2018.08.30. Élek a lehetőséggel, kipróbálom önmagam

A Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány Kuratóriuma Németh Imre tűzoltónak, polgárőrnek ítélte oda elismerését
Vasvár és a városkörnyék nyolc önkormányzata által 1995-ben létrehozott Hegyhát Vidék Vagyonvédelmi Közalapítvány Kuratóriuma úgy határozott, hogy a Vasvári Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület állományából elismerésben részesít egy személyt a tűzvédelem és vagyonvédelem terén nyújtott kiemelkedő tevékenységéért. Az elismerésben Németh Imre tűzoltó, polgárőr részesült, a díjat Szilvágyi Tibor, a kuratórium elnöke nyújtotta át az augusztus 20-ai ünnepségen.
Németh Imre 2004 óta tagja az Egyesületnek és az Önkormányzati Tűzoltóságnak is. Így egyike azon önkénteseknek, akik a legtöbb bevetésen vesznek, vettek részt. Munkája elismeréseképpen 2009-ben az Önkormányzati Tűzoltóság az „Év Tűzoltójának” választotta, 2012. évben a Vas Megyei Szent Flórián Tűzoltó Szövetség díszoklevelét kapta, 2015-ben pedig Vasvár Város Önkormányzatának a Közszolgálatért Alapított Barabás István Díjában részesült.
Önkéntes tűzoltói munkája mellett a városi és egyházi események, kulturális rendezvények résztvevője, lebonyolításuk aktív, önzetlen segítője, s természetbeni adományokkal is hozzájárul ezek sikeres megvalósításához. 2016 óta az egyesület vezetőségének tagjává választották. Az egyesületen belül a polgárőr tagozat indulása óta szervezi és koordinálja e tevékenységet. A Vasvári Önkéntes és Polgárőr Egyesület munkájának eredményességéhez, az élet- és értékvédelemhez kimagasló szinten hozzájárul.
-Levélben értesültem arról, hogy kitüntetésben részesülök – kezdte a beszélgetést a frissen díjazott, tősgyökeres vasvári Németh Imre. – 2004-ben kerestem meg az akkori tűzoltóparancsnok urat, Németh Lászlót, hogy szeretnék jelentkezni a szervezethez. Mindig érdekelt a tűzoltás, a mások segítése, elhivatott voltam a közösségi élet iránt. Mindezt az első adandó alkalommal benyújtott jelentkezésem után a gyakorlatban is megtapasztalhattam, átélhettem. Sütőiparos a szakmám, kenyérgyár vezetőként dolgozom jelen pillanatban is. A tűzoltó munkát önként és szeretettel végzem immár 14 éve – mondja.
-Az egy éve megalakult polgárőrség munkáját szervezem, emellett elvégeztem az iskolát, hogy tűzoltó rajparancsnoki, parancsnoki feladatokat is elláthassak. Egyre több a műszaki beavatkozás, aránylag kevesebb a tűzeset, de ez országosan jellemző tendencia. Amikor be vagyok írva szolgálatba, akkor vonulok. Éjszaka ugyannyi idő alatt érek be, mint nappal. A munkahelyemen az igazgató úr tolerálja és biztosítja a lehetőséget arra, hogy elláthassam a feladatomat – jegyzi meg kérdésünkre.
-Sok mindent ad a munka, embereket ismerhetek meg, amikor bajba kerül, segítséget nyújthatok. A legrosszabb, amikor gyerek részese az eseménynek, azt viszont nagyon nehéz feldolgozni. Minden nap tanulunk, mert minden eset más és más, kettő azonos nincs, nem lehet összehasonlítani semmit semmivel – állítja.
– Az egyházi eseményeken és a rétes fesztiválon egyedüli vasvári csapatként veszünk részt, tűzoltó bált szervezünk, éves programunk még a májusfa kitáncolás, nemrég tartottuk a 135 éves jubileumot. Emellett a zalaegerszegi Városi Fúvós Zenekarban is játszom, a Savaria Legio tagja vagyok. Élek a lehetőséggel és kipróbálom önmagam. Az élet bizonyítja, hogy jól teszem.
Széchenyi2020