Együttmûködési megállapodást írt alá csütörtökön a Fidesz és a Nemzeti Fórum. A szerzõdés értelmében a két ellenzéki erõ közös választási programot dolgoz ki, és együtt állít jelölteket a 2006-os választásokon. A dokumentumot a Fidesz oldaláról Orbán Viktor pártelnök, a Nemzeti Fórum részérõl pedig Lezsák Sándor írta alá.
Így a Fidesz és a Nemzeti Fórum valamennyi egyéni választókerületben, valamennyi területi listán, illetve az országos listán együtt állít jelöltet, a jelenleg független képviselõk tehát a Fidesz listájáról juthatnak be 2006-ban a Parlamentbe. Sõt, a megállapodás értelmében a felek a jövõ évi önkormányzati választásokon is együttmûködnek, közösen állítanak polgármester- és képviselõjelölteket.
A Nemzeti Fórum azokat a független képviselõket foglalja magában, akik 2002-ben még az MDF színeiben jutottak mandátumhoz, 2003-ban azonban kiléptek a pártból. A Nemzeti Fórum sokat támadta az MDF vezetését, különösen Dávid Ibolyát, azzal vádolva a pártelnököt, hogy feladva az antalli és lakiteleki örökséget, balra tolódott.
FigyelõNet
Lezsák Sándor beszéde (Elhangzott 2005. június 9. -én a Fidesz – MPSZ és a Nemzeti Fórum közötti Együttmûködési megállapodás aláírásakor a Gellért szállóban)
Amikor egy népközösség vagy társadalom életében gyakran esik szó valamilyen értelemben az összefogás szükségességérõl, amikor szûkebb-tágabb környezetünkbõl, de nyugat-európai és tengerentúli magyar közösségekbõl is egyre gyakrabban hangzik a felszólítás az összefogásra, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami baj van, veszély fenyegeti a nemzetközösséget, de legalábbis történetének egy új fordulópontja elõtt áll.
A magyar múltban ilyen történelmi helyzetek kényszerítették ki az érdekellentétek háttérbeszorításával vagy kiegyenlítésével az összefogást, a közös fellépést a nemzeti célok érdekében.
Gondoljunk a Rákóczi szabadságharc kezdetére, 1848-49-re vagy 1956-ra! Mindhárom esetben a zsarnokság, a megaláztatás, az igazságtalanság ellen támadt a felgyülemlett keserûség és indulat, s mindhárom esetben a nemzet puszta létének védelme, szabadságának kivívása volt a küzdelem tétje.
Voltak azonban a mi mostani helyzetünkhöz hasonlatosabb történelmi szakaszok, amikor látszólag nem fenyegetett közvetlen veszély, de a nemzet legjobbjai egészséges veszélytudattal elõrelátón építkeztek és igyekeztek felkészíteni a nemzetet új helyzetekre és közös célok megvalósítására.
Ekkor is csak az erõk egyesítésével, összefogással lehetett remélni a sikert.
A reformkorban Kölcsey Ferenc képviselte ezt a legkövetkezetesebben, amikor újra és újra az „egy pontra vonulás” követelményét emlegette.
A két világháború között Móricz Zsigmond fogalmazza az igényt a legnagyobb erõvel, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szavaival: „? mi minden erõt, ami a haza javára akar és tud lenni, nem eltiporni, hanem együvé fogni kívánunk.”
Nem véletlen, hogy a rendszerváltás elõtt, a Magyar Demokrata Fórum egyik elõzményeként a tilalom és a tûrés hatására létrehozott Bethlen Gábor Alapítvány jelszavával éppen ez utóbbi mondatot választottuk.
Ennek az „egy pontra vonulásnak” és a nemzet java erõinek összefogása jegyében indultunk annak idején Lakiteleken, amikor az MDF-et létrehoztuk.
Természetes folyamatnak kell tekintenünk azonban azt, hogy a helyzet alakulásával együtt a viszonylagos egység felõl a tagoltság felé mozdult el a politikai közélet, különféle érdekek, ideológiák ízléskörök szerint.
Ezt tekinthetjük a nemzeti-társadalmi létezés egészséges állapotának „békeidõben”, hiszen a társadalom, az emberi közösségek általában többféleképpen tagoltak, s ennek – demokratikus viszonyok között – szükségképpen meg kell jelennie a politikai képviselet szintjén is, különféle civil szervezetekben, pártokban és a parlamenti képviseletben.
