2005.06.26. Emelték a lakbért

Emelkedett az önkormány­zati lakások bérleti díja a közel­múltban.

Az önkor­mányzat tulajdonában csaknem 180 különbözõ komfortfokoza­tú lakás van. Az emelés a kom­fortfokozatok minõségének nö­vekedésével arányosan történt. Így a komfort nélküliek bérleti ára nem nõtt, a félkomfortosaké és komfortosaké 6, 8, az össz­komfortosaké 10 százalékkal emelkedett.
Egyébként a vasvári lakások bérleti árai megegyeznek a me­gyei átlaggal, a szombathelyi ta­rifáknál azonban alacsonyab­bak. Vannak a városnak a szoci­ális jelleggel bérbe adottakon kívül pályázat útján, illetve költ­ségalapon átadott lakásai is, leg­inkább a belvárosban. Ezek kö­zül az egyik a Széchenyi-tervbõl felépített társasház. Az egykori általános iskolából kialakított, különbözõ belméretû lakások is költségalapon kerültek kiadásra. A 16 lakásban 5 évig lakhatnak a bérlõk, és azután más lakás­megoldás után kell nézniük. Az elsõ ötéves ciklusból 2 év van még hátra, és a határozott idejû szerzõdések lejártával új lakók kerülnek majd a helyükre. A lak­bérek egyébként ezek esetében is 10 százalékkal nõttek.
Vasváron a legdrágábbak a pályázat útján kiadott lakások. Ezek ára 508 forint négyzetmé­terenként. A legkisebb havi dí­juk a szociális alapú komfort nélküli lakásoknak van, négy­zetméterenként 41 forintot kell fizetniük az itt élõknek.

pam
Rábavidék
XVI. évfolyam 12. szám

Széchenyi2020 Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi2020