Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény most

    A domonkos kolostor 1999-2000-ben megindult rehabilitációja kapcsán merült fel annak lehetősége, hogy itt Vasváron, a legrégebbi ma is álló magyar domonkos kolostorban kell összegyűjteni a rend szocialista korszakban szétszóródott kulturális értékeit. Az elmúlt két évtizedben gazdag könyvtári, levéltári és muzeális agyag gyűlt össze az ország egész területéről, melynek gondozását a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény végzi. A gyűjtemény leglátványosabb darabjai az épület egy külön részében, enteriőrjellegű kiállításon – mintegy az egykori kolostori hangulatot felidézve – kerültek bemutatásra, ahol egy műemlék könyvtárat, egy szerzetesi cellát, két kiállítóteremben pedig értékes műtárgyakat és történeti dokumentumokat tekinthetnek meg a látogatók.  Ugyanitt kapott elhelyezést egy kutatószoba is, ahol szakkönyvtár és egyéb segédletek állnak a rendtörténet kutatói rendelkezésére. A látogatók és kutatók számára további információ a gyűjtemény honlapján érhető el: www.dominicana.hu

    Széchenyi2020