A 350-es Szent Márton Cserkész Csapat a nyáron tíz napot töltött Kismákfán. Takács László ajánlotta fel szőlőhegyi birtokát a sátortáborozóknak. A csaknem 30 fiatal és vezetőik egyik nap megkoszorúzták a kismákfai első világháborús emlékművet is tábori programjuk részeként. A rögtönzött ünnepségen a helyiek is részt vettek. A cserkész csapat felsorakozott a koszorúzás tiszteletére, majd Boda Tamás, a Szent Márton Cserkészcsapat segédtisztje mondott rövid beszédet azt hangsúlyozva: nagyon fontos emlékezni a múlt szomorú időszakára, többek között azért, hogy soha többé nem ismétlődjön meg hasonló tragikus, emberéletet követelő esemény, háború. A beszéd után a csapat két tagja koszorút helyezett el az emlékműnél.
A segédtiszt a megemlékezés után elmondta: Cserkészcsapatuk székhelye a szombathelyi Szent Márton Plébánia. Kismákfán éves tíz napos táborukat töltötték. Minden esztendő nyarán elmennek egy ilyen sátortáborozásra, ahol az év közben elsajátított elméleti ismereteket a gyakorlatban is kipróbálhatják. Ilyen például a tűzrakás, tűzgyújtás, csomózás és számos más, a természetismeretet feltételező tevékenység. Egy biztos: ha egy cserkésznek katasztrófahelyzetben bicskája, baltája van, könnyebben tudja a rendkívüli helyzeteket is megélni, akár élelemszerzésben, készítésben, akár hajlékállításban. Boda Tamás hangsúlyozta: a cserkész mozgalom általános célja az ifjúságnevelés és pártpolitikától mentes közösségi, kisközösség élmény nyújtása fiataloknak. Fontosnak nevezte sok más cél mellett a magyarság értékeinek megőrzését, köztük a népszokásokét, néphagyományokét. A cserkészcsapatban a legfiatalabb hét éves, a legidősebb 34. A korkülönbség ellenére egység van a csapatban, hiszen egy a céljuk, egy az értékrendjük, ugyanazt szeretik, szinte testvéri viszony van közöttük, egymás fivérei, nővérei, húgai és kisöccsei. Takács László birtokán igazán természetközelben lehettek: Naponta találkoztak rókával, őzzel, nyúllal. Kismákfa, de vele együtt Vasvár és a Hegyhát varázsa azonban nem csak a természetközeliség volt számukra. Folyamatosan tapasztalták az emberek vendégszeretetét, kedvességét. Mindenkinek volt egy jó szava, kérdése, kedves köszönése hozzájuk. A vendégszeretetet is megtapasztalhatták több ízben. A kis falusi élet a szeretetről, a közvetlenségről szólt számukra. A csapat szigorú napirend szerint élt Kismákfán. Sok programjuk is volt: többek között kirándulás, túra vagy épp főzés. A csapatot alkotó őrsök külön-külön készítettek maguknak. Az egyenruháról is szó esett: a szövetségben egységes ez, a szín kötött, azonban árnyalatokban lehet különbség. Több jelvény is az öltözet része. Érdekes a nyakkendő, ami minden korosztálynál más. A legkisebbeké kékfestős, aztán zöld, kék, szürke. A kismákfai koszorúzásra is természetesen ebben az egyen öltözetben érkeztek a cserkészek. Kivétel volt az a tag, aki autentikus első világháborús katonai ruhát öltött a megemlékezés tiszteletére. Ő a cserkészet mellett a 11-es Huszár Hagyományőrző Egyesület tagja. Az első világháború centenáriuma alkalmából egy társával együtt vállalta, hogy a megemlékezéseken közösen díszelegnek az egykori egyenruhákban. Most Kismákfán is így tisztelgett az emlékmű előtt, cserkészcsapat társaival együtt.
