Nem célom átfogó, mindenre kiterjedő értékelést adni az elmúlt 50 évről. Felvillantok emlékeket, főleg csak a szépre emlékezem, talán nosztalgiázom.
Iskolánk bár vidéki, mindig is híres volt relatív szigorúságáról. Nyugodtan leírhatom, hogy senkinek nem származott abból hátránya, hogy a mi iskolánkban végzett. Az itt tanítók többségének a jól értelmezett diákpártiság alapján vallott elve: Követelek tőled, mert tisztellek. Érted haragszom, nem ellened. Ezt fogalmazza meg röviden iskolánk jelmondata is: „Érted és értünk. Megérted és megértünk.” Az utóbbi évek tapasztalatai alapján ennek teljesüléséért napjainkban mindnyájunknak még többet kell tennünk!
Közel háromezer fő végzett nálunk az 50 év alatt. Levelező oktatás is volt kisebb megszakításokkal, gimnáziumi, postaforgalmi, szakmunkások szakközépiskolája tagozat. Többen egész családokat tanítottunk már, nappalin is. A levelezős oktatás bizonyos színt hozott iskolánk életébe, kiegészítette tevékenységünket. Az egy életen át tartó tanulásban a továbbiakban meg kell találnunk a helyünket, feladatunkat, lehetőségünket a felnőttoktatás terén is. Az új típusú szakmai oktatás bizonyos értelemben már ide sorolható.
Az ifjúság régebben erőteljesebben kivette részét a környezete alakításából, a különböző társadalmi munkákból. Pl. a volt polgári iskola udvarának fásítása – a fürdő melletti platánt és fenyőket ők ültették. Közreműködtek a csónakázótó körüli sétaút kialakításában is. Természetes volt, hogy az új épület udvarát parkosították, majd gondozták. A salakos futópálya, két salakos kézilabdapálya és az iker teniszpálya is az akkori diákság érdeme. Ezen munkák szervezésében főleg a Bognár házaspár emelkedett ki. Hőskorszak volt ez! Meg kell említenem egy epizódot 1972 őszéből. A csónakázótó körüli terepet tisztítottuk, gazt irtottunk. Új kollégaként ügyeskedve a száraz kórót gyorsított eljárással – spontán tüzeléssel – szerettem volna eltávolítani. A vészesen elharapózó tüzet
igazgatóm bemutató tűztipró tánca akadályozta meg, igaz félcipője bánta a váratlan fellépését. „Jutalomból” 1973-tól tűzvédelmi megbízott lettem, hogy a veszélyérzetem jobban működjön, sőt 1989-től munkavédelmi, balesetvédelmi megbízott is vagyok.
Iskolánkban a sportnak jó hagyományai alakultak ki a Bognár házaspár jóvoltából. Ida néni a női kézilabda megyei bajnokságban szerepeltette leányainkat. A szép és ügyes lányainknak sok csodálója és több helyi kérője is akadt. Karcsi bácsi az atlétikának, gimnasztikának nevelt odaadó sportolókat. A közel egy évtizedig szereplő erős felnőtt kézilabdacsapat is ebből a magból fejlődött ki. A mai lehetőségek sokkal korlátozottabbak.
1973-tól bekapcsolódtunk az Országjáró Diákok Köre mozgalomba. Rendszeresen túráztunk és tájékozódási futóversenyeken indultunk több kategóriában. Öt évig vezettem a 15-25 fős lelkes, kalandvágyó csapatot. A vonaton logikai feladatokat oldottunk meg, korrepetáltam, kártyáztunk. Bográcsban főztünk, szalonnát pirítottunk, daloltunk. Emlékezetes a párnacsata a keszthelyi postás szállón. Téli túrákon is részt vettünk, szánkóztunk. 1979- től 1985-ig Németh László vezetésével még hatékonyabb munka folyt. Fiatal kartársam versenybíró, pályakitűző, térképkorrigáló tevékenységet is végzett. Kartárssá vált tanítványaink, Erőss Attila és Király Bernadett még pár évig éltették a hagyományokat, de anyagiak és időhiány miatt megszakadt a túrázás ilyen formája.
A KISZ-t nem lehet nem említeni. A szervezetek eleinte osztályokra épültek, később vertikálisan, tehát minden évfolyamról voltak tagok. 1973-ban Pablo Neruda chilei költő nevét vette fel az iskola KISZ szervezete. Az egyes alapszervezetek nevei: Csók István, Derkovits Gyula, Munkácsy Mihály, Radnóti Miklós, Váczi Mihály. A mozgalom keretet és lehetőséget adott a közösségi megmozdulásoknak, egyéni aktivitásnak. Diákpolitikus vetélkedők, Ki tud többet (hamukázni!) a Szovjetunióról?, később Ki tud többet hazánkról?, érdeklődési körök, jelmezes bemutatók, éneklések, zenélések, rövid feldolgozások, előadások a Művelődési Házban. A jutalmazások erősítették a versenyszellemet. Az ifjúsági mozgalmat segítő tanárok: Faragó János, majd Bérczes Éva 1972- ig, Szanyi Istvánné 1976-ig, Unger József 1980-ig, Sági Zoltánné 1985-ig, Hömöstrei Róbertné 1988-ig.
Az Ifjú Gárda az új egyenruhákkal, a jó megjelenésével, sok gyakorlással több megyei, majd országos versenyt is nyert Szántó Ernő vezetésével, aki az MHSZ-ben is eredményesen szerepeltette iskolánk csapatát.
1988 óta Unger Józsefné segíti az ideológiától, pártpolitikától megtisztult diákmozgalmat, a diákönkormányzat működését.
Meg kell emlékeznem a szántódi Postás Üdülőtáborról is. 1974-től lehetőségünk volt egy vagy több turnusban 20- 40 fővel egyhetes olcsó balatoni táborozáson részt venni. Diákjainknak felejthetetlen élmény volt a balatonföldvári vagy zamárdi diszkózás, a tihanyi túrázás, a füredi séta, a vízi és vízparti játékok. Sajnos, a MATÁV kiválásával, majd a rendszerváltással, a Magyar Posta kényszerű válságával kimúlt ez a lehetőség. Az építőtáborról sem szabad elfelejtkeznem. Hanság, Kabhegy, Őrség, Villány, Mezőkovácsháza, Bóly, Kiskorpád hozzájárultak gyakorlati tapasztalatok szerzéséhez. Fiataljaink kivették részüket az országépítésből: árokásás, kukoricacímerezés, szőlőkacsolás, sarabolás,? Tűző napfény, tikkasztó hőség, nyugtalan éjszakák, (kísértetek, kísértések, kísérletek), szóval nagy és fárasztó élmények. Ősszel 3-5 napot a mezőgazdaságot segítettük : cukorrépaszedés (Rábahídvég), szőlőszedés (Bérbaltavár), alma vagy körteszedés (Oszkó, Olaszfa, Egervár). Feltöltődtünk gyümölccsel, tönkrement a ruha és cipő, kerestünk pár forintot, de élveztük a természetet. Már ez sincs! Lehet, hogy a mai ifjúságnak nem is hiányzik? Megjegyzem, idén nyáron környezetvédelmi táborban volt 20 fő a Balaton partján. Munka és üdülés összekapcsolva, szállás és étkezés 2 hétig megoldva. Irodalmi Színpad általában a Művelődési Házzal együttműködve dolgozott. Rendszeresen szerepeltünk a nagyközségi, majd városi műsorokon is. Egy középiskola művészeti képviselői az intézmény szavalói, színjátszói, zenészei, énekesei. Lelkes műkedvelőkre, amatőrökre mindig szükség lenne. Énekkarunk is volt önálló, majd a városit egészítette ki néhány aktivistánk. Néha kamarakórus jött össze. Örömteli volt a tavalyelőtti újrakezdés. E sajátos hangulatot megteremtő művészeti csoport működését, sőt ifjú zenészeink szereplését ösztönöznünk kell.
Az Iskolaújságról is szólnom kell. Szántó Ernő kollégámmal sokat tettünk azért, hogy stencyl sokszorosítógéppel 300 példányos lap jelenjen meg 1974 végétől évi 4-5 alkalommal. Akkor még nem volt szövegszerkesztő. A magyartanárok által átnézett anyagot le kellett gépelni, majd számolással tördelni és ismét legépelni. Az így elrendezett formájú oldalakat lehetett végül szalag nélkül hártyapapírra gépelni. Majd jöhetett a nyomás, szétválogatás, másik oldalra nyomás, ismét válogatás, majd összefűzés?Most minden technika rendelkezésre állna, de néhány éve nincs diákcsapat, aki határidőre anyagot szállítson. Hol vannak a versírók, a diákviccek, az élménybeszámolók, a kritikák, az eredménylista, az álmok és vágyak? Hol a diákélet tükre? A honlapunkon se nagyon találom, inkább képriport dívik. Nincs igény? Nincs élet? Van, csak e rohanó világban kevés idő jut, marad „diákkrónika” írására. Igaz, az utóbbi években rendszeresen tudósítanak diákjaink, néha tanáraink iskolánk eseményeiről a Vasvári Újságban, amely így kedvenc médiapartnerünkké vált. Kicsit miénk a szó abban is?
