Bodorkós András kiállítása a NGKK Castrum Galériáján
A magyar kultúra napja alkalmából Szép Erdélyország címmel nyílt meg Bodorkós András újságíró, fotós, művészeti vezető kiállítása a Nagy Gáspár Kulturális Központ Castrum Galériáján. A Nagyváradtól Gyimesbükkig készített szívbemarkolóan szép felvételeket dr. Fűzfa Balázs egyetemi docens ajánlotta a megjelentek figyelmébe.
Bodorkós Andrást nem kell bemutatni a vasváriaknak, mivel több szállal is kötődik a hegyháti városhoz, egyebek mellett korábban ő volt a Vasvári Újság főszerkesztője is. Tárlatát a Nagy Gáspár Kulturális Központban, a magyar kultúra napja programsorozatának részeként nyitotta meg dr. Fűzfa Balázs. A kiállítás méltatásának kezdetén az egyetemi docens leszögezte, hogy Vasvár után a kedvenc városa Brassó, ahol szintén készített felvételeket Bodorkós András. Mint mondta, Brassó az egymás mellett élés egyik békés szimbóluma. Ebben a városban évszázadok óta békében élnek egymás mellett magyarok, szászok és románok. Most mi, a tárlat látogatói egy objektív lencséjén keresztül kaphatunk képet a tájról, az ott élő emberekről. Mindeközben a városi képekre nézve eszünkbe juthatnak a történelem buktatói. Az aradi vértanúk emlékművével kapcsolatban dr. Fűzfa Balázs elárulta, hogy személyes beszélgetésekből tudja: hónapokig tartott, mire végre a városvezetés eldöntötte, merre fordítsák a magyar történelmi emlékművet a román alkotáshoz képet. A segesvári fotók láttán is érzékelhetjük, hogy a politika, a hatalom szét akarta szakítani az embereket egymástól. Mi elsősorban azt tudjuk Segesvárról, hogy itt halt meg Petőfi, de a fotók láttán nyilvánvalóvá válik, hogy egy gyönyörűségekkel teli településről van szó. Még akkor is, ha minden második kirakat Drakula emlékekkel teli. A fotók a mozgalmas életet állóképként rögzítik úgy, hogy a dinamizmus bennük marad. A nagyváradi képekből nyilvánvalóvá válik, miért nevezték Ady korában ezt a várost a Körös-parti Párizsnak. Emberek, népek, korok összetartozását kell éreznünk a tárlat láttán. Fűzfa Balázs kiemelte: Bodorkós András emberi perspektívát választ képeihez. Bennünket, szemlélőket avat fontossá. A fotók arra mutatnak rá, hogy mi: hogyan látjuk a múltat, hogyan emlékezünk. Be kell látnunk, hogy különbözően. A fotográfiák által keltett érzések azonban hasonlóak. Ezek az érzések a nyugalommal, a derűvel, a barátsággal, az egymás megértésének szándékával rokoníthatók. A képek középpontjában nem egy dolog áll, hanem több történés egymáshoz való, mellérendelt viszonyát mutatják. A kép, mindig tükör, mivel a jó fénykép tükröz minket. Így juthatunk el saját magunk és embertársaink megismeréséhez. Nagyon fontos a fotográfiában, hogy a képek mindig behatárolnak, kivágnak a világból, az időből egy részletet. Ezen részletek segítségével azonban megpróbálhatunk eljutni az egészhez. Bodorkós András képei rólunk szólnak, értünk beszélnek, s a lelkünk mélyéig hatolnak.
Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója külön, névre szólóan köszönte meg kollégái munkáját. Majd említést tett arról, hogy Bodorkós Andrásnak évtizedek óta van kapcsolata a Hegyháttal. Ezt követően a képek szerzője személyes élményeit is megosztott az ünnepség vendégeivel hosszú erdélyi, történelmi utazásáról. Megjegyezte, ez az út nemcsak lélekemelő, hanem emberi lelket próbáló is egyben. Elmesélte, hogy Gyimesbükkön megismerte Deáky Andrást, akinek nevéhez kötődik a vasúti őrház megmentése. Megtudta azt is, hogy öt magyar turista adott pénzt arra, hogy visszavásárolják az őrházat, s megmenthessék azt. Szólt Sebő Ferenc, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos édesapjának, Sebő Ödönnek a bronzszobáról, amely szintén az ezeréves határnál, Gyimesbükkön áll. Sebő főhadnagynak azért emeltek hősi szobrot, mert a 32. hegyi határvadász zászlóalj élén három hétig védte a Gyimes-szorost a túlerővel szemben. Bodorkós András kiemelte, hogy az erdélyi úton, az érzelmi hullámvasúton megannyi plusz értéket kapott.
A kiállításra számos érdeklődő ellátogatott, így ők a megnyitó utáni fogadáson megkóstolhatták Gergyéné Szakály Georginának, a NGKK munkatársának isteni finom erdélyi puliszkáját. De a poharazás, falatozás mellett sokan kérdezték Bodorkós Andrást, aki készségesen avatta be az érdeklődőket az út egy-egy mozzanatába. A vendégek megtudhatták azt is, hogy az újságíró-fotós addig nem volt hajlandó elmenni Erdélybe, míg a határon útlevelet kértek tőle, mivel úgy gondolta, ez az ő hazája is. Akkor járt először Erdélyben, amikor Románia csatlakozott az unióhoz, s szabaddá vált a járás. Lefényképezte Berethalom csodálatos freskóját, valamint a régi templomi zárszerkezetét is, amely a modern technikai vívmányokat megszégyenítve 100 rögzítő pántot tol ki magából.
Az újságíró-fotós festő és grafikus is egyben, aki a Vasi Műhelynek megszűnéséig a tagja volt. Szombathelyen, a Kossuth Lajos utcában K17 néven művésztársaival együtt képzőművészeti galériát üzemeltet.
sna
Fotó: Laki László
