Március 26-án Budapesten, a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában vettek végső búcsút a 77 éves korában elhunyt Nyilassy Judit Jászai- és Érdemes Művész-díjas rendezőtől, Vasvár város szülöttétől. A hamvasztás utáni búcsúztatón egykori tanítványok, pályatársak, kollégák, rokonok, barátok rótták le kegyeletüket. V.Németh Zsolt, Vasvár város polgármestere „Későn jött barátság” mottójú beszédében búcsúzott Judittól, aki szülővárosában, Vasváron megrendezte a „Hol vagy csillagom” című darabot helyi és térségi színészekkel. Az egykori gyermekszínházas, Koltai Judit búcsúztatójában a kitartó, tántoríthatatlan szakmaiságot követelő Nyilassy Juditot idézte meg, Hirtling István színművész pedig az „Üllői úti fák” című keserédes dal eléneklésével búcsúzott Judittól.
NYILASSY JUDIT
1929-2007
Életút
Nyilassy Judit Jászai Mari- és érdemes Művész-díjas rendező Vasváron született 1929. május 9-én. Az ELTE múzeológia-néprajz szakát 1952-ben végezte el, majd rendezést tanult a színművészeti akadémián. 1958-1972 a Miskolci Nemzeti Színházban dolgozott, 1972-től a mai Új Színház „jogelődjének”, a Budapesti Gyermekszínháznak volt a rendezője, később főrendezője, majd igazgatója. 1984-ig az Ifjúsági és Gyermekszínházak Nemzetközi Szövetsége magyar központjának elnöke. 1990-től az Új Idő magán-színiiskola igazgatójaként dolgozott. Főként zenés darabokat rendezett.
Díjak, elismerések
Művészeti tevékenységét 1963-ban és 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1985-ben Érdemes Művész-kitüntetéssel ismerték el, szülővárosa 2006-ban Vasvár díszpolgára címet adományozott neki.
Főbb rendezései
Szerelmi házasság, A vágy villamosa, Macbeth, Macskajáték, Hókirálynő, Scapin furfangjai. 2000-ben a búcsújáró-helykén ismert Vasvár városának vezetése felkérésére elkészítette a „Hol vagy csillagom” című színházi produkció forgatókönyvét. Irányításával a Vasvári Színi Egylet, valamint a környékbeli amatőr színjátszók közreműködésével adták elő a darabot. A mű a város vallástörténeti múltját, de jelenét is nagyban meghatározó búcsúi zarándoklatnak állít emléket. Az alkotás keretét a vasvári Szentkútra igyekvő búcsúsok fárasztó, de hittel teli zarándoklata adja. A párbeszédek nagy része a Parasztbibliából származik, mely vallási témakörű néprajzi gyűjtések egyfajta antológiája. A prózai részek mellett a darabban jelentős helyet kapott a zene is, búcsúsokról lévén szó, természetesen a Mária énekek és a búcsújáró énekek dominálnak. A bemutatóra, a vasvári Thália Társaság premierjére a 2001. évi XXIII. Hegyháti Napok nyitóestjén került sor a vasvári szabadtéri színpadon.
2003-ban színpadra rendezte Petőfi Sándor, A helység kalapácsa című művét, amelyet a Holdvilág Kamaraszínházban mutattak be. Előadói esteket is rendezett, Márai Sándor, Weöres Sándor műveiből, amelyeket Pálffy Margit színművésznő itt Vasváron, Judit szülővárosában is bemutatott.
Díszpolgári cím
Vasvár nagyra értékelte Nyilassy Judit szakmai hozzáértését, elismertségét, szülővárosa iránt érzett elkötelezettségét. E megbecsülés jeléül Vasvár Város Önkormányzata 2006. október 23-a tiszteletére Díszpolgári címet adományozott neki, amelyet a díjazott súlyos betegsége miatt akkor nem tudott átvenni, s amely kitüntetést V. Németh Zsolt polgármester a rendező-színházigazgatónak budapesti lakásán adott át.
Későn jött barátság
Nyilassy Juditot 2007. február 29-én 77 évesen ragadta el a halál. Barátai, pályatársai, rokonai, a szülővárosából, Vasvárról érkező tisztelők, a város vezetése március 26-án, hétfőn délután, egy verőfényes, tiszta március napi ragyogásban vettek tőle búcsút Budapesten, a Fiumei úti sírkert szóróparcellájában.
Szülővárosa nevében V.Németh Zsolt, Vasvár város polgármestere, országgyűlési képviselő búcsúbeszédében így méltatta a város és Nyilassy Judit kapcsolatát, későn jött barátságát. Egy telefonhívással kezdődött. Egy csörrenéssel, melyre mindig a megszokott rutinszerű elvárással tekintünk. Ismerőstől, ismeretlentől érdektelen vagy fontos, jó vagy rossz üzenetet is hozhat a hívás. Tudom-e azt – szólt a hang, hogy él Budapesten egy vasvári származású Jászai-díjas rendező, aki felül a vonatra, elutazik szülővárosába, hogy végigjárja a városka utcáit, sétányait? Nem keres senkit és semmit. Hisz nincs már ott senkije és semmije. Csak tekinteteket, egy-egy ismerős arcvonást, egy épen maradt utcarészletet, homlokzatot vagy tán csupán egy kilincset, a gyerekkori hangulatot. Majd még aznap vonatra száll és visszautazik a fővárosba. Keressük fel őt – tanácsolta az ismeretlen tisztelő. Nyolc esztendeje ennek.
A napokban újra szólt a telefon – irdatlan információhalmazából érkezett a hír. Judit nincs többé. Hát e későn jött barátság város és szülöttje között csak eddig tartott, és nincs többé? Vajon e néhány esztendő feljogosít-e bennünket arra, hogy egész – találkozásunk előtti életéhez is közünk legyen?
Úgy érzem, hogy igen. Aki viszonzatlanul is ragaszkodik városához, az vasvári marad diákként, hallgatóként, rendezőként, igazgatóként is. Bárhová vetette a sors. De e néhány esztendő nemcsak visszamenőleg kötelez bennünket. Nem kezdhették és nem is zárhatják kapcsolatunkat semmiféle telefonhívások. Még a halálhírt hozók sem.
Tisztelt gyászoló Közösség!
Comptou Nobel-díjas fizikus szerint: „Életünk értelme határozza meg életünk értékét.” Nyilassy Judit, aki elment közülünk, nagyon értékes életet élt. Szigorúan szerette a rábízottakat. Nemcsak gondoskodott róluk, hanem szerette és nem elsősorban a szó érzelmi értelmében, hanem tudatosan, ha szabad így mondani, életformaként. Egyenletesen és megbízhatóan élte életét, és nem fellángolás szerűen tette a dolgát, hanem inkább akként, mint a parázs. Nem éget és kormoz, mint a láng, hanem mindent átjár melegével. Tudta, hogy mi a feladata az életben. Tudta, hogy mit és hogyan kell tenni. S azt is tudta, amit tesz miért, pontosabban kiért, kikért teszi. Közös kultúránk őrzésére, bemutatására, megszerettetésére tette fel életét, munkáját – amely egyszerre volt számára kenyérkereset, hobbi és hivatás – a közösségért végezte.
A millennium évében Vasvár városának ajánlotta Hol vagy csillagom??című művét. A Parasztbibliából és más néprajzi – közte helyi – gyűjtésből táplálkozó drámát nemcsak írta, de rendezte is. A misztériumjátékban a vasvári Szentkúti búcsúra igyekvő zarándokok a világ teremtésétől az utolsó ítéletig terjedően vallanak hitükről. Hivatásos rendezőként vállalta, hogy az előadást helyi amatőrökkel valósítja meg. „Nehogy azt gondolják, hogy maguk színészek” kezdte színészképző munkáját az első találkozón. E hangütésben azonban nem a bántó szándék, még csak nem is csupán a könyörtelen őszinteség, hanem egész pályafutására jellemző alaposságra és tökéletességre törő igénye érződött. És a mércét nem rakta lejjebb. Aki ez időben együtt működött vele, az érezhette „izzó parázsként” azért sugárzik, hogy aztán meleget adjon.
Amikor most megállunk egy pillanatra és búcsút veszünk tőle, talán kérdezhetné valaki: Vajon mi maradt meg e melegségből? Vajon hová tűnik mindaz, amit Nyilassy Judit életében összegyűjtött, majd kisugárzott. Hova tűnik el tudása, tapasztalata, hagyománytisztelete, szűkebb és tágabb hazaszeretete, színházi világról, irodalomról vallott elgondolásai. Hova tűnnek el beszédfordulatai, rekedtes hangszíne, a fotel sarkában elférő termetét meghazudtoló határozottsága, értelmiségi, művészi megtörtségében is megmaradó eleganciája. Mi, akik ma itt összegyűltünk, tudjuk a választ. Aki ide eljött, mind tudja. Mindazt, amit Judit összegyűjtött, királyi örökségként hagyta ránk! Mindent odaadott nekünk rokonoknak, tanítványoknak, barátoknak. Mi visszük tovább, hiszen egy kicsit magunk is ebből épülünk föl. Gondolataiból, eszméiből, türelméből, szeretetéből, amelyek hozzánk nőttek, részünkké lettek. Magunkba beépítve hordozzuk tovább múltját.
Kedves Gyászoló Közösség!
Itt élt közöttünk valaki, aki most útra kelt. Elindult, hogy bejárja azt a titokzatos országot, ahová mindannyian tartunk. Egyelőre még mi itt maradtunk. Hiszem azért, mert dolgunk van. Van még időnk és lehetőségünk, hogy éljünk és tegyünk. Éljünk és tegyünk egymás javára, ahogy ő élt és tett.
Hogy Vasvár elnyerte a Kultúra Magyar Városa címet, abban Nyilassy Judit nívós munkája is benne van. Új színházunk építését megérhette, de színpadát nem láthatta, művének kiadásával még adósak maradtunk. Hiszem, hogy neve nem csupán Vasvár város díszpolgárainak emlékkönyvébe jegyezve, vagy márványba vésve marad fenn. Ajándéka, a Hol vagy csillagom – annak is utolsó sorai, mielőtt legördül a függöny – örökre rá emlékeztet: „Akkor osztán, mikor elpusztul a világ, akkor újra mindenki feltámad és mindenki harminckét éves lesz. Öreg, kicsi, nagy. Azonban olyan világ lesz, hogy nő férfit nem ösmér. Férfi szintén nem ösmér nőt. Azonban akkor lesz jó világ. Akkor senki sem hal meg, és olyan világ lesz: mindenegyes ember, mindenki szent fog lenni.
Minden temetőben egy angyal kimegyen, egy angyal megfújja a trombitáját, mindenki felkél, ahogy mondtam, hogy mindenki 32 éves lesz.
Kedves Judit! Vasvár Város Önkormányzata, kultúraszerető polgársága emlékét Örökre megőrzi. Viszont látásra 32 évesen!
A polgármester beszédét követően egykori tanítványok búcsúztak Judittól. Koltai Judit felelevenítette a Budapesti Gyermekszínházban töltött időszakot. Hirtling István színművész egy dallal búcsúzott Judittól. „Üllői úti fák” – énekelte a bús-keserédes dalt. Azt a dalt, amellyel múlt-jelenbéliek üdvözölték a hallhatatlanság küszöbét átlépő Nyilassy Juditot.
Kép és szöveg: Bodorkós
