2020.01.08. Domonkos vasárnap

Advent harmadik vasárnapja egyben domonkos ünnep is volt Vasváron (a rend általában decemberben emlékezik meg alapításának évfordulójáról), az ünnepség vendége Kostecki András atya, magyar domonkosok elöljárója volt. A délelőtti szentmisét a plébániatemplomban – az egykori domonkos templomban – András atya mondta, majd mise után a Zarándokszállás közösségi termében rövid előadásban mutatta be a rend új szentjét, Bragai Szent Bertalan püspököt. A délután a hagyományos vasvári városismereti rendezvénnyel, a „Nézzük meg együtt!” programjával folytatódott, melynek keretében dr. Zágorhidi Czigány Balázs múzeumigazgató a Domonkos Rendtörténeti Gyűjtemény új szerzeményeit mutatta be. Az esti városi ünnepség nyitányaként András atya gyújtotta meg az adventi koszorú harmadik gyertyáját, melynek során Szent Bertalan püspök gondolatait idézte: „Ardere et lucere – égni és világítani.”

Az ünnepi programhoz karácsonyi vásár is kapcsolódott, ahol a rend és a rendtörténeti gyűjtemény kiadványai mellett az értelmi fogyatékosokat támogató Bárka közösség – magyar, lengyel és afrikai – termékeit lehetett megvásárolni. És természetesen volt dominikánus mézbor és dominikáner sütemény is, sőt a bátrabbak egy új domonkos kolostori terméket, a mézbor-párlatot is megkóstolhatták.

Széchenyi2020