Alig két éve annak, hogy zengett a „ház” a kézilabda csapatnál történtektől, mivel röpke egy év alatt kétszer is edzőváltás történt Vasváron. Akkor Farkas Vera játékos edző köszönt el zajos körülmények közepette az edzői kispadtól. A megyei sajtót is megjárt ügyet – miként már annyiszor a vasvári női kézilabdázás történetében -, a mindenes, a hátteret megteremtő egyszemélyes menedzser, a szakosztályvezető Nagy Ferenc oldotta meg azzal, hogy ismét Vilics Tamást kérte fel a csapat szakmai irányítására.
Az idei szezonban az NB II-ben is jó rajtot vett a csapat, a bajnokság félidejében a 2. helyen áll, mi több, bravúrosan menetel a Magyar Kupában, ahol a lányok már a 16 közé verekedték magukat a Tamási legyőzésével. Ám a bajnokság befejezése előtt két fordulóval Vilics Tamás úgy döntött, megválik az edzői kispadtól.
A szakosztály vezetője, Nagy Ferenc a következőket mondta a távozás körülményeiről: – Tamás évek óta önzetlenül, társadalmi munkában látja el az edzői feladatot. Szakmai munkája Vasváron NB II-es sikerkézilabdát hozott. Amit szinte a semmiből kellett megteremtenünk közösen. A mi kettősünk egymást kiegészítve produkálta azt, ami nélkül aligha lenne itt nõi kézilabdázás. Hisz komoly utánpótlás-nevelés nélkül ez ma már elképzelhetetlen ebben az osztályban is. Tamás a Tapolca elleni meccset követően jelentette be távozását. Mivel láttam, hogy nagyon elfáradt a bajnokság félidejére -, azt kértem tőle, pihenjen karácsonyig, s csak akkor mondjon nemet, ha úgy látja, valóban sok ez a munka, amit mostanság végez. Itt kell megjegyeznem, hogy önzetlenül, térítés nélkül végezte ezt a munkát évek óta. Bárhogyan is dönt -, köszönet eddigi munkájáért.
Vilics Tamás telefonos megkeresésünkre így összegezte a döntés okait: – Miért mondtam le az edzői posztról? Azért, mert a kialakult helyzetben nem kívántam a szabadidőmet ott eltölteni, ahol számomra ez már nem kedves időtöltés. Úgy gondolom, ezt a döntést jogomban állt meghozni, mivel számomra az edzőség, a kézilabdával való foglalkozás egy hasznos kikapcsolódás volt. Ezt a posztot évek óta társadalmi funkcióban töltöttem be. Nem kértem érte egy fillért sem. Volt egy pont, amikor azt mondtam eddig, és nem tovább. Befejeztem. Nagy Feri valóban kért, hogy aludjak rá egyet. Én aludtam, illetve azt mondtam, hogy ebben a helyzetben nem kívánom tovább folytatni Vasvárral. Ugyanis én ezt a munkát szeretetből, kikapcsolódásként, a sportág iránti rajongásból végeztem. Mivel számomra ebben a közegben ez már nem okoz örömet, felállok az edzői kispadról. Teljes békében váltunk el. Sőt. Most hétvégén szakosztályi évzáró buli lesz, Nagy Ferivel együtt kávézva beszéltük meg a meghívást. A meghívást elfogadtam, s megyek az évzáró összejövetelre. Mindenféle tüske nélkül történt ez a bajnokság közbeni szakítás. No persze – idézvén a slágert -, soha se mond, hogy nincs tovább. Most egyelőre azonban nincsen tovább Vasvárral.
Arra a kérdésre, hogy a háttérben milyen történések vezettek ehhez a döntéshez, Vilics Tamás nagyon udvariasan, minden szenzációhajhászától mentesen csak ennyit mondott: – Én maximálisan megemelem a kalapomat a szakvezetés előtt, tehát az a szenzáció e váltásban, hogy nincsen szenzáció. Sokéves edzői múlttal, mondhatnám rutinos fejjel, én már azt is tudom – ide illő aforizmával válaszolva -, hogy a sikert sokkal nehezebb elviselni, mint a kudarcokat feldolgozni. Most a sikert kell feldolgozni Vasváron. Úgy gondolom, hogy az évek óta végzett kitartó munka gyümölcse most van beérőben, s ennek tudható be az is, hogy a Közút Vasvár együttese a Magyar Kupában sikert sikerre halmoz. Ez jó érzés számomra. Gratulálok a csapatnak, sok sikert kívánok nekik! Azt is látom, hogy most amolyan lépéskényszer is munkál, hisz jönnek az eredmények a kupában, erősíteni is jó lenne, de egy ilyen kis együttesnél, mint amilyenek mi is vagyunk, ez nem könnyű feladat. A kényes egyensúly megtartása bizony igen nagy körültekintést igényel. S a szakmai szempontok mellet a csapategység megőrzését, a kollektíva megtartását mind-mind szem előtt kell tartani úgy, hogy közben makulátlanul meg kell felelni a szakmai kihívásoknak is.
– Nem vállal másutt sem edzőséget? – kérdeztem búcsúzóul Vilics Tamástól, mire csak ennyit mondott: – A vasvári döntésemet az egyik szombati mérkőzés után hoztam meg, s már hétfőn kaptam egy felkérést, de annak a klubnak is nemet mondtam.
– sok –