Szólok a szabad szombatokról is.
1980-ig nem volt szabad szombat. A kollégisták általában havonta egyszer utaztak haza. Hét közben egy-egy csoport moziba vagy a Művelődési Házba ment. Hét végén az összes kollégista moziba ment. Természetes volt, hogy a lányainkhoz mindig csatlakozott legalább annyi fiú. A moziban telt ház volt, virágkorát élte. Az MHSZ is virágzott, mert oda is jártak lányaink. Rendszeres volt a közös buli a Styl, cipőgyár, faüzem, Auras fiatal brigádjaival. Mehetett a túrázás is, a hétvégi sport, rendszeresen közreműködtünk a helyi ünnepi műsorokban is. Aztán 1980 őszétől minden második szombat szabaddá vált, a kollégisták kéthetente jártak haza. Két év múl- va már minden szombat szabad lett. Ismerjük a hatását. Mindenki rohan péntek délben haza vagy máshova? Szinte nincs idő semmire. Hétköznap alig lehet program. Nem tud vinni minden kollégista még egyet valamelyik műsorra vagy rendezvényre! Hétvégén? Buli buli hátán – szerencsére még nem általános. Kimaradások, fáradtság, készületlenség, lemaradások, gyengébb tanulmányi eredmények. Ingerültség és érdektelenség. Kedvezőtlen kortünetek. Hova vezet az új módi? Ha elveszítjük a közösséget, elveszünk magunk is! Kiábrándultság és magányosság a vége. Ezt nem fogadhatjuk el. Meg kell találnunk a kivezető utat, módszert, a társadalmi hátteret! Az iskolának élen kell járnia a megoldás keresésében, de egyedül képtelen a megoldásra! Nem lehet minden diák mellé pszichológust és szociális munkást állítani! Hivatali eskütétel, postás bálok, diáknapok, fordított napok, Jeli-túra, városerdei és mákfai bolyongások, osztálykirándulások, egészségügyi és szerelmes séták, futás a
„csótó” körül és a Szentkúton, postai gyakorlati élmények, tiltott helyek látogatása. Kellemes és váratlan élmények. – Ugye milyen sok mindenről nem írtam?
Az épületekről is ejtek pár szót. A volt polgári iskola, gimnáziumi épület, majd kollégium gyönyörűen felújítva Városi Rendőrkapitányság lett. A zárda, majd általános iskola fele kollégiummá lett átalakítva, sajnos részben olcsó és hibás kivitelezéssel. Főleg a fürdők kialakítása, állapota okozott gondot. A kollégium külső felújítása egy évtizedet késett, de 2002-ben széppé varázsolták. Az iskola jelenlegi épülete 1966-ban cölöpökre, töltésre épült, amely az alapszinten több helyen megsüllyedt. A lapostető többször átázott, javításra szorult. A nyílászárók egy részét már kicserélték. A könyvtárterem tavaly, a második emeleti, átmeneti kollégiumi rész felújítása, tantermek felújítása az idén sikerült. A belső felújítás szükségszerű lenne, de gazdáink forráshiányosak. Nemrég tudtuk meg, hogy városunk SAPARD- pályázat révén 48 milliót nyert az iskolánk külső megújítására. A 64,5 milliós összköltségből a nyílászárók cseréjére, a homlokzati falfelület javítására és színezésére, az esőcsatornák és a járda felújítására futja. A kivitelezés a jövő nyáron valósulhat meg. A 25 %-os önrész vállalása nem kis feladata a városnak, de egy régi nyomasztó gonddal kevesebb lesz, és városképileg is jelentős változást eredményez.
Fotószakkört 1973-2001-ig vezettem. Célunk és feladatunk az emlékek megörökítése, az élmények, a közösségi akciók képi dokumentálása volt. A fekete-fehér képeket teljesen mi készítettük. Látszik is az amatőrség, de legalább látható a múltunk. Ehhez kellett a folyton újrakezdés, a kezdők vállalkozó kedve, kitartása. Óriási anyagunk van – több ezer fotó. Az utóbbi években már csak színes felvételeket készítettem. Digitális anyagunk is egyre bővül. A fotókiállítás részben az iskola történetét is tükrözi. A kiállítás az iskola II. emeletén megtekinthető. Remélem, hogy mindenki örömét leli benne.
Gondolatait Önökkel megosztotta, az emlékek felidézésében segédkezett Unger József, aki az 50 évből 32 évet vállalt.
Vasvári Újság
2004. szeptember
