2017.05.29. Hősök napi megemlékezés

Hősök napi megemlékezés a II. világháborús emlékműnél
Vasvár Város Önkormányzata május 28-án tartotta hősök napi megemlékezését a II. világháborús Hősi Emlékműnél. Emlékbeszédet mondott dr. Házi Béla alezredes, a Vasvári Rendőrkapitányság vezetője, a hősökért imádkozott dr. Horváth Lajos, nyugalmazott kanonok, plébános. A kulturális műsorban a Kardos László Általános Iskola tanulói és a Komor András vezette Városi Fúvós Zenekar tagjai közreműködtek. A koszorúzás és a tiszteletteljes főhajtás folytatódott a kismákfai, majd a nagymákfai hősi emlékműnél.
A magyar hősök emlékünnepét minden évben május utolsó vasárnapján tartják azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták Magyarországért. Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, a Hősök emlékünnepét az 1924. évi egyik törvénycikk rögzítette. Ennek ellenére az ünnepet 1945-től, a kommunizmus idején nem tartották meg, a rendszerváltás után azonban újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat.
A Himnusz hangjai után a Kardos László Általános Iskola két diákja, Cséri Alexandra és Vass Zoárd mondott verset. Ezt követően dr. Házi Béla alezredes, a Vasvári Rendőrkapitányság vezetője emlékbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az ünnep nem a hősi halottak, hanem a hősök napja. Kiemelte: elődeink azért adták az életüket, hogy a világot szebbé, jobbá tegyék. Az igazi hősiesség nem nagyon látványos, nem feltűnő, a hős nem kap érte kitüntetést, bár járna neki. Voltak olyanok, akik egyedülálló, nagy tetteket vittek véghez, de legtöbbjük megtette, ami helyes. Ha szükséges volt, készek álltak életüket is adni. Emlékeztetett arra, hogy ez a nap az egyik legszentebb ünnepévé vált a gyermekeiket elvesztő anyáknak, férjeiket sirató feleségeknek, apjukat felidéző árváknak, bajtársaikra emlékező katonáknak. A tisztelgésnek az ad értelmet, ha lesznek olyan nemzedékek, amelyek méltó módon folytatják és beteljesítik az elődök örökségét.
Dr. Horváth Lajos kanonok, plébános mondott imát a hősök tiszteletére. Petőfi sorait idézte: „Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett. Mondják el szent neveinket.” Kiemelte, hogy a vasvári emlékmű két köve a két világháborút szimbolizálja, ahol közel egymillió fiatal katona, testvér, családapa adta életét. Megjegyezte: az ő nagypapája is elment 1914-ben a frontra, s soha nem tudták meg, hova temették.
Az ima után a jelenlévő intézmények, társadalmi szervezetek, pártok képviselői helyezték el az emlékezés virágait. Elsőként koszorúzott V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, a térség országgyűlési képviselője. Vasvár Város Önkormányzata nevében Tóth Balázs polgármester és Sejber Mihály alpolgármester helyezett el koszorút. A Vas Megyei Kormányhivatal Vasvári Járási Hivatalát dr. Kiss Attila hivatalvezető-helyettes, az általános iskolát Sejberné Szabó Marianna igazgató és a két versmondó diák képviselte. A FIDESZ képviseletében Kovács Tilda és Tóthné Várnagy Zsuzsanna, a Jobbik helyi szervezete nevében Ódor István alapszervezeti elnök és Balassa Péter, a Szombathelyi Közgyűlés képviselője koszorúzott. A Magyar Máltai Szeretetszolgálatot Bohárné Zimics Rita, Hosszúné Mizda Éva és Pusztai Antal képviselték. A Vasvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Vasvári Önkormányzati Tűzoltóság nevében a két elnök: Séllei László és Bozzai Lajos koszorúzott. Majd az emlékező családtagok helyezték el virágaikat.
sna
Fotó: Laki László
Széchenyi2020