Hegyről le, Takács Gáborral
Extrém és különleges hobbija van Takács Gábor vasvári fiatalembernek. A kerékpározás egy speciális műfajában, a Downhill-ben ér el szép eredményeket. 2015. július 12-én, Eplényben a Bringarénában, az évente megrendezendő GravityHall Downhill és 4X Országos Bajnokságon 43-ik helyezést ért el. A 2014-es eredménye ennél is jóval szebb, akkor 13-ként ért a célba. Hogy is volt ez a megmérettetés, miként jutott el ide, és mik a további célok?- erről kérdeztem Gábort.
-Pár szóval mondd el, kérlek, hogy mi a Downhill (DH), és milyen volt a mostani OB?
-T.G.: A Downhill a kerékpározás egy speciális formája, melyben a versenyzők kiépített pályán, a hegyről lefelé száguldanak, minél jobb időeredményre törekedve, és közben technikás kanyarokkal, ugratókkal kell megbirkózniuk. A versenyen fél percenként rajtolnak az időmérőn elért eredmény alapján sorolva, előbb a lassabbak, aztán a jobbak. A GravityHall Downhill és 4X OB-t évente rendezik az eplényi pályán. A háromnapos rendezvényen két nap van az edzésre, az utolsón tartják a versenyt. Több kategóriában lehet nevezni: amatőr, junior, master, elite, női, merev vázas. Az én kategóriámban – amatőr – az idei évben 110-en neveztek, ebből végül 88-an álltak rajthoz és értek célba, én ezek közül lettem a 43-ik. A nevezők 10%-a morzsolódott le a három nap alatt, így az összes versenyen induló, minden kategóriát nézve, 170 fő volt. A kitűzött célom a tavalyi 13. helyezés megismétlése volt, azonban közbeszólt, hogy kicsúsztam, és az esés következtében körülbelül öt másodpercet vesztettem. Az idei mezőny alapján egy másodperc késedelem nagyjából öt helyezést rontott a végeredményen. A pálya 1,5 km hosszú, 200 méter szintet esik és két perc körüli eredménnyel lehet teljesíteni. Az idei időm 2 perc 11 másodperc lett, az időmérőn 2,08 alatt sikerült célba érnem, azonban ott inkább egy lassabb, biztonsági tekerést mentem. Amíg tavaly a nagy sárral kellett küzdeni, addig az idei bajnokságot a por és a szárazság nehezítette. A verseny előtti nagy esők alaposan kimosták a homokot, földet a pálya kövei közül, aminek következtében az nagyon sziklás, gyökeres, majd az esőket követő nagy meleg következtében poros is lett. Emiatt „sikerült” nekem is kicsúszni, ezzel pedig időt és helyezéseket veszíteni.
-Mikor kezdtél el foglalkozni a sportággal, és miért pont a DH?
-T.G.:Körülbelül öt éve kezdtem el foglalkozni a sportággal, mivel szerettem volna valamit tényleg komolyan csinálni. Azért esett a választásom a DH-ra, mert a kerékpározás amúgy is tetszett, és emellett nagyon szeretem a „terepezést”, az erős, masszív gépeket, és ezeket ebben maximálisan tudom kamatoztatni.
-Milyenek voltak a kezdetek és milyenek a mostani lehetőségek?
-T.G.: A kezdetekkor Vasváron egy kisebb csoport jött össze helyi fiatalokból, akikkel szintén hasonlóan gondolkodtunk a bringázásról. Volt, hogy 20-an is kimentünk tekerni, de sajnos mostanra már csak ketten maradtunk, akik nagyobb energiát fektetnek ebbe, és továbbra is összejárunk. Van ugyan a környező településeken pár srácnak ilyen gépe, de nehéz őket mozgósítani. Így a szűkebb környezetben ugyan nehezebb edzőpartnert találni, de a versenyek és rendezvények a kapcsolatépítésre is kiváló lehetőségek. Például sikerült megismerkednem a sportágban ismert névnek számító, és a televízióban is többször szereplő Farkas Norbival. Ő az úgyneveztett Freeride stílust képviseli, ami – amíg a Downhill a hegyről letekerést jelenti – leegyszerűsítve az ugratásokról, ugrásokról szól. A közeljövőben vele tervezünk közös attrakciókat, most például egy több mint 10 méteres magasságból való leugráson gondolkodunk. Mint ahogy ebből is látszik, a DH mellett szívesen csinálom az ugratásokat is. Norbi meghívására, nemrég voltam Bicskén, egy energiaital gyártó támogatásával megrendezett Freeride napon, ahol az ugrásokban lehetett csiszolni, fejleszteni a képességeket. Szintén a versenyeken szerzett kapcsolatoknak köszönhetően van meghívásom határon túli pályákra – a szlovákiai Ruzomberokba és az ausztriai Semmeringbe is – edzeni, ezeket, amikor tehetem, szívesen meglátogatom. Sok magyar versenyt egyébként a hazai lehetőségek szűkössége miatt Szlovákiában rendeznek meg. Terveim között szerepel Olaszországba, a Dolomitokba kijutni, és megismerkedni az ottani lehetőségekkel, jó helyekkel és remek pályákkal. Jelenleg körülbelül havonta tudok igazi pályán gyakorolni, de természetesen a jövőben szeretnék még gyakrabban eljutni. Mindemellett szeretek utazni is, így ez a sporttal szépen összekapcsolódhat a kirándulás. Kicsit nehezítő tényező, hogy Magyarországon viszonylag kevés a kiépített versenypálya. Legközelebb a már említett Eplényben, és Sopronban van, ami mindkettő több mint 100 kilométer távolságban található. Így ha komolyan szeretne az ember edzeni, akkor ezeket a jelentősebb távolságokat be kell vállalnia. Jövőbeni terveim között szerepel, hogy kiváltom a versenyengedélyt, ami azzal jár, hogy nemzetközi licensz számot kapok. Ezzel a versenyeken elért eredmények alapján pontokat lehet gyűjteni, így ennek függvényében komolyabb megmérettetésekre is meghívást lehet kapni. Szeretnék minél több versenyre eljutni. A következő augusztusban, a Kékes DH lesz.
