A mindennapos iskolai éneklésről is szó volt a kétnapos konferencián
„Az ének közösségformáló és közművelődési funkciója” címmel tartottak konferenciát december első napjaiban a Nagy Gáspár Kulturális Központ színháztermében. A rendezvényen az egyházi énekkultúra tradicionális formái és a mindennapi iskolai éneklés is a figyelem középpontjába került.
Stílusosan énekszóval – Bozzai Nóra, a helyi Kalinkó Népdalkör vezetője fellépésével – kezdődött a kétnapos konferencia. A rendezvényt az Egyházi Közművelődésért Egyesület, a Nemzeti Művelődési Intézet és a Nagy Gáspár Kulturális Központ közösen szervezte az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával.
A levezető elnök: Kereszti Ferenc, az Egyházi Közművelődési Egyesület nyugalmazott regionális referense elmondta, hogy évente tartanak konferenciát az ország különböző településein: hol Pécsett, hol Máriapócson, most pedig Vasváron. Mint mondta: egyebek mellett fontosnak tartják, hogy folyamatosan megbeszéljék az egyházi fenntartású művelődési házak kérdéseit.
„Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban.” Babits soraival köszöntötte a megjelenteket Tóth Balázs, Vasvár polgármestere. Beszédében kiemelte, hogy örül a konferencia témájának, amely meglátása szerint méltatlanul háttérbe szorul, annak ellenére, hogy az éneklés hozzátartozik az emberi élethez, az emberi lélekhez. Mint mondta, kevés az az alkalom, amikor spontán éneklünk, bár lelkünknek szüksége van a stressz oldására, a feszültségek felszabadítására. Elárulta, a soproni erdőmérnöki egyetemi éveit végigkísérte az éneklés. Megjegyezte: a mai fiatalok keveset énekelnek, erre manapság intézményi formában ösztönzik őket. A polgármester tájékoztatást nyújtott a város kiváló énekkarairól és zeneiskolájáról, ahova nagyon szeretnek járni a gyerekek. Beszédét Kodály Zoltán gondolataival zárta: „Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja.”
Ezt követően „Hol vannak a Csitári hegyek???, avagy zeng-e bennünk ének ???” címmel tartott előadást Gergye Rezső, a Nagy Gáspár Kulturális Központ igazgatója. Beszélt a „Zenét a templomokba” elnevezésű projektjük 2015-ös évi eredményeiről. A program filozófiája az volt, hogy magas művészi színvonalú művek előadására legyen lehetőség a hegyháti járás községeiben. Vasvár a Kultúra Magyar Városa cím birtokosaként az utóbbi 10 évben komoly infrastrukturális fejlesztéseket végzett a kulturális szférában. Minőségi rendezvényeket hozott létre a város, amely a helyi lakosokon túl a térség 22 falujával erősítette az identitást. A Zenét a templomokba projekt a zenei műveltség terjesztésében vállalt komoly szerepet. Az előadások tervezett községi helyszínei a templomok és az előttük lévő szabadterek voltak. 2015 augusztusában a szombathelyi Nádasdy Trió szolgáltatta a zenét a négyhelyszínes turnén. Szemenye, Csipkerek, Csehimindszent és Olaszfa voltak a helyszínek. Nem egy hagyományos koncert történt, hanem 10- 15 perces „zenei villámkóstolók”. A falvak megmozdultak, így tervezik a jövő évet és már közös pályázatokat nyújtottak be azon községekkel, ahol ismét szeretnének hosszabb koncerteket. Gergye Rezső ismertette: jelen pillanatban jövő nyárra már hét településsel készülnek. Előadásában megosztotta a jelenlévőkkel gondolatait Balogh Zoltán miniszter javaslatáról, az énektanításról. A miniszter nyáron egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy minden nap dalolni kellene a diákoknak. Még énekelt is egyet: az a Csitári hegyek alatt című dalt. Majd az intézményigazgató sorra vette az ezt követő negatív felhangokat, felháborodásokat is, amelyek a médiában megjelentek. Miért nem kreatívan viszonyultak egy-egy kérdéshez? Miért ne énekelