Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész a mákfai múltat elevenítette fel
A nyár első napjaiban a nagymákfai Golghelóghi keretében faragott címerrel gazdagodott a falu. A jelképet a közösség választotta önmagának: az osztott címer egyik mezőjében egy „makkfa”, a másikban fekete gólya látható. A címer felavatása után Nagymákfa történetének jelentősebb, elsősorban középkori állomásait Dr. Zágorhidi Czigány Balázs történész mutatta be a helybélieknek. Szó esett a település nevéről, egykori templomáról és a birtokos családokról, köztük a Gersei Pethőkről is – akik valójában nem is „gerseiek”, hanem „mákfaiak”.
– Ma már csak kacskaringós kitérőkkel lehet eljutni Mákfáról Nádasdra, pedig nincs messze egymástól a két falu, melyet egykor nemcsak út kötött össze, de történelmük is sok szállal kapcsolódott egymáshoz. A Hegyhát oldalában elszórt települések láncát követő útvonal messzire nyúló történetéről árulkodik az a hatodik századi ezüstkehely és -tálca, mely az 1920-as években Kismákfán került elő. Az ókeresztény – feltehetően ariánus – egyházi felszereléseket talán valamilyen veszély miatt rejthette el itt, az út mentén egy vándorló pap vagy egyházi személy. Az sem véletlen bizonyára, hogy az Árpád-korban az út mentén helyezkedett el a Nádasd nemzetség birtokainak egy része, Nádasdtól Katafán és Döröskén át egészen Mákfáig. A kiterjedt nemesi rokonság birtokainak másik része a Vasvári sánc szomszédságában, az Őrség határán és a történelmi országhatáron, a Mura mentén helyezkedett el. E birtokmegoszlás arról árulkodik, hogy a család szerepet játszott a határvédelemben, talán a környékbeli határőrök elöljárói lehettek – nyitotta előadását a történész, majd a családtörténettel folytatta.
– A régebbi történeti munkákban ennek a nagy rokonságnak négy ágát különböztették meg, közülük a legismertebbek a Nádasdyak, akik az újkorra főnemesi családok közé emelkedtek. Volt egy kisebb köznemesi ág, a Nádasdi Darabosok, akik Döröske, Őrimagyarósd és Domonkosfa (ma Szlovénia) környékén voltak birtokosok a család XVII. századi kihalásáig. A harmadik, ugyancsak nagyon ismert ág a Gersei Pethő család, akik a középkor végén jutottak a főnemesség körébe és szintén fontos szerepet játszottak a környék történetében (többek között Vasvár birtokosai is voltak 1423-tól). A negyedik, kevésbé ismert ágat „Oszkói” néven szokták emlegetni, ennek tagjai a XIII-XIV. század fordulóján Oszkó központtal próbáltak meg kialakítani egy birtokközpontot, oly módon, hogy rokonaiktól felvásárolták illetve elcserélték velük a falu környéki birtokaikat. A terv megvalósítása azonban rövid időn múltán véres, családon belüli leszámoláshoz vezetett, melynek következtében ez az ág a XIV. század közepén végleg el is tűnt. Ettől kezdve csak az előző három ágat tartja számon a családtörténeti kutatás.
Az „oszkóiak”-at ugyanakkor nagyon gyakran „mákfaiak”-nak is nevezték. Ezen az új nyomon indult el dr. Zágorhidi Czigány Balázs, s kutatásai során kiderült, hogy a „mákfaiak”, az „oszkóiak”, sőt a Gersei Pethők is közös őstől és egy közös birtokról, Mákfáról erednek. Fény derült arra is, hogy Kismákfa és Nagymákfa elkülönülése tulajdonképpen a családon belüli osztozkodás során jött létre: Kismákfa a Gersei Pethők ősének, Chapo comes (Csapó ispán) birtoka lett valamikor a XIII. század közepén, Mákfa nagyobb része, Nagymákfa pedig a többi családtag, az „oszkóiak” és a „mákfaiak” kezén maradt. Tehát a Nádasd nemzetségnek valójában csak három ága volt, a Nádasdyak és a Nádasdi Darabosok mellett a harmadik ágat – melybe a Gersei Pethőkkel együtt az „oszkóiak” és a „mákfaiak” is beletartoztak – Mákfainak kellene nevezni!
