November közepén közel egyhetes vendégszereplésre érkeztek Vasvárra a beregszászi gyermekstúdiósok. Szeretõ vasvári családok fogadták be õket a magyarországi itt tartózkodás idejére. A tehetséges diákok bemutatkoztak Vasvár mellett több kistérségi és megyei településen nagy sikert aratva. A Tündérkert aranyalmája című mesedarab mellett elhozták Moliere Képzelt betegét valamint egy dramatikus irodalmi összeállítással is bemutatkoztak.
A vasvári vastapssal végzõdõ elõadás után ültem le a stúdió elhivatott vezetõjével, Vidnyánszky Józsefné Éva nénivel.
– Nagyon tehetséges, profi, ihletett csapatot láttunk játszani, komédiázni. Hogy jutottak a gyermekek színházközelbe, játszóközegbe?
– Köszönöm a dicséretet. Mennyire profik a gyerekek? Sok szemszögbõl lehet ezt megítélni. Nem biztos, hogy mindenki így érzi. De én is úgy gondolom, fejlõdünk. 10 éves a gyermekstúdiónk. A művészetközelség általam pozitívnak ítélt hatóereje volt az indítóok, ami miatt létrehoztam az irodalmi színpadot, hogy ezáltal a színjátszáshoz közel kerüljenek a gyerekek. Beregszászon színház sem volt, mikor ennek ötlete megfogalmazódott bennem. Én egyébként magyar nyelv és irodalom tanárként dolgoztam egy középiskolában Kárpátalján. Abban az évben jött létre egyébként a nagyszínház is, mikor a mi csapatunk, csak néhány hónappal késõbb.
– Mi az a titok, amivel így meg tudta szerettetni a gyermekekkel a színházat és irodalmat?
– A játék az, amivel a gyereket oda lehet csalogatni a művészet közelébe. Az énekkel, a tánccal, színdarabok elkészítésével és eljátszásával. Komplex munkával. Annyi kincs van a gyermekekben, mindenre fogékonyak.
Ha hozzáérünk, akkor kipattan a szikra belõlük. Van, akinek jobban megy a színjátszás, van, aki verset tud szépen mondani, van, aki táncolni tud. Így a foglalkozásokon az irodalom is ott van a maga sugárzásával, ott vannak
a népi hagyományok, a népművészet és hát a színjátszás, ahol elsõ számú követelmény nálam, hogy szépen, tisztán magyarul beszéljenek a gyerekek.
– Hogy került a mesejáték mellé egy Moliere-darab a repertoárban? Bátor választásnak gondolom. Mindent el lehet játszatni a gyerekkel, ha érti, ha érzi azt?
– Én ezt hiszem és vallom. Annyi idõ áll mögöttem, hogy én ezt bátran állítom, hogy a gyerekkel csodát lehet csinálni. A gyerek, el sem hinné az ember, mire képes. Például a Moliere-darab választása kapcsán magam is meghökkentem, amikor a középiskolás korosztály megkeresett az ötlettel. Megijedtem, mert a János vitézt és az Apostolt színre vittük már. Foglalkoztunk Toldival is részben, de hát azért Moliere az Molier. Betyár módon bedobták a csalétket úgy, hogy hoztak 3-4 Moliere színművet, és megbeszélték maguk között, hogy melyik figura kihez passzolna. „Tessék belehallgatni, tessék belehallgatni. Én ez akarok lenni.” Csodálatosan ment a szövegtudásuk is… Aztán következett a játék, mert azt szerettem volna, hogy õk mutassák meg elõször, hogy képzelik el a figurát. Összmunkát akartam. Kemény munka, nagyon kemény munka árán állt össze az elõadás.
– Az elõadások során milyen kapcsolatot sikerült teremteni a közönséggel?
– Voltunk nagyobb színpadon, kisebb helyeken, termekben… Alkalmazkodni tudunk minden helyzethez. A közönséggel való kapcsolat? A gyerekek teremtik meg. Gyönyörűélményben volt részem. Most ért véget a Mű
velõdési Házban a Tündérkert aranyalmáj a elõadás. A bolondot nem akarták elengedni a gyerekek. „Meg akarunk fogni” – mondták. Király is, a bolond is lement a közönség közé a végén. Ez is bizonyította, hogy meg van a
kapcsolat. Persze ezt az elõadás elején meg kell teremteni már. A gyerekek fogékonyak, de nagyon nehéz gyerekközönség elõtt játszani. Ha a kisgyermekek csendben ülnek az elõadás elsõ 3-4 percében, akkor jó úton hala
dunk. És ez a csoda megtörtént most is sorra a falvakban. Egyik a másik után. Ma délelõtt Csehimindszenten telve volt a kultúrház. Együtt játszott a közönség a gyerekekkel. Együtt éltek a darabbal az elejétõl a végéig. Aztán ott sem akarták elengedni a kis színjátszóimat a színpadról. Ezért megéri. És tudom, hogy rajtam kívül az én kis csapatom is ugyanezt gondolja.
– pam –