–
-Mennyi időt vesznek igénybe az edzések, a felkészülések a mindennapokban?
-T.G.: Napi szinten edzek, főként a környéken tekerek, és jó terep erre a Szentkút is.
-Mennyire költséges ez a sport?
-T.G.: Mint minden más sport vagy hobbi, ha komolyan vesszük, úgy az enyém is jelentős költségekbe kerül, amelyeket eddig részben saját erőből kellett előteremteni, de örömteli módon az idei évtől a Mihályfi és Társa Kft. mellém állt, és ők szponzorálnak. A következő versenyen már az ő „zászlajuk” alatt indulok!
-Mik a motivációid? Mi az, ami előre visz?
-T.G.: Szeretem átlépni a korlátokat. Tavaly nyáron egy nap alatt, Vasvárról indulva megkerültem a Balatont, majd Zalaszentgrótig jutottam. 290 kilométer és 24 óra tekerés után talán még hazaértem volna, de ekkor úgy éreztem, hogy elég volt. Tudni kell, hogy ezek a bringák nem országúti tekerésre vannak kifejlesztve. Nehezebb, masszívabb gépek, széles, bordás terepgumikkal, összteleszkóppal. A 24 óra alatt másfél órát aludtam a Balaton-parton egy padon, az első megállóm Balatonfüred volt, és Siófokon éreztem úgy, hogy izomzatilag erőm teljesen a végére járt, onnan a többi már csak „agyból” ment. Az ugratások is egyébként a határok feszegetéséről szólnak: minél nagyobbat, minél magasabból. Az eddigi legmagasabb hat méter volt, ezt szeretném megdönteni.
-Extrém sportnak számít, amit űzöl. Hogy állsz a sérülésekkel?
-T.G.: Az eséseket sikerült komolyabb sérülés nélkül megúsznom, kisebb zúzódásokkal, húzódásokkal jöttem ki belőlük. A ruházat viszont rendesen elhasználódik. Itt szeretném megemlíteni, hogy a versenyeken sok múlik azon, hogy ki mennyire bevállalós. Sokan túlvállalják magukat, ami ugyan másodperceket jelent az eredményben, de benne van a komolyabb sérülés kockázata is. Ezt mindig mérlegelni kell!
-Lezárásul mondanál pár szót a kerékpárodról?
-T.G.: A mostani kerékpárom a második gépem. Az első sajnos eltört, ez egy erősebb KTM bringa. Igaz, elsősorban nem versenyzésre lett tervezve, a mostani OB-n sem indult senki ilyen típusú járgánnyal. Ez inkább ugratásokra, letörésekre van kitalálva, mivel ez egy masszívabb szerkezet. A DH versenyeken könnyebb gépekkel indulnak. Az enyém azért sem kimondottan versenygép, mert a bringát mindennapi célokra is használom. Egy-két technikai adat a műszaki érdeklődésű olvasók kedvéért: a kerékpár 19 kiló, 200 mm rugózású teleszkópokkal rendelkezik elől-hátul. Elől 2, hátul 9 fogaskerék szolgálja a sebességek kiválasztását, 4 dugattyús, olajos fékei vannak, amelyekkel gyakorlatilag bármilyen körülmények között meg lehet állni. Legnagyobb sebességként 55 km/h-t sikerült belőle kihozni (ezt lejtőn, egy keréken haladva is hosszabb távon tudom tartani), versenykörülmények között kb 40 km/h sebességgel megyünk.
Köszönöm a beszélgetést, és természetesen további nagyon sok sikert, eredményes versenyeket, szép előremenetelt kívánok!
Dóka Balázs
