Felújított világháborús emlékművet avattak a hősök napján, a temetőben
Az első világháborúban életüket vesztett magyar katonák felújított emlékművének hősök napi megemlékezéssel egybekötött ünnepélyes átadóját tartották május utolsó vasárnapján, a vasvári temetőben. A megjelenteket Tóth Balázs, Vasvár polgármestere köszöntötte, ünnepi beszédet V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő mondott. Az emlékművet Tengan Sebastian SVD atya, plébános áldotta meg.
Az ünnepi megemlékezés méltóságát emelték a Vas Megyei Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság díszőrségének tagjai. A Komor András vezette Vasvári Fúvószenekar kíséretében a Himnusz hangjai csendültek fel, majd Tóth Balázs polgármester köszöntötte az önkormányzat nevében az egybegyűlteket. Megjegyezte: idén eltértek a hagyományos hősök napi helyszíntől, nem a Köztársasági téri háborús emlékműnél tartják a megemlékezést, hanem a temetőben, a Vasvári Hadirokkantak Egyesülete által 1925-ben állított emlékműnél. A Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézete pályázatának köszönhetően újulhatott meg az emlékmű. Kiemelte: Sejber Mihály alpolgármester szívügyének tekintette – levéltárban is utánajárt -, műszakilag gondozta az emlékmű rendbetételét. Emellett megköszönte még a pályázatot gondozó Borosné Tuboly Tímea kolléganője, valamint Szakács Attila sírkőkészítő munkáját.
Majd arról beszélt, hogy mindenkinek a családjában vannak, élnek még első világháborús történetek. Megosztotta a jelenlevőkkel, hogy apai nagyapja 1915-ben, az erődrendszer kiéheztetése után esett fogságba, a mai Lengyelország területén. Több évi hadifogság után, a Himalája lábától, Tádzsikisztán területéről fél év gyaloglás után tért haza. Több ezer kilométert tettek meg gyalog. Ehhez kapcsolódóan Antall József néhai miniszterelnök memoárjából idézett: „Fiam, aki ide születik a Kárpát-medencébe, annak tudnia kell több száz kilométert gyalogolnia, mert számára jelentősen nőnek a túlélés esélyei.” Bár ma nem ilyen időket élünk, de nem szabad megfeledkezni azokról, akik vérzivataros időkben életüket adták a hazáért.
A hazáért elesettek előtt versmondással tisztelgett Purgai Zsolt és Vass Zoárd. V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő ünnepi beszédében ráirányította a figyelmet arra. hogy május utolsó vasárnapján két eseményről is szólnak a híradások: az egyik a gyereknap, a másik a hősök napja, amik csak felületesen állnak ellentétben egymással. Az egyik féktelen tobzódó, aminek a középpontjában az öröm áll, míg a másik által a múlt vánkosára hajtjuk a fejünket, s az emlékezésben benne van a gyász hangulata. Egyik a jelen, másik a múlt, de mindkettő a jövőről is szól, mivel a jövő számára küldünk ilyenkor üzenetet. Megjegyezte, hogy a gyerekek mintha ma egy kicsit kevesen lennének, itt Vasváron egy osztálynyian kevesebben. A hősök napján megöntözzük a magyarság fájának gyökereit. Márai gondolatait idézte: „A haza nem csak föld és hegy, halott hősök, anyanyelv? A haza te vagy,? őt éled és fejezed ki, mind a nyomorult, nagyszerű, lángoló és unalmas pillanatokban, melyek összessége életed alkotja.” Hangsúlyozta: békeidőben kevésbé tudjuk belehelyezni saját életünket a nemzeti történelmi perspektívába. Azért vannak az ünnepek, hogy rávezessenek ezekre az érzésekre. Majd arról gondolkodott: hányan lennénk ma a világon, ha az ember pusztító kedve, gyilkoló szenvedélye nem tizedelte volna meg népünket, Európát vagy a világot. Az első világháborúban 15 millió ember maradt a harctereken, a második világháborúban négyszer annyian.
Kiemelte: a hősök napján emlékezünk honfitársainkra. Arra a katonára is, aki a harctérre menet kidobta a kenyéradagját a lengyel éhező gyerekeknek, arra is, aki befogta bajtársa nyílt sebét, vagy arra, aki géppuskatűzben talán megváltásként „élte meg” a halált. Ezek az emberek nem születtek hősnek, mint ahogy az emlékműre íródott nevek tulajdonosai sem. Márai így fogalmaz: „Minden ember és minden nemzet életében felvirrad a nap, mikor meg kell érteni, hogy semmire és senkire nem számíthatunk e világon: egyedül vagyunk. (…) Ez a pillanat, mikor minden ember – néha fogcsikorgatva, akarata ellenére – hős lesz.
Apáról fiúra élnek történetek. V. Németh Zsolt apai nagyapja révén kapcsolódik az első világháborúhoz. Őse 1914-ben vonult be a 83-mas gyalogezredhez. Részt vett a csatákban a Kárpátokban, az orosz fronton, a piavei ütközetekben: Őrzi a képét az étkező falán Németh Lajosnak, akit Horthy Miklós vitézzé avatott 26 olasz elfogásáért.
Hangsúlyozta: emlékezzünk azokra, akik a halállal szembenézve bátran vállalták a hősi halált, azokra, akiket emberi mivoltukban megalázva méltatlanul taposott el az idő. Emberi kötelességünk, hogy emlékezzünk rájuk! Nem hagyjuk, hogy elmosódjanak a nevek, megfakuljanak a történetek. Ne feledjük: „Életünk a haza életének egy pillanata is.”
Tengan Sebastian SVD atya, plébános Petőfi sorait is idézve kegyeleti imát mondott a hősök tiszteletére.
A felújított emlékműre intézmények, társadalmi szervezetek, pártok képviselői helyezték el koszorúikat.
