2013.02.25. Civil szervezetek 2013. évi támogatása pályázat

Vasvár Város önkormányzata Képviselő-testülete pályázatot hirdet a 2013. évi költségvetésben elkülönítésre kerülő pénzalapjára.

A pályázat célja: a városban működő – különböző civil szervezetek, közösségek rendezvényei, programjai bizonyos költségeinek megtérítése, hatékony részvételük elősegítése a település életében, ezzel is hozzájárulva a város közéletének gazdagításához.

Pályázatot nyújthatnak be:

Helyi – elsősorban civil – közösségek, szervezetek, csoportok, intézményeken belüli csoportok.

A pályázatot pályázati űrlapon kell benyújtani. Pályázati űrlap és az összeférhetetlenségi nyilatkozat a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályán szerezhető be, illetve a város honlapjáról letölthető.

A pályázatnak tartalmaznia kell:

A pályázó nevét, vezetője vagy cégjegyzésre jogosult képviselője nevét, címét, telefonszámát, a pályázó rövid bemutatását.

A pályázó nyilatkozatát az összeférhetetlenséggel kapcsolatosan.

A pályázó személyét, szervezet esetén működési formáját.

A tagok, vagy a foglalkozásokon, rendezvényeken rendszeresen résztvevők számát, azok gyakoriságát.

A pályázati célt és feladatleírást (rendezvények, programok, tömegsport stb.)

A pályázati cél megvalósításához szükséges költségvetést, programtervezetet

A pályázó bankszámláját (amennyiben rendelkezik vele).

A pályázó nyilatkozatát a pályázati összeggel határidőben történő elszámolásról.

A pályázat benyújtásának határideje:

2013. március 14. melyet a Polgármesteri Hivatal Szervezési és Jogi Osztályára kérünk eljuttatni.

A beérkezett pályázatokról Vasvár Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2013. évi március havi ülésén dönt.

A megítélt támogatás kifizetésére csak az erre vonatkozó írásbeli szerződés megkötése után, akkor kerülhet sor, ha a pályázó az előző évi megvalósult rendezvény, program költségeiről bizonylati fegyelem szerint számlákkal elszámolt.

A támogatási szerződésben a civil szervezetek számadásánál a pénzügyi elszámolások összegszerűségén túl ellenőrizni kell a benyújtott számlákat tartalmi és formai követelmények szerint is.

A támogatás felhasználásának jogszerűségét a helyszínen (a támogatott szervezetnél) a támogatást nyújtó ellenőrizheti.

Elszámolni a támogatásban részesített szervezet nevére kiállított számlamásolat becsatolásával kell.

A céltól eltérő felhasználás, valamint a szabálytalan elszámolás, továbbá a számla adási kötelezettség elmulasztása visszafizetési kötelezettséggel jár, továbbá a támogatott kizárja magát az önkormányzat következő évi pályázati támogatásából.

Vasvár, 2013. február 14.

VASVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

Kapcsolódó dokumentumok:

Pályázati adatlap

Civil szervezeteknek összeférhetetlenségi nyilatkozat

Széchenyi2020