2017.08.02. Felejthetetlen emlékekkel gazdagodtak az erdélyi gyerekek

Böjte Csaba testvér pártfogoltjai ellátogattak a múzeumba, a fürdőre és  a tűzoltóságra is
Az idei esztendőben is erdélyi gyermekek vakációztak Vasvár-Nagymákfán. Böjte Csaba testvér pártfogoltjai felejthetetlen élményeket szereztek Vas megyében. A tábor lakói ezúttal Déváról és Szászvárosból érkeztek.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 17 gyermeke és 3 nevelője július 17-től 23-ig nyaralt a nagymákfai turistaszállóban. A tábort helyi önkéntesek (Nemes Erika és H. Szalay Balázs) szervezik évről-évre Vasvár Város Önkormányzata segítségével és a budapesti Csillaghíd Alapítvány közreműködésével. A jótékonysági kezdeményezés lebonyolítását a vasvári önkormányzat mellett helyi cégek, intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek is segítették.
A gyermekek július 18-án, kedden Vasvárral ismerkedtek. Az egész napos programon együtt fagylaltoztak Tóth Balázs polgármesterrel, megtekintették a múzeumot és strandoltak a fürdőn. Szerdán a sárvári Nádasdy-vár udvarán Kondora István polgármester köszöntötte majd látta vendégül a csoportot. Majd itt is múzeumi tárlatvezetés következett. A táborlakók szerda délutánja strandolással telt a sárvári fürdőben. A tábor lakói csütörtökön kenuztak a Rábán, pénteken Keszthelyen strandoltak, szombaton pedig a vasvári tűzoltóság vendégei voltak.
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány 17 gyermeke és 3 nevelője vasárnap utazott haza az egyhetes tábor után, rengeteg élménnyel és emlékkel, amit valószínűleg sosem felejtenek majd el.
Széchenyi2020