November 6-án a gyõrvári csata évfordulóján emlékezett Vasvár közönsége a Rákóczi-szabadságharc legendás alakjára a Zeneiskola bejáratánál. Háromszáz éve az akkor itt működő ispotályban látták el a súlyos fej sebtõl vérzõ késõbbi brigadérost, és ápolták felépüléséig. A kor hangulatát felidézõ Gencsapáti Hagyományõrzõ néptánc együttes műsorát követõen Tausz István méltatta a példát adó hazafi életútját.
Beszédét egy Deák Ferenc idézettel kezdte, mely szerint a jövõ áldozatokat kíván, de két dolgot áldozatul dobni semmiképpen nem lehet: a haza függetlenségét és a becsületet.
„Béri Balogh Ádámról tudjuk jól – folytatta a környékbeli jeles személyiségek életével foglalkozó amatõr kutató – hogy a kurucvilág többi hõséhez hasonlóan sem meghajlítani, sem megpuhítani nem lehetett, s mert összezúzni nem bírták, a legdrágábbat, életét áldozta hazájáért. A Gyõrvári csatában is megmutatkozó vakmerõsége bátorságából, és okos elõrelátásából merítkezett. Ám ha közelebbrõl megnézzük életpályáját, megláthatjuk az érzõ és vívódó hús vér embert is.
Rá is igaz a régi közmondás, mely szerint aki másokat legyõz erõs, aki önmagát legyõzi, hõs!
Õt is kétségek gyötörték kezdetben, és kissé bizonytalanul lépett arra az útra, mely aztán a haza szabadságának védelmén átívelt egészen a vérpadig…
…Mennyire ismerõsnek tűnnek nekünk is azok a gondok, erkölcsi dilemmák, melyekkel háromszáz éve meg kellett küzdenie az akkori negyvenéves hatgyermekes családapának.
Már korábban is katonáskodott, a török kiverését hozó honvédõ háborúban, a csobánci vár gyalogsági tisztjeként. Már ekkor kitűnt jártasságával, tehetségével és iskolázottságával. Õsei is mind nagyhírű vitéz katonák voltak.
Amikor megházasodott, megélhetés után is kellett néznie, jóllehet felesége Festetics-lány, jómódú és nagy nevű család sarja. Julianna hűséges és dolgos asszony volt, urának méltó társa jóban és nélkülözésben egyaránt.
A családfõ tehát Sopron és Vas vármegyék fõszolgabírája, gazdálkodó birtokos lett.
Birtokcsere miatt költöztek Rábakovácsiból a Tolna megyei Faddra. A rendezetlen viszonyok és merõben más irányultsága miatt többször is olyan anyagi gondjai támadtak, melyekkel nehezen tudott megküzdeni.
1703 júniusában a Tiszántúlon megszólal a tárogató, s Rákóczi zászlaja alá hívja a hazáért és a szabadságért tenni akaró hazafiakat.
A nép örömmel és áldozatkészen fogadta fejedelmét, aki rövid idõ alatt több tízezres hadsereget, valamint a fennhatósága alá vont területeken közigazgatást szervezett.
Ám a szabadságharc tüze csak lassan szaladt végig az Alföldön, s hét hónap kellett ahhoz, hogy a Dunántúlra is átcsapjon. Az itteni kuruc összeesküvés egyik vezéralakja kemenesaljai fõszolgabíróként Béri Balogh Ádám lett, bajtársai pedig egymással atyafiságban álló megyei tisztségviselõk, uradalmi prefektusok. Küldöttségük 1704. január 6-án hívta be a Dunántúl földjére Bercsényi seregét, s lett azonmód Balogh Ádámból is ezereskapitány.
Átlépte hát a maga Rubikonját, innen viszszaút a békés közhivatalnoki, polgári életbe már nem vezetett.
Tette ezt annak ellenére, hogy jól ismerte népét és a vidéket, ahol a harcot meg kellett vívniuk. A dunántúli paraszt nem is igen hasonlított a tiszántúlihoz. Itt a jobbágyot polgárnak nevezték, aki ült a telkén, s igaz hogy sanyargatta földesúr és császári katonaság egyaránt, de eszébe sem jutott, hogy fegyverrel változtasson ezen.
Két hónap alatt vakmerõ portyázásaival szép katonai sikereket ér el, még Ausztriába is átcsap. Hadjáratuk azonban összeomlik, és két hét alatt szinte újra elvész a Dunántúl. A vármegyék nemessége kivárt, nem tudta, merre igazodjon.
