2014.11.06. Éljünk szabadságunkkal!

A város díjait is átadták az október 23-ai ünnepségen
Az 1956-os forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett városi ünnepség a Főszolgabíró téren koszorúzással kezdődött. A Nagy Gáspár Kulturális Központban V. Németh Zsolt államtitkár mondott ünnepi beszédet, majd Tóth Balázs köszöntötte a város polgárait. A rendezvényen a Coop kft., Horváth László nyugalmazott tanár és Bozzai Lajos tűzoltó kapott elismerést.
A zord, szeles időjárás ellenére kisebb tömeg gyűlt össze a Főszolgabíró téren. A fúvósok által játszott Himnusz dallamai után köszöntötték a városi megemlékezés résztvevőit.
A Földművelésügyi Minisztérium nevében V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért, és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője helyezett el koszorút. Vasvár Város Önkormányzata képviseletében Tóth Balázs polgármester és Sejber Mihály alpolgármester koszorúzott. Majd a város intézményei, s szervezetek is lerótták tiszteletüket. Szintén e téren állítottak emléket a vasvári 1956-os események vezetőjének, Puskás Sándor, egykori kántor-tanítónak. Emléktáblájánál a koszorút a Honismereti Egyesület vasvári csoportja nevében Gyöngyösi Zsuzsanna, a csoport tagja és Tóth Balázs polgármester helyezte el.
Az ünnepség a Nagy Gáspár Kulturális Központban folytatódott. A rendezvényen külön köszöntötték V. Németh Zsolt államtitkárt, Bana Tibor országgyűlési képviselőt, Tauszné Vincze Editet, a Vasvári Járási Hivatal vezetőjét, Tóth Balázs polgármestert, Kovács Tildát, Vasvár város leköszönő polgármesterét, s a képviselő-testület tagjait.
Ünnepi beszédet V. Németh Zsolt mondott. Az államtitkár az 1956-os eseményekkel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra a tiszta vágyra, amely betöltötte az emberek szívét, amely elvált a forradalmi keserűségtől, s amelyet nem tudtak kitörölni a magyarok lelkéből. Ez a vágy bátorságot szült, nem hagyta szűnni a lelkesedést, elhozta szabadságunkat, méltóságunkat és önrendelkezésünket. Kiemelte: az 1956-os események egy szebb világ reményében búvópatakként indultak el, s onnan szélesedtek ki. A tiszta vágy óvatos, de jelképes igényt formált az egyetemisták körében. Nemcsak egy diákos dac hajtotta a hallgatókat, sokkal mélyebb igényből fakadt az ellenállásuk: önálló, szabad, demokratikus országot akartak, a szovjet csapatok kivonását, s maguk kívántak dönteni a sorsukról. Ez a vágy vitte az embereket az utcára, ez hasította ki a zászlókból az idegen jelképeket, döntötte le a Szálin szobrot és vezetett idővel a szocialista világrend összedőléséhez. Ez a búvópatakból keletkezett „folyó” felépített egy szabad, demokratikus országot. Majd a Nobel-díjas francia író, filozófus, Albert Camus A magyarok vére című írásából idézett: „Valami bontakozik… bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.” V. Németh Zsolt emlékeztetett: most olyan országban élhetünk, ahol a forradalmárok legfőbb vágyai valóra váltak. Nekünk már nem kell harcolnunk alapvető emberi jogainkért. Az a dolgunk, hogy éljünk szabadságunkkal. Feledni kellene vitáinkat, és revideálni tévedéseinket. Kiemelte: bátorságból ma sem vagyunk híján. Példát mutatunk arra, hogy tabukat ledöntve, hogyan kellene kiszabadulni a gazdaságpolitikai – szükségszerűségnek nevezett – csapdából. 1956 örököseiként mi is magunk akarunk dönteni saját sorsunkról, ez pedig a szabad választásokon mutatkozik meg, melyre idén háromszor is lehetőségünk volt. Az államtitkár bízik benne, hogy a tiszta vágy, mely október 23-án utat tört magának, tovább hullámzik majd bennünk, s gondoskodik arról, hogy elődeinkhez méltóan álljuk meg helyünket szerte az országban és Vasváron egyaránt.
Tóth Balázs, Vasvár polgármestere a kitüntetések átadása előtt megragadta az alkalmat, s köszönetet mondott a város lakóinak, valamint a választás lebonyolításában résztvevőknek. Hangsúlyozta: azon dolgozik majd, hogy a várost mindenki otthonának érezze. Ehhez a lakók segítségét is kérte.Tóth Balázs felkérte Kovács Tilda leköszönő polgármestert, hogy együtt adják át a város díjait, amelyről a képviselők a szeptemberi ülésén döntöttek.
A 2010-ben alapított „A Városfejlesztésért” elnevezésű díjat ez évben a CO-OP Vasvár Kft-nek adományozták.
A cég a több mint 60 éve alapított Földműves Szövetkezet tevékenységét folytatva közel 90 főt foglalkoztat a bolti kiskereskedelemben. A CO-OP Vasvár Kft. jelentős iparűzési adó befizetéseivel hozzájárult a város működtetéséhez, fejlesztéseinek sikeres megvalósításához. Eredményes gazdasági tevékenysége mellett a kft. a kulturális, a sport és a szociális támogatásokat is fontosnak tartja. Az oklevelet és a vasrózsa emléktárgyat Sipos-Tompa János ügyvezető igazgató vette át.
A „Közszolgálatért Alapított Barabás István-díjat” Horváth László nyugalmazott pedagógust kapta.
Horváth László a vasvári Kardos László Általános Iskolában tanított több mint negyed századig technika-matematika-testnevelés szakos tanárként, illetve sok évig osztályfőnökként is tevékenykedett. Az „Útravaló ösztöndíj” program keretében tanítványával Budapesten átvehette a „Kiváló tanuló – Mentor pár” kitüntető címet 2009-ben. Szakmai munkáját dicséri tanítványai középiskolai helytállása, versenyek, sportkupák előkelő helyezései. Ő indította el városunkban 1997-ben a Lurkó UFC fociprogramot, melyben diákjai tanulói szintén kiemelkedő eredményeket értek el. Tanítványa volt Kovács István labdarúgó, Mecseki Kitti kézilabdázó is. Számtalanszor szervezett sátor- és tehetséggondozó táborokat. A Diáksport Szövetség és a térségi sportversenyek helyi irányítója, szervezője ma is.
Kiemelkedő munkájának eredményeként szintén ugyanezt a megtisztelő címet vehette át Bozzai Lajos.
Bozzai Lajos 2007-től főállású tűzoltóként dolgozik, s 2009-ben a Vasvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökévé választották. Közösségkovácsoló tevékenységének köszönhetően az egyesület Vasvár legaktívabb civil szervezetévé vált. Eredményes, kitartó pályázati munkája révén megvalósult a több mint 130 éves vasvári tűzoltóság felszereléseinek bővülése, a tűzoltó szerház szépülése, megújulása. Kiemelkedő szerepvállalása mellet létrejött a Tűzoltó Múzeum, restauráltatta a tűzoltó zászlót, korhű ruhákat készíttetett, feldolgozta a helyi tűzoltóság történetét, mely könyv alakban is megjelent. Az egyesület folyamatosan részt vesz a város kulturális életében. Ötödik éve szervezi meg a tűzoltó bált.
A díjátadó után a Vasvári Zenei Alapfokú Művészeti Iskola tanulóinak és tanárainak nívós ünnepi műsorát hallgathatták meg a jelenlévők.
sna
Széchenyi2020 Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi2020