Kovács Tilda nevéhez számos jelentős beruházás kötődik
„A város első számú szolgája a polgármestere”, tartja a mondás és Kovács Tilda polgármester asszony is, aki 16 évi szolgálat után nem indul el az október 12-ei önkormányzati választásokon. A városlakók problémáira nyitott, állandó fejlődésre és kompromisszumra törekvő városvezetővel áttekintettük az elmúlt másfél évtized munkáját, kiemelten a négy év polgármesteri időszakára. Arra kértük, foglalja össze a polgármestersége idején megvalósult nagyberuházásokat. Beszélt örömeiről, lelki vívódásairól, s azt is elárulta: a jövőben milyen tevékenységekkel szeretné tölteni idejét.
-Lassan elérkezik az idő, amikor véget ér a 16 évvel ezelőtt elkezdett városi szolgálat.
-Visszatekintve nagyon izgalmas évek állnak mögöttem. A kezdeti időszakban sok-sok megszorítással járó lelki teherrel. De az ember tisztában van azzal, hogy csak ilyen választott, felelősséggel járó pozícióból lehet elérni a város fejlődését szolgáló célokat. Az én egyik vágyam valósult meg azzal, hogy közösségi összejöveteleket, kulturális eseményeket tudtam megvalósítani. Ilyen például: az advent szervezése, a civilekkel való szoros együttműködés, a városi idősek napja elindítása. Fontos számomra, hogy a polgármesteri időszakom alatt Vasvár „béke arculata” is kialakult. Jó lenne, ha egyedisége miatt ez továbbra is fennmaradna. A vasvári békekötés szellemiségére sok-sok mindent fel lehet fűzni: a családi és a közösségi békét, vagy éppen az egyének belső békéjének megteremtését. Egyébként is, a közösségben élő emberek békés együttélésének összecsiszolását mindig is fontosnak gondoltam, gondolom. Ennek folytatását, megtartását szintén lényegesnek tartom. Én magam is arra törekedtem, hogy addig tart a párthoz való kötődés, amíg a választás megtörténik. Az értékrendek ugyan maradnak, de egy polgármesternek minden városlakó gondjához ugyanúgy kell viszonyulnia.
-Politikai pályája akkor kezdődött, amikor V. Németh Zsolt, korábbi polgármester felkérte Önt alpolgármesterének. Akkor még óvodavezetőként dolgozott. Meglepte a megkeresés?
-Természetesen nagyon. Nem is szerettem volna elfogadni, mivel távol állt tőlem a politika világa. Igaz, mindig érdeklődő voltam és a közösségi tevékenységből állandóan kivettem a részem. Azonban rendkívül ódzkodtam a politikai szerepvállalástól. V. Németh Zsolt személyesen keresett meg. Óvónőként már ismert, mert hozzám járt a gyermeke, s látta azt is, hogy óvodavezetőként is rengeteg pályázatban, programszervezésben részt vettem. Azt mondta, látta, hogy lelkileg olyan erős alkat vagyok, aki bírja majd a terheket, és úgy gondolta, alkalmas leszek erre a feladatra. Alpolgármesterként hozzám kerültek a szociális, a sport, a civil, az oktatási ügyek, míg a polgármester a fejlesztésekkel foglalkozott. De Németh Zsolt parlamenti elfoglaltsága miatt szoros, folyamatosan egyeztetett együttműködésre volt szükség. Képben kellett lennem a folyó ügyekben is. Amikor a Polgármester Úr megtudta, hogy államtitkárrá választják, a hírt közölte velem, és motivált a polgármesteri választáson való indulásra. Az előző három ciklusban én beleláttam a polgármesteri feladatokba: a sok örömbe, de az ezzel járó gondokba is. Az előző ciklusokban reggeltől délig a hivatalban voltam, s nemcsak érintőlegesen tudtam a feladatokról. Emellett fontosnak tartottam, hogy a kialakult városvezetői koncepciót folytassam. Arra törekedtem, hogy mindig nyitott füllel járjak a városban, s tudjak a problémákról.
-Milyen nagyberuházások valósultak meg polgármestersége idején?
