Megszállott sportoló és elhivatott testnevelő, aki nap, mint nap úgy áll tanítványai elé, hogy be is tudja mutatni, mindazt, amit tőlük elvár. Egyben követendő példakép is, hiszen tiszteletére augusztus 18-án immár harmadszor csendült fel Magyarország Himnusza. A vasvári Bognár Szabolcs, a Zalaszám ZAC sportolója és edzője, a 2012-es Szenior Atlétika EB-n diszkoszvetésben állhatott a dobogó legfelső fokára.
Egy szeptemberi szombat délutánon a családi szüretről siet a megbeszélt találkozóra a Zalaegerszegen élő Bognár Szabolcs. – Szívvel-lélekkel vasvári vagyok, nemcsak a családom és a gyökereim kötnek ide, de hivatalosan a mai napig itteni lakcímmel is rendelkezem, s amikor csak tehetem, hazalátogatok – ad választ rögtön a kettőségre a Zalaszám ZAC edző-sportolója, aki pedagógusként és atlétaként egyaránt édesapja, a vasvári sportélet legendás alakja, Bognár Károly nyomdokaiba lépett.
– A szüleim sportszeretete és elhivatottsága jó előre kijelölte számomra a máig vezető utat – kezd egy több évtizedes, az Európa-bajnoki címekig vezető történetbe. – Édesanyám és édesapám a TF-en végeztek, ott ismerkedtek meg, s 1958-ban érkeztek Vasvárra tanítani. A testnevelői, edző munkájuk mellett a feltételeket is maguk teremtették meg: munkájuk nyomán a 1960-as évek elejére két kézilabda-, egy röplabdapálya, egy magasugró- és egy távolugróhely, valamint egy 110 méteres hatsávos futópálya állt a vasvári sport rendelkezésére. Ilyen előzmények után talán nem is volt más választásom, mint a sport, – mosolyodik el – melyet már a vasvári általános iskolás évem alatt elkezdtem. Már itt megyei bajnoki címet szereztem, majd a kőszegi Mezőgazdasági Szakközépiskolában töltött esztendők alatt is folytattam az atletizálást. Mellette belekóstoltam a kosárlabda világába, s egy ideig az úszással is próbálkoztam, de az igazi szerelem továbbra is az atlétika maradt. A kőszegi esztendők alatt több országos bajnokságon vettem részt előbb futószámokban, majd 16-17 évesen pártoltam át a dobószámokhoz, melyekben azóta is versenyzek – mondja Bognár Szabolcs, aki a középiskola elvégzése után egy esztendeig Egervölgyön dolgozott képesítés nélküli testnevelőként, majd az azt követő négy esztendőben, aktív versenyzés mellett a szombathelyi főiskola biológia-testnevelés szakán szerzett tanári diplomát. Eztán a zalaszentgróti iskolában oktatott nyolc évig, s itt kezdett el az erőemeléssel foglalkozni.
– 1995-ben igazoltam le Zalaegerszegre, ahol két esztendőt atletizáltam, majd Németh Pali bácsi hívására váltottam, s a Szombathelyi Dobó SE kötelékébe léptem. Az itt eltöltött esztendők alatt öt bajnoki címet szereztem csapatban, aztán az élet változásokat hozott: Pali bácsi halála és a Zalaegerszegen vállalt munka és edzői feladatok tudatában visszaigazoltam Egerszegre aZalaszám ZAC-hoz, melynek kötelékébe azóta is tartozom edzőként, sportolóként, valamint a dobó szakág és az erőemelő szakosztály vezetőjeként – idézi fel a Zalaegerszegig vezető esztendőket, majd a versenyekre, a nagyszerű teljesítményekre, eredményekre terelődik a szó.
– Idén már harmadik éve, hogy nemzetközi szinteken is megmérettetem magam: tavalyelőtt a Nyíregyházán rendezett szabadtéri Veterán Európa-bajnokságon, a negyven év alattiak között diszkoszvetésben szereztem aranyérmet 52.12-es eredménnyel, dobó ötpróbában második, súlylökésben pedig a negyedik helyen végeztem. 2011-ben, a genti fedett pályás Veterán Európa-bajnokságon már a 40 év felettiek kategóriájában indultam: súlylökésben 16.10 méteres eredménnyel állhattam a dobogó legfelső fokára, diszkoszvetésben pedig a harmadik helyezést értem el 50.75 méteres dobással – idézi fel a kontinens-versenyeket, melyek között itthon is több alkalommal dobogóra állhatott. 2011-es Téli Dobó Országos Bajnokságon második helyezést ért el diszkoszvetésben: ekkor, 41 évesen dobta egyéni legjobbját 55.88 méteres eredménnyel, ami Zala megyei csúcs is egyben. A Fekvenyomó Magyar Bajnokság szenior kategóriájában tavaly a második helyet szerezte meg, idén augusztusban pedig a veterán atlétikai Európa-bajnokságon bizonyított. A kontinens-viadalnak ezúttal három határmenti város: a német Zittau, a lengyel Bogatynia és a cseh Hradek adott otthont. A versenyen 38 országból több mint 3800 atléta állt rajthoz. Hazánkat 68 fős magyar csapat képviselte. Sportolóink hét arany-, hét ezüst- és öt bronzéremmel tértek haza.
