Május a születés, az édesanyák, a gyermekek hónapja. Számtalan program igazolja ezt. A Castrum Galérián babafotó kiállítás nyílt a családi tematika jegyében. Sokszor jut eszembe mostanában a Tóth Csaba festőművész által nemrég kimondott új alapvetés: a mai kor népművészete a fotózás lett. Mindenkinél ott az azonnali fényképezésre kész telefon, kompakt fényképezőgép. De a Castrum Galérián nyílott kiállítás fotói többet üzennek a spontán, véletlen pillanatok gyors megörökítésénél. Annak jártam utána: mi a titka a titka mindennek.
Szabó Barbara, a fotók készítője azt mondta: az áldott állapot, a kisbabák születése a legszebb időszak a nő életében. Mikor várandós, várja gyermekét. Ez az egyik titok. Igen, a téma meghatározó. Ha kisbaba van a fényképen, az már fél siker. Szinte belefeledkezünk a fotóba, bármilyen is legyen a kép minősége. Barbara azonban túllép azon, hogy a hálás témából kovácsoljon gyors látványsikert. A fényképezésre rákészülnek. A kismama is, a fotós is. Ruhával, kellékkel, az enteriőr kitalálásával. Tehát minden előre tervezett, tudatos, kigondolt. Így születhetnek végül mégis spontán pillanatok. Ezeket keresi, ezeket örökíti meg Szabó Barbara. Aki nem próbálta még, azt gondolná: egy kisbabát, újszülöttet a legkönnyebb fotózni. Ez azonban nem így van. Hogy a fénykép természetes legyen, ne legyen művi, az több órás munkába kerülhet. A fotós azt is elárulta: A spontán pillanatok akkor kaphatók, ha a kisbabákat a már bevált alvópózukban fényképezi. Így tudja megkeresni a legideálisabb nézetet a kép készítéséhez. A fotózás előtt már eldönti, mit szeretne látni. A fényképek készítője azt is elmondta: a fotózás csak a munka egyik, talán kisebb része, pedig az sem kevés idő, energia és koncentráció. A másik az utómunka, ahol finomít a képi hibákon és megkomponálja, amit látni szeretne. Ahogy néztem a kiállítást, úgy éreztem, megtaláltam a nagy titkot: Hogy lehetnek ilyen éterien nyugodtak, békések a babák. A fotós fészekhangulatot teremt a kicsiknek. Barbara ebben is megerősített. Az újszülött fotók két hetes korban készülhetnek. Ilyenkor mélyen alvós a kisbaba. A fotózásnál olyan közeget teremt, ami neki a legkomfortosabb: 37 fokosra fűti a stúdiót. Olyan mozdulatot állítanak be közösen az anyukával, mint amilyen pózt az anyaméhben vettek fel a kicsik. Puha kendővel, ruhácskával veszik körbe őket, ezzel teremtik meg azt az érzést számukra, mintha még az anyaméhben lennének. A Castrumon ikerfotókból is van néhány. Erről megtudtam: Még nehezebb a pillanatot megtalálni, kivárni. A két kisbabának ugyanis nem teljesen egy a bioritmusa, az alvási fázisa. Így egyfajta türelemjáték megvárni a közös hullámhosszt az ikerbabáknál, mikor együtt alszanak el.
A még babát váró kismamák fotózása nagyjából két óra. Amikor újszülöttet fotóznak, ott van, hogy mindez akár négy órát is igénybe vesz tőlük.
