2015.08.25. Az utolsó tábor a nyáron

2015. augusztus 16-tól 60 vasvári diák még utoljára élvezte együtt a tábori pillanatokat, napokat Fonyódligeten. Az első nap még a Balaton meleg vizében is megfürdött mindenki, később már csak a bátrabbak próbálkoztak a lehűlt tóban. Ez azonban cseppet sem szegte kedvét a táborozóknak, hiszen nagyon sok egyéb program várt rájuk. Sportoltak, vetélkedtek, kipróbálták ügyességüket, erejüket, művészi képességüket, színházi előadáson, interaktív bemutatón, csapatépítő tréningen, táncházban, kézműves foglalkozásokon vettek részt.
A csoport együtt izgult, szurkolt a társaknak és igazi csapatként élték meg a napokat. Felköszöntöttük a születésnapos Kántor Gyurit és Németh Balázst. Közös pizzázás alkalmával búcsúztunk az utolsó táborozóktól (Szökrön Kriszti, Orsós Patrik, Sipos András, Kiss Julcsi, Papp Tibor, Elekes Márk (aki nyolcadik alkalommal vett részt az iskolai táborban, s ezzel rekordot állított fel). Odaadóan ápolták, segítették a beteg társaikat és együtt izgultak mielőbbi gyógyulásukért. Kapui Zsuzsa néni a kórházban biztosan érezte, hogy gyakori kérdés volt a gyerekek részéről: Hogy van Zsuzsa néni? E helyről is kívánunk neki mielőbbi gyógyulást! Sajnos ő már nem tudott velünk kirándulni, dottózni, hajózni, tűzijátékot nézni… Majd jövőre bepótolja!
Hazaérkezéskor búcsúztak egymástól a diákok, kísérők azzal a mondattal, hogy jövőre újra, ugyanígy együtt leszünk.
A táborban büszkén tapsoltunk a dobogóra állt diákoknak:
Orsós Patriknak (pingpong 2. helyezett), a focicsapatnak, akik óriási küzdelem és többszöri hosszabbítás, hetesek rúgása után 2. helyezést értek el (Németh Raul, Szökrön Bence, Kántor György, Péter Dominik, Giczi Márk, Rigó Roland), Szökrön Krisztinának, aki 2. helyezést ért el több versenyszámban is (100 m futás, 400 m futás, kislabda hajítás). A helyismereti vetélkedő aranyérmes csapatának, ahogy az éjszakai Bátorságpróbán is első helyezést ért el iskolánk csapata.
Büszkén tapsoltunk a Ki mit tud?-on Jakab Diának és Noéminek, akik hangszeres kategóriában ezüstérmet szereztek. Magyar Évának, Mikler Brigittának, Rigó Vikinek, Kiss Julcsinak köszönhetően iskolánk csapata „Üzenet a jövőnek” plakátkészítő versenyen is 1. helyezést ért el. Röplabdában 2. helyezést, zsinórlabdában 1. helyezés értek el a negyedikes lányok (Dávid Anna, Végh Franciska, Káldi Réka, Ódor Kata, Koppán Alexa, Tóth Gabriella)
Dávid Anna legaktívabb játékos címet is megkapta.
Gratulálunk mindenkinek! Aki érmet szerzett, azért, aki támogatta társait, azért! Jó volt Veletek lenni! Büszkék voltunk Rátok!
Jakabné Varga Ildikó és Sejberné Szabó Marianna
Széchenyi2020