– A versenyre ezúttal is a feleségem kísért el, két gyermekünk pedig ez idő alatt a nagyszülőknél nyaralt. Augusztus 16-án, csütörtökön indultunk el, egy ugyancsak zalaegerszegi versenyző tartott velünk. Csehországban, a verseny helyszínétől alig húsz kilométerre foglaltunk szállást, a kiválasztott panzió ezekben a napokban veterán atlétákkal volt tele. Itt ismerkedtünk meg azzal a 85 esztendős, lett nemzetiségű atléta hölggyel is, aki később 20 másodperc alatt futotta le a száz métert, s végül három arannyal és nem mellékesen Európa bajnoki csúccsal térhetett haza. A pénteki nap – verseny híján – átmozgató edzéssel és városnézéssel telt, szombaton délután pedig diszkoszvetésben álltam rajthoz. A verseny a bemelegítéssel együtt mintegy három és fél órán át tartott. Huszonöten versengtünk, s az első sorozatban hetediknek dobtam. Az elsőt sajnos elrontottam, kiléptem, a másodikra dobtam egy biztonságit, mellyel az ötödik helyen álltam, majd a harmadik dobással sikerült átvennem a vezetést. Eztán fokozatosan mindig javítva az előző dobásomon nyertem végül a számot 49.32 m-es eredménnyel. A második helyezett a német versenyző, a harmadik pedig egy spanyol atléta lett. Ezután súlylökésben az ötödik helyet szereztem meg – mondja, majd előkerül az aranyérem, s vele a felejthetetlen pillanat emléke, a dobogó legfelső fokán: a magyar küldöttség immár harmadszor hallhatta a Himnuszt Bognár Szabolcs tiszteletére. S bár e történet így roppant meseszerűnek tűnik, az árnyoldalak itt sem hiányoznak: a felkészülés közepette nem kis vesszőfutás az anyagiak előteremtése.
– Míg az aktív versenysport jelentős támogatásban részesül, a szeniorok maguk kell, hogy finanszírozzák minden költségüket. A támogatók nélkül tulajdonképpen mindez aligha sikerült volna. Az anyagi támogatásért köszönettel tartozom két vasvári vállalkozónak:Jóna Tibor, a Jóna Kfc. ügyvezetője és ifj. Szabó Zoltán (Szabó és Társa Tüzép Kft.) segítsége nélkül nem tudtam volna megoldani a részvételt. A szponzorok szerepe azért is elengedhetetlen, mert a veterán körökben lehet valaki a világ legjobbja is, ha nem szedi össze a kijutáshoz szükséges összeget, sohasem derül ki. Nagy fájdalom, hogy a világbajnokságokra eddig még nem sikerült kijutnom az anyagiak miatt. Tavaly ugyanis Kaliforniában rendezték, jövőre Brazília ad otthont a világversenynek. Különösen fájó pont ez annak tükrében, hogy a tavalyi VB-győztest vertem meg Gentben, s az eredmények alapján magasan győzhettem volna. No de, ezen kár keseregni – mondja, majd rögtön hozzáteszi: a 2014-es VB-t Budapest rendezi, ha máskor nem, majd ott… Ám addig még hátravan az augusztusi torinói Veterán Olimpia, ami, ha a támogatók is újra a célja mellé állnak, nem elérhetetlen álom. Addig is marad a tanítás és a felkészítés.
– Lassan a tanítványaim is beérnek, nagyon szeretném már a másik, edzői oldalról is megtapasztalni a siker ízét. A gyerekekkel folyamatosan diákolimpiákra járunk csapatban és egyéniben is indulunk, ma épp Budapesten versenyeznek a serdülőim, nagyon várom már, hogy jelezzék az eredményt – néz a telefonjára, majd az edzői munkára terelődik a szó. – Jelenleg leginkább a 15-19 éves korosztállyal foglalkozom, mellettük egy 13 éves kislány és két 15 esztendős fiú edzését is elvállaltam. Bár az atlétika a sportok királynője, nehéz megnyerni számára a fiatalokat, ezt leginkább szakiskolai testnevelőként érzem. Az egyesületben, ahova nemcsak az én diákjaim, hanem más iskolák, gimnáziumok növendékei is járnak, már könnyebb a munka. Ám a fekvenyomással mostanában valahogy egyszerűbb dolgom van, kedveltebb a fiúk körében, hiszen ott gyorsan izmosodnak, látványos eredményt tudnak elérni, szemben az atlétikával, amely hosszú évek kitartó munkáját kívánja. Egy biztos, siker ide vagy oda, nincs egy perc pihenő sem: októberig folyamatosan versenyekre megyünk, október elején az isaszegi Fekvenyomó Magyar Bajnokságon csapatban pedig még versenyzem is. S azt tervezem, hogy újra kipróbálom magam ötpróbában (kalapácsvetés, súlylökés, diszkoszvetés, gerelyhajítás, nehéz kalapácsvetés), s megkezdem a felkészülést a Veterán Olimpiára is. Tehát mozgalmas hónapok következnek – mondja, majd búcsúzóul még az is kiderül, a serdülőkorú atlétái remekül helyt álltak a budapesti versenyen mindannyian teljesítették azt, amit elvárt tőlük: csapatversenyben a Zalaszám ZAC ezúttal az előkelő második helyen végzett. – vv –
