Ami az ünnepélyesség, a különleges csend, a jelenlévők öröme után a következő impulzus volt, az az ünnepi beszédek sora. Az iskolaigazgató, Bertók Gyöngyi ünnepi beszédébe olyan útravaló gondolatokat, irodalmi idézeteket válogatott, melyek iránytű, segítő bölcsesség lehetnek a végzős diákok számára. Például Márai Sándor gondolata: „Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon, és másra gondol. Néha széles az egyik út, aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek. Az utakat sokáig csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hivatalba vagy kedvesünkhöz, vagy a rikkantó tavaszi erdőbe. Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nem csak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak céljuk van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk, csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt.”
Az utak jelentősége mellett a pillanat értékéről is kaptak a 12. évfolyamosok útravalót Bertók Gyöngyi igazgatónőtől: „Amikor februárban az osztályfőnökötök feltűzte a szalagokat, a horatiusi bölcsességre is intett benneteket. Emlékeztek? „Carpe diem!”, azaz örvendj minden napnak, minden percnek, minden lehetőségnek! Becsüld a jelent; de ne vesd meg az elmúlt pillanatot, gondolj rá, értékeld, vess számot vele; s ne félj a holnaptól! „
Az igazgatónő köszöntő szavai után a középiskolások következtek versekkel, majd az évfolyamszalagot is felkötötték az iskolazászlóra, és búcsúbeszédek is hangzottak a diákoktól. No, itt aztán megint megerősödött bennem, hogy ez az iskola egy különleges olvasztótégely, őszinte érzelmek, emberi, baráti kapcsolatok születésének erőteljes helyszíne a tudásszerzés mellett. A 11. évfolyam és az iskola diákjai nevében Tőke Viktória búcsúztatta a végzősöket és mondandóját nem lehetett könnyek nélkül hallgatni, mert könnyek között mondta el azokat. Minden elismerésem az övé, hisz amellett, hogy érzelmileg nagyon megérintette, hogy el kell engedniük a 12. évfolyamosokat, tudott erős lenni, végigmondani a gondolatait. Fiatal kora ellenére nagy bölcsességeket sikerült megfogalmaznia. Például azt: az élet egyik nehézsége, hogy elkerülünk helyekre, ahol idővel otthon érezzük magunkat, biztonságban, de aztán tovább kell mennünk, változtatnunk kell folyton és ez nem könnyű. Megfogalmazta azt is, hogy nagyon szerették és tisztelték a felsőbb évfolyamot, fontos barátságokat ápoltak velük, hiányozni fognak. Szeretnének majd hasonlítani, méltó „utánpótlása” lenni a következő tanévben ennek a különleges ugyanakkor vagány 12. évfolyamnak.
A végzősök nevében Ambrus Fanni búcsúzott, aki nem kevésbé volt érzelmileg érintett és megilletődött. A végzős diák meghatódottságot nem szégyellve – osztálytársai véleményét is tolmácsolva – elmondta, hogy nagyon fontos volt mindannyiuk számára ez a 2008-tól kezdődött középiskolai történet. A 2012-es esztendőről, hiába volt ebben az évben dominánsan meghatározó a többi közt az intenzív benzinár emelkedés, vagy a „Maszat” magyar műhold fellövése, nekik az „évjáratról” mindig is ez a nagyvilághoz képest mikro történés, a ballagás, a középiskolai évek, az itt kötött barátságok jutnak majd eszükbe.
A ballagási ünnepség, ahogy kezdődött, úgy ért véget: Ünnepélyes hangulatban.
Én pedig kívánom, hogy még sok vasvári középiskolai ballagásról, növekvő évfolyamszámokról és létszámokról, a különleges családi hangulat további megmaradásáról tudósíthassak még megannyi május alkalmával. A végzős diákoknak pedig sikeres érettségit és célt érő útválasztásokat!
pm
A végzős osztály: Ambrus Fanni, Balogh Bessy, Balogh Bonni, Diviák Fanni, Horváth Alexandra, Horváth János, Kálmán Adrián, Kovács Henrietta, Kovács Kristóf, Kruczli Ádám, Lékai Nóra, Póczek Klaudia, Tamás György, Tóth Bettina, Varga Dóra, Varga Milán
Osztályfőnök: Tóth Erika