Ugyanis ha alszik a baba, mikor megérkeznek, könnyebb dolguk van, előbb elkészülhet a fotó. De van, hogy két órán keresztül próbálják altatni a kicsit aztán egy fél óra marad arra, hogy fotózzák a békés pillanatokat. De természetesen a baba biztonsága az első. Hogy ne zökkentsék ki a fényképezéssel a megszokott napirendjéből. Szabó Barbara élettörténete maga is példa, biztatás arra: Az embert előbb vagy utóbb megtalálja az, amit a legjobban szeret csinálni, amiben tehetséges. A vasvári fotós korábban soha nem fényképezett és egész más szakterületen dolgozott. Harminc elmúlt, mikor komolyabban kezdett el foglalkozni a fotózással. A kisfia születésével kezdődött minden. Ádámot sokszor és szívesen fotózta. Aztán fotós ismerőse javasolta, hogy szerezzenek be egy jobb gépet. Megtanulta, hogy kell kezelni. Elkezdte magát képezni. Először autodidakta módon. Aztán workshopokra járt, hogy olyanoktól tanuljon, akik rég a pályán vannak. Hiába tehát a 21. kor népművészetévé avanzsált fotózás, egyre növekvő az igény a szép fotókra. Szép munkákra vágynak az emberek, ha a családjuk fotózásáról van szó. Az igényes kép türelemmel készülhet. Idő kell hozzá, de megéri az energia befektetés. Ez a vasvári galérián is látszik. 45 képet állítottak ki. Csak a babák, babavárás a témájában. Barbara azt is elárulta: Nála az utómunka miből áll. Először az alapok korrigálása kezdőik. Az exponálás-, a fény-, a kontraszthibák javítása. Aztán a bőrhibák korrigálása jön. Szolidan, nem más emberré téve alanyát. De szereti szebbnek látni mindenki magát a fotón, ezért. Mindezt a hangulat kialakítása követi. A fotózáson a fényekkel, pillanatokkal is tesz ezért, de a végső hatás elérésben az utómunka segít. A képen a fotós stílusának is meg kell látszania. Nincs túleffektezve, finom, világos, lefinomult hangulatot kell tükrözzenek a munkák. „Ez vagyok én, ez a stílusom”- mondta Szabó Barbara. Kedvenc fotója nincs. Mind a negyven az a kiállításon is, mert a szívéhez nőttek. Sokakkal tartja a kapcsolatot, szinte barátság szövődik köztük. Ahhoz, hogy a fotó jól sikerült legyen, bizalmi kapcsolatot kell kialakítani, úgy sikerül feloldani az alanyokat, hogy megnyíljanak. Barbarának ez jól sikerül. Bizonyíték rá, hogy a fotón szereplő édesanyák, kicsik is azonnal a mi ismerőseink is lesznek. Akik neki megnyíltak, nekünk is egy kicsit. Ettől szép a Castrum mostani fotókiállítása.
Pogács Mónika
A tárlatot Füzy Andrea védőnő nyitotta meg. A rendezvény kurátora Gergyéné Szakály Georgina közösségszervező volt, aki a megnyitóra meghívta a szombathelyi Csimborasszó Gyermekközpont munkatársát, dr. Gecse Krisztán doktort, aki rövid betekintést adott abba a sokrétű munkába, amit a központban végeznek. Merklin Tímea újságíró, kommunikációs munkatárs ismét emelte az ünnepi rendezvény fényét, ezúttal Gyermekemnek című könyvének gondolatait ajánlotta a megjelentek figyelmébe. Ebből a kötetből idéznénk az értékes gondolatokat: „Régóta vártalak. Sokáig néztem fel az égre, mert a kis lelkek, mielőtt a Földre jönnek, ott várakoznak a csillagok között. Nézegetnek egy ideig, mire meglelik, hol is lenne a legjobb helyük. Amikor meghívást kapnak, útra kelnek leendő szüleikhez, és mi szerencsések vagyunk, ha egy-egy gyermek a bizalmával hozzánk ideér. ? Kicsi ember, a véremen át jöttél, s veled a hajlandóság, hogy bármit megtegyek érted. Ez nem ígéret, nem fogadalom, tudom, hogy így van, és te is tudhatod. Nagy érzés egyszerű dolgokhoz. Hiszen egyelőre arra van szükséged, hogy ehess, ihass, tisztán tartsanak és alhass. Sírsz, ha valami kell. Sírjál. Légy bátor, nem szégyen segítséget kérni. Gondoskodom rólad, hogy megnyugodjál. ?Nem tojásokon jársz, hogy mindig óvatosnak kéne lenned. Nem baj, ha hibázol, akkor is szeretlek. Ha bajba kerültél, akkor is. Nem kell, és nem is lehet mindig tökéletesnek lenni. Ha összetornyosulnak fölötted az elvárások, adj egérutat magadnak, lazíts. Idő van – mindig elég – arra, hogy a dolgok elrendeződjenek. És közben én szeretlek el nem múlón, pontosan olyannak, amilyen vagy.”