A köznép inkább az erdõk sűrűjébe menekült, de se kurucot, se labancot látni nem kívánt. Leginkább az hangolta le Balogh Ádámot, hogy katonái tömegével megszökdöstek. Nagy befolyású, erõs akaratú labanc apósa felhasználván elkedvetlenedését, vissza akarja téríteni võjét a császár hűségére. Balogh Ádám ezt látszólag meg is teszi családja érdekében, ám az átállást mégiscsak elszabotálja.
Ennek ellenére – jóllehet ugyanekkor nagyhírű ezereskapitányok sora tette le a kardot, vagy állt újra a császáriak közé – tiszttársai körében és Rákóczi részérõl is sokáig bizalmatlanság övezte.
Rettenthetetlenségérõl szóló hírnevét gyõrvári vitézsége alapozta meg. Csak ezt követõen – súlyos sebesülése nyomán – kéri megjutalmazását a fejedelemtõl parancsnoka.
Családja ekkor már menekültként élt Szécsényben egy nyomorult zsellérházban, hiszen dunántúli birtokaik rámentek a háborúskodásra. Felesége – hogy eltarthassák saját nyolc, valamint özvegy nénjének ugyancsak nyolc gyermekét – alkalmi munkákat vállalt: varrást, mosást, téli gyümölcs eltételét. A haza szabadságáért való hõsi küzdelembõl mindenki kivette a részét, ha mással nem, áldozatvállalással, lemondással.
Két év múlva nyerte el brigadérosi címét a fejedelemtõl, s ezidõtájt mutatkoztak meg igazi vezetõi erényei, melyek hadi sikereinek eszközei. Ezek: a kemény fegyelem önmagával és bajtársaival szemben, a fáradhatatlanság, a roppant lendület, a harc felvállalásának bátorsága. Megvetette azokat, akik másként tettek.
Nehéz, szókimondó és lobbanékony természetével nem lehetett túl népszerű katonái elõtt, ám elérte azt, hogy nevéhez nagyszerű gyõzelmek, sikeres portyázások emléke fűződik.
A szabadságharc elhúzódásával azonban egyre kilátástalanabbá vált a helyzet.
A dunántúli lakosság kimerült, 1710-ben már nem szívesen fogadta a visszatérõ kurucokat, a hangulat a falvakban kezd ellenséges érzületűvé válni. Október 29-én a szekszárdi határban egy kisebb csetepatéban a megáradt Czinka-patakban összerogyott nótában is megénekelt híres Murza lova, s maga alá temette Balogh Ádámot. Hűségének és elszánt bátorságának jele, hogy az õt foglyul ejtõ ezredesnek kijelentette: Rákócziért élni és meghalni kész.
A fejedelem mindent megtett, hogy fogolycserével megmentse legjobb brigadérosát, azonban a vérszomjas Haditanács elrettentõ példát akart. Átpártoltatására is tettek még egy kísérletet. Tábornoki rangot és 30 ezer holdas birtokot ígértek neki, Balogh Ádám azonban nem alkudott. Megtartotta ígéretét, mely szerint: Fölséged és édes nemzetem hívsége mellett… utolsó csepp vérem föláldozásáig maradok… alázatosan szolgálni kész…
A budai vár halálozási anyakönyvében az 1711-es esztendõ bejegyzései közt olvashatjuk: …Február 6-án reggel hűtlenségéért fejével fizetett, vagyis lefejeztetett Balogh Ádám a lázadók vezére és ezredes.
A Budavári Szentháromság téren járva egy pillanatra gondoljunk mindig egy ízig-vérig bátor magyar katonára, aki megállt ott, ahova állították, ha kellett koplalt és fázott a zászló becsületéért. Nem kell nekünk máshol keresni a spártai hõsöket, ha vannak sajátjaink!
Amit a teljesen magára hagyott Béri Balogh Ádám itt a Dunántúlon tett alig 2 ezer emberével tizenötszörös túlerõvel szemben, az példája a magyar katonai virtusnak.
Feláldozott családot, otthont, gazdagságot és rangot, mert határtalanul szerette a szabad magyar hazát.” – fejezte be emlékezõ gondolatait Tausz István, s végül egy Eötvös Józseftõl származó, de a kuruc hõsre is utaló idézettel zárta beszédét:
„Márvány szobor helyébe
Ha fennmarad nevem
Eszméim gyõzedelme
Legyen emlékjelem !…”
Az emléktáblát ezt követõen intézmények, civil szervezetek és önkormányzatok jelenlévõ képviselõi koszorúzták meg, köztük a beregszászi színház gyermekstúdiójának tagjai.
Õk még egy rövid, rögtönzött, ám annál felemelõbb műsorral is tisztelegtek az egy és oszthatatlan magyar haza szabadsághõseinek emléke elõtt.
A IV. Béri Balogh Nap a Művelődési Házban kuruc ételek és italok kóstolójával zárult.
