2017.08.30. Egy közös mű is született a vasvári alkotótáborban

Hat művész csaknem ötven alkotást készített az egy hét alatt. Negyedik alkalommal szervezett a város Képzőművészeti Alkotótábort.
A koncepció idén az volt, hogy egy paravánt díszítsenek közösen, hogy az a jövőben a Nagy Gáspár Kulturális Központban is hasznosítható legyen. Emellett szabad alkotói lehetőséget kapott mindenki, elsősorban helyi témákat feldolgozva. Ezt Nádler László művészeti vezető mondta el.
A festőművésztől származott négy éve a tábor gondolata, a szervezést azonban mára átadta a városnak. Ő kizárólag alkotóként vett részt idén a programban. Megítélése szerint az idei szakmai együttlét a négy év összevetésében az egyik legjobb volt. Egymást inspirálták, lendületet adtak a másiknak. A művészeti technikák közt a rajzolás, a filc, a ceruza, az olaj, a pasztell is nagy szerepet kapott. A képeken portrék, a rétesfesztivál egy jól elkapott pillanata, a kolostor zegzugos boltíves folyosói, tájképek. Mindegyiküktől hat, volt, akitől tíz mű született. Termékeny tábor volt az idei. A kiállítást Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója nyitotta meg a Vasvári Plébánia közösségi termében. A megnyitó beszédében azt hangsúlyozta: a kiállítás, a tárlatmegnyitó mindig ünnep. Ünnep az alkotóknak, aki örül, ha látják munkáit és ünnep annak, aki értékeli a szépet befogadóként, tárlatlátogatóként. Ezután játszani hívta a közönséget. Beszédének egy-egy vezérgondolatát előre papírra írta. A cédulákat kiosztotta. A közönségtől véletlenszerű sorrendben kapta vissza ezeket, ez volt a beszédének újraszerkesztett vázlata. Egyik ilyen hívó szó és vezérgondolat volt a Városséta. Természetesen ez is szerves kapcsolatban volt a képzőművészeti táborral. Az intézményvezető elmondta: a tábor lakóival és néhány helyivel végigsétáltak Vasvár központjában. Két helyet is felfedeztek, ahová a jövőben akár festmények kerülhetnének. A zeneiskolával szemben, a betonfalra valakik hangjegyeket álmodtak. A postával szembeni betonfelületre pedig  azt javasolták: óvodások festhetnék oda színes világukat.
Széchenyi2020