Kár volna tehát azon sajnálkozunk, hogy a többpártrendszer és a parlamentáris demokrácia viszonyai között valóban több pártra tagolódik a politika, és az országgyûlésben a választások révén ennek megfelelõen alakul a képviselet.
Ez a természetes.
Ha nem így történik, akkor az bajt jelez.
Van-e ma olyan baj, fenyeget-e olyan veszély az ország és a Kárpát-medence magyarsága életében, amely jelen körülmények között, a többpártrendszer természetének a tudomásulvételével is több együttmûködésre, nagyobb összefogásra int bennünket?
A szociálliberális kormányzat logikája szerint nincs semmiféle veszély, országvezetésük idõszaka sikertörténet, többek között a kettõs állampolgárságról szóló népszavazást is kormányzati gyõzelemként élték meg.
Holott pontosan ettõl és az ezekkel rokon törekvésektõl tekinthetjük veszélyeztetett helyzetûnek az egész magyarságot.
Magyarországnak nincs politikai védettsége az ellene ható globális törekvésekkel szemben, mint ahogy nincs kormányzati támasz a határainkon kívül a kisebbségi sorsában folyamatosan pusztított, létében fenyegetett magyarság számára.
A gazdaság után ma már a magyar élet erkölcsi és szellemi alapjainak, értékeinek és értéktudatának a szervezett rombolása folyik, a különféle devianciák nyílt vagy hallgatólagos támogatása, a közösségellenes magatartásformák iránti türelem és a türelmetlenség a nemzeti érzelmû megnyilvánulásokkal szemben akkor is, ha azok nem irányulnak senki ellen, nem sértenek más nemzetet, etnikai vagy vallási csoportokat.
Aki pedig korábban még hitt abban, hogy az Európai Unió és az abban való tagságunk alapvetõ gondjainkra megnyugtató választ ad, annak ma látnia kell, hogy ha itthon magunk nem teszünk rendet, az EU-ból nem érkeznek a csodák, de még kiszolgáltatottságunk is elmélyülhet.
Van-e hát ok és cél, mely a nemzeti érdekû összefogást ma indokolja, sõt: megmaradásunk érdekében követeli?
Van, talán több és súlyosabb is, mint bármikor.
A nemzeti erõk mai megosztottsága ugyanis arra talán jó lehet, hogy a létezõ nézetkülönbségeket megmutassa, de arra semmi esetre sem, hogy a magyarság életében a kívánatos és lehetséges fordulatot elõmozdítsa.
Mire kell tehát törekednünk?
Meggyõzõdésem szerint rövid távon arra, hogy a nemzeti oldalon – a mûködõképes szervezeti kereteket és a természetesen meglévõ nézetkülönbségeket tiszteletben tartva – építsük tovább a minél szélesebb körû együttmûködési rendszert a következõ választásokra, hogy a szociálliberális koalíciót eltávolíthassuk a hatalomból.
A választásokkal egyidõben olyan nemzeti koalíciós kormány alakítását kell megtervezni, amely a szûkös pártérdekeken felülemelkedve képes lesz a kormányzati munka minden területén komoly nemzetpolitikai gondolkodásra és cselekvésre.
Ennek az összefogásnak célja az önkormányzati választás elõkészítése, és távolabbi célja, hogy megszakítsa a négyévenként esedékes, úgynevezett „politikai váltógazdálkodás” semmire sem jó, semmire sem elég gyakorlatát, és hozzászoktassa a magyar választókat ahhoz, hogy nem a „jobb” vagy „bal” hamis alternatívájában kell gondolkodni a politikai hatalom dolgában, hanem abban, hogy pártok és kormányok magyar nemzeti célokat szolgálnak-e vagy sem.
A Nemzeti Fórum mindezek érdekében köt távlati együttmûködési megállapodást a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel, és ezeknek az elveknek az alapján mozgósítja több mint másfél évtizedes kapcsolatrendszerét.
Az MDF-bõl kizárt, a kizárások miatt kivált képviselõk után körénk szervezõdik a tagság jelentõs része is, és aktivizálja magát az a társadalmi erõtér is, amely nem hagyja a templomot és a kisiskolát, és ez a fiatalokkal is bõvülõ erõtér az eredeti, lakiteleki nyilatkozat törekvéseivel lesz képes közösségi munkára, áldozatra. Ma a Nemzeti Fórum az igazi MDF. Ez az életerõs Nemzeti Fórum bõvíti a Fidesz – Magyar Polgári Szövetséget, amikor szövetségre lépünk.
Legyen erõs a Szövetségünk!
forrás: http://www.medgyasszay.hu/