– Hogyan lettek mégis a Mákfaiakból Gersei Pethők? – tette fel a kérdést a kutató. A választ a birtoktörténet adja meg: a család ősének, Csapónak három fia volt, közülük a legkisebb András testvéreitől megváltotta Gerse birtokot, így az ő fiai, László és Dénes már Gersén kezdték kialakítani birtokközpontjukat, ahol templomot és udvarházat is építtettek. A legidősebb testvér örökös nélkül halt meg, így a középső testvér Lőrinc, majd ennek fia, Márk maradt Kismákfán. A XIV. század elejének zavaros viszonyai között András fiai az új király, Károly Róbert pártjára álltak, amit a helyi „kiskirályok”, a Kőszegiek nem néztek jó szemmel: 1316-ban katonáikat Gersére küldték, akik szinte az egész családot lemészárolták. A tragikus eseményt egy későbbi királyi adománylevél örökítette meg, mely szerint a László és Dénes megpróbált ellenállni, egyikük a gersei templomba, másikuk a templom melletti udvarházba zárkózott be. Ám a túlerő győzött: az épületeket rájuk gyújtották, a menekülőket elfoglalták és megölték. Mindenki meghalt a családból, kivéve azt a kislányt, akit az égő udvarházból menekített meg a dajkája. Ő volt Margit, László leánya, akit később Gersei Margit néven neveznek az oklevelekben. A család hűsége miatti jutalomból a kislányt a király magához vette és a királyi udvarban neveltette fel, majd az egyik udvari vitézhez, Magyar Pál gimesi várnagyhoz adta feleségül. Károly Róbert, hogy megfelelő hozománnyal lássa el a menyasszonyt, a magyar jogban addig ismeretlen módon „fiúsította” Margitot, azaz lehetővé tette számára, hogy ő örökölje apja és nagybátyja Gerse körüli birtokait. Ekkor azonban – mint jogos örökös – jelentkezett a család utolsó férfi tagja, Csapó fia Lőrinc unokája, a (Kis)Mákfán élő Márk fia Pető, aki vitatta a királyi adomány jogosságát. Jó húsz éves huzavona kezdődött, míg végül a XIV. század közepére meg tudott egymással egyezni a király, Márk fia Pető és Margit. Mivel Pető – akit kezdetben még „Mákfai”-nak neveznek az oklevelek – elsősorban Gersére formált igényt, idővel maga is „Gersei”-nek nevezte magát, leszármazottai pedig aztán róla nevezték a családot Gersei Pethőnek.
Azt, hogy ebben a történetben Mákfa milyen fontos szerepet játszott, az egyháztörténet is bizonyítja: a mákfai volt ugyanis az első templom a környéken, melyet még a közös nagy család épített fel valamikor a tatárjárás előtti időben. Majd miután Csapó fia András leszármazottai Gersére tették át központjukat, valamikor a XIII-XIV. század fordulóján épült fel a gersei templom. A mákfai templom elsőbbségét bizonyítja az a tény, hogy amikor Gersei Margit a tragédia után újjáépítette a templomot és feltehetően díszes sírhelyet alakíttatott ki elhunyt családtagjai számára, megpróbálta elérni, hogy Gerse önálló plébánia legyen, jogilag ugyanis a templom Mákfa filiája volt. Sajnos a gersei templomban a közelmúltban végzett műemléki kutatások nem voltak elég alaposak, így a Gersei Pethő család őseinek sírhelye nem került elő, de a mákfai templom helye ismert, itt egy kisebb régészeti kutatással is egy szép történeti emlékhely lenne kialakítható – javasolta a jelenleg örökségvédelemmel is foglalkozó szakember.
A település nevének eredete kapcsán elmondta: a legkorábbi oklevelekben Makwa vagy Makua formában írták, azaz „makva”-nak ejthették a nevet, ami egyértelműen szláv eredetre utal. A szláv nyelvekben a „mak” szó nemcsak a mákot, hanem a – szintén gubós termésű – pipacsot is jelöli, ezért a név olyan helyre utalhat, ahol bőven virágzik a pipacs. Mivel a középkorból ismert a Mákvavize víznév is, elképzelhető, hogy a név eredetileg a Csörnöc egyik neve lehetett, majd róla nevezték el a közelében fekvő települést is. Egyébként maga a Csörnöc név is szláv eredetű, melynek jelentése megegyezik a mai is használatos magyar Fekete-ér víznévvel.
A település új címere kapcsán Zágorhidi Czigány Balázs elmondta, hogy a „makkfa” megjelenítését maga is javasolta, ezzel ugyanis a legősibb címertípust, az úgynevezett beszélő címert alkalmazzák a mákfaiak (ez a típus a család vagy a település nevét jeleníti meg képileg, ilyen például a Nádasd nemzetség címere, amely a nádszálak között úszó vadkacsa képével a „Nádasd” helynevet eleveníti meg). A címer megalkotásának szomorú aktualitást adott az is, hogy éppen a közelmúlt viharaiban dőlt ki a mákfaiak igazi „makkfája”, a Vincze-féle telken álló több száz éves tölgyfa. A történész a maga részéről a címer másik elemének – Nádasd nemzetségre utalva – a vadkacsát javasolta volna, de azt is szerencsés választásnak tartja, hogy a mai mákfaiak a feketególya képével a környék természeti értékeire kívánják felhívni a figyelmet. Az egykori mákfai iskolakápolna, a mai turistaház mellett elhelyezett címert Mikó László faragta és Zágorhidi Czigány Balázs köszöntője után a legifjabb mákfaiak Sára és Hanna avatták fel. –vv –