-A város történetének meghatározó korszerűsítése, a másfél milliárdos szennyvízberuházás kivitelezése a polgármesteri időszakomra esett. Minden jól ment, s semmilyen tragikus kimenetelű esemény nem történt a munkálatok során. Nagy örömünkre a beruházással az önkormányzati utakat is fel tudtuk újítani. A jövő évre négy önkormányzati út rendbetétele húzódik át. Az összes többi korszerűsítését elvégeztük, vagy éppen folyamatban van. Szívügyemnek tekintettem a városlakók számára is fontos Szentkút szépítését. Nagyon szerettem volna itt egy szabadidő és fitness parkot is létesíteni, de a földterület még nincs a nevünkön. Így ez a fejlesztés áttevődik a következő ciklusra. A lerobbant temető felújítása is fontos volt számomra. Méltatlanul nem volt vizesblokk a temetőben, a ravatalozót is fel kellett újítani, s parcellákat kialakítani. A Békeház belső képének kialakulása is már a polgármesterségem idején történt. Vas megyei emberek bizalmából, Tóth Csaba és Torjay Valter képzőművészek közbenjárásával jöhetett létre ez a gyönyörű gyűjtemény. A gyűjtők, festőművészek özvegyeivel olyan bizalmi kapcsolatom alakult ki, hogy a hagyatékokat Vasvárnak ajánlották. Szinte nincs is olyan Vas megyei, meghatározó festő, akinek nincs alkotása a Békeházban. Ez nagy dolog volt számomra. Mindemellett a városban nem volt igazán játszótér. Egyet sikerül pályázatból megvalósítani. Egyről pedig most kaptunk értesítést, így a szakközépiskola melletti játszótér is megújul majd. Úgy láttam, mások örömére is szolgált a születések fájának kialakítása, vagy éppen Török Richárd: Táncosnő című szobrának felállítása. Meghatározó számomra, hogy sikerült a Török család bizalmát elnyerni, s Vasvár megkaphatta ezt a hatalmas értéket. Azóta is tartjuk a kapcsolatot, most már csak az édesanyával, Edit asszonnyal. A közterületek rendbetételéért pályázatok révén és a startmunka program keretében sokat, és eredményesen pályáztunk. Az utóbbi években 15 millió forint értékű eszközt sikerült beszerezni, ez tette lehetővé a még több parkosítást, valamint mentesítette a város költségvetési kiadásait is. A szociális lakások szörnyű képet nyújtottak, annó, a hatvanas években átmeneti házakként építették azokat. Ott minden egyes lakást komfortosítani kellett, s nemcsak vizesblokkokat alakítottunk ki, hanem megújult a házak homlokzata is. Az ott élő lakók jelentős minőségi többletet kaptak. A közmunka program részeként, a Kneipp szellemiségéhez kapcsolódóan elindult a gyógynövényültetés. Ennek a kiterjesztése a következő polgármester és az új testület feladata lesz. Őszinte öröm volt, hogy Egészségházra pályázatot nyertünk. Az egész udvar és az épülettömb megújult, megszépült. Büszkeség, hogy a járási székhely visszakerült Vasvárra. Több minősítő mutató is javult, például az iparűzési adó megduplázódott, a munkanélküliség a megyében itt csökkent a legnagyobb mértékben, megállt az elvándorlás. Természetesen ezeken a területeken is maradt még sok tennivaló. Az eredményeket szeretném megköszönni a munkatársaimnak, az itteni befektetőknek, a munkaadóknak, a vállalkozásoknak, és minden lakónak, akik nagyon sokat segítették munkámat a 16 év alatt. A szakközépiskola megmaradása kiemelten fontos volt számomra, de vallom, hogy a térségnek is meghatározó tényező. Úgy gondolom, a munkanélküliség az alulképzettségből is adódik. Elindult egy újabb nagyberuházás, a geotermikus fejlesztés, a teljes előkészítés megtörtént, a kivitelezése az utódomra marad. Ez is óriási jelentőségű lesz a város életében. Saját termálvízzel fűteni mindig kifizetődő, a városunk lakói, a rendszert használó vállalkozások nem lesznek kitéve a dollárárfolyamok mozgásának, s a külpolitikai történéseknek.
-Nagyon jó pszichológiai érzékkel közelít emberekhez. Híres arról, hogy mindenkivel megtalálja a hangot.
-Az előéletem segített ebben. Óvónőként sokat foglalkoztam lélektannal. Ha nem erre a pályára adtam volna a fejem, akkor újságíró, pszichológus lettem volna. Mindhárom szakma szorosan kapcsolódik az emberekkel való kommunikációhoz, valószínű ez az adottság bennem van. A problémákra nyitottnak kell lenni, de eljárni az ügyekben nem könnyű. A fejlesztések mellett rendkívül fontos az emberek életének segítése. Nemcsak azt kell nézni, hogy a polgármesterség egy hatalmi pozíció, hanem egy hatalmas feladat és szolgálat is egyben. Való igaz, hogy a város első számú szolgája a polgármestere. Nincs olyan dolog, történés, amelyhez nekem nincs közöm. Nem mondhatom, hogy milliárdos beruházással foglalkozom, ha az adott városlakó előtt feljött az út, vagy nincs levágva a fű, vagy szociális gondjai vannak, amihez segítségemet kéri.
-A leköszönéséről szóló döntést mikor hozta meg?
-Négy évvel ezelőtt, amikor a polgármesterséget elvállaltam, én már akkor elhatároztam, hogy egy ciklust vállalok. Már két éve elmehettem volna nyugdíjba, de kötelességemnek éreztem, hogy amit bevállaltam, azt végig is vigyem. Az október 12-ei választás után megtörténik az átadás-átvétel. Megjegyzem, csak „irigykedve” tudok nézni a jövendő polgármesterre, hogy nem megszorításokkal kell kezdenie a munkáját. A város tartalékai stabilak. A jövőben más teendők lesznek fontosak. Mindenki maga érzi, hogy mi az, ami már az egészsége rovására menne. A lehetőségekre mindig rácsaptam, de a megvalósítások nagy idegi terhekkel jártak, főként azért, mert még otthon sem tudtam elszakadni az előttem álló feladatoktól. Most majd lesz hétvégém, nem kell gyakran este is dolgoznom. Szeretnék lazábban, egészségesebben élni. A terveim szerint több időt tudok majd tölteni két unokámmal, a hobbijaimmal: a túrázással és az utazással. Már az is óriási ajándék lesz, ha nem egy fesztült napot kell elkezdenem. Most eljött az ideje annak, hogy magammal törődve is éljek.
Simon-Németh Adél