2008.09.27. Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat B típusú

PÁLYÁZATI KIÍRÁS
B típusú

Vasvár Város Önkormányzata az Oktatási és Kulturális Minisztériummal együttműködve 2009. évre Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot ír ki

felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára.

A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:
a./ A 2008/2009. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; vagy
b./ Felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;

és a 2009/2010. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejű /nappali tagozatos/ felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni.

A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2009-ben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2009/2010. tanévben ténylegesen megkezdik.

Figyelem!
– Az 51/2007./III.26./ Korm. rendelet 1. §. /2/ bekezdése értelmében nem részesülhetnek Bursa támogatásban a rendvédelmi és katonai felsőoktatási intézmények hallgatói.
– A középiskolai akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzésben résztvevő tanulók nem jogosultak a Bursa Hungarica ösztöndíjra.

Az ösztöndíj időtartama 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév.

Az ösztöndíj folyósításának kezdete a 2009/2010. tanév I. féléve.

Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2009/2010. tanév első félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát elveszíti.

Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag támogatott hallgatója a felsőoktatási intézménynek.

Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, az ösztöndíj folyósítása – a folyósítás véghatáridejének módosítása nélkül – teljes egészében szünetel.

Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB járulékfizetési kötelezettség nem terheli, azonban az adóalapot növelő jövedelemnek számít.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézménybe történő felvételi vizsgája eredményéről az Országos Felsőoktatási Információs Központ az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a pályázati űrlapon rögzített személyes adatait a pályázatot kiíró települési önkormányzat nyilvántartásba vegye és azokat a megyei önkormányzat, és az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére – kizárólag az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatási jogosultság ellenőrzése céljából – átadja, illetőleg a pályázati forduló lezárultáig maga kezelje.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága személyes adatait az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatási jogosultság ellenőrzése céljából – az ösztöndíj időtartama alatt kezelje.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul ahhoz, hogy a felsőoktatási intézmény hallgatói jogviszonyáról az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatóságának, illetve a támogató önkormányzatnak tájékoztatást nyújtson.

A pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történő kezeléséhez és az ösztöndíjpályázat lebonyolítása, valamint a támogatási jogosultság ellenőrzése céljából történő továbbításához.

A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályán írásban, a pályázó által aláírva, egy példányban kell benyújtani, az erre rendszeresített űrlapon.

A pályázat benyújtási határideje: 2008. október 31.

A pályázat kötelező mellékletei:
A pályázó és a vele egy háztartásban élők jövedelemigazolása, melyből megállapítható az egy főre jutó havi nettó jövedelem.

A pályázati űrlap csak a jövedelemigazolásokkal együttesen érvényes, ezen melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.

A települési önkormányzat 2008. november 24-ig bírálja el a beérkezet pályázatokat:
– A települési önkormányzat a határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja.
– Az ösztöndíj elbírálása kizárólag a szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.

Az ösztöndíjra szociálisan legrászorultabbak kiválasztásának fő szempontjai:
– pályázó árva vagy félárva,
– pályázó szülei elváltak, különváltak,
– eltartó, szülő munkanélküli vagy öregségi nyugdíjban részesül, illetve tartósan beteg, rokkant,
– a családban élő eltartottak száma,
– a pályázó részesül-e kollégiumi ellátásban,
– közös háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelmének összege.

A pályázó a döntés ellen fellebbezéssel nem élhet.

A települési önkormányzat döntéséről és annak indokáról 2008. december 5-ig írásban értesíti a pályázókat.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága 2009. március 16-ig írásban értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegéről és az ösztöndíj-folyósítás módjáról.

A pályázó a felvételi értesítő másolatának megküldésével köteles írásban 2009. szeptember 1-ig az Oktatási és Kulturális Minisztérium Támogatáskezelő Igazgatósága részére bejelenteni, hogy a 2009/2010. tanévben melyik felsőoktatási intézményben kezdi meg tanulmányait. Továbbá a pályázó köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a 2009-es felvételi évet megelőzően nyert-e felvételt felsőoktatási intézménybe. Az a pályázó, aki értesítési kötelezettségének nem tesz eleget, az ösztöndíj folyósításából és az ösztöndíjrendszer következő évi fordulójából kizárható.

Amennyiben a „B” típusú pályázat során támogatásban részesülő ösztöndíjas a támogatás időtartama alatt sikeresen pályázik „A” típusú ösztöndíjra, „B” típusú ösztöndíját automatikusan elveszíti.

Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul /de legkésőbb 15 napon belül/ írásban értesíteni a folyósító felsőoktatási intézményt, és az OKM Támogatáskezelőt /1244. Budapest, Pf. 920./ Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:
– tanulmányok halasztása,
– tanulmányok helyének megváltozása /az új felsőoktatási intézmény, kar, szak, munkarend, finanszírozási forma megadásával/,
– tanulmányi státusz /munkarend, képzési forma/ változása,
– személyes adatainak /név, állandó lakcím, stb./ változása.

Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.

A „B” típusú ösztöndíjasok szociális rászorultságát az önkormányzat évente egyszer jogosult és köteles felülvizsgálni. Amennyiben az ösztöndíjas a szociális rászorultság vizsgálata során az önkormányzat által kért igazolásokat nem bocsátja rendelkezésre, vagy az önkormányzattal a vizsgálat során az együttműködést egyéb módon kifejezetten megtagadja, az önkormányzat az ösztöndíjas szociális rászorultságának megszűntét vélelmezi, azaz az ösztöndíjas ösztöndíját elveszíti. A települési önkormányzat ez esetben határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.

A felsőoktatási intézménybe jelentkezők számára megítélt támogatást az önkormányzat visszavonhatja abban az esetben is, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat illetékességi területéről. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezhet a támogatás visszavonásáról. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.

Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.

A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban résztvevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007./III.26./ Korm. Rendelet szolgál.

A pályázati űrlapok a Szervezési és Jogi Osztályon munkaidőben átvehetők. Részletesebb tájékoztatást az ösztöndíjjal kapcsolatban személyesen ugyanitt kaphatnak a pályázók, illetve az 572-014-es telefonszámon.

 

 

Vasvár Város Önkormányzata

Széchenyi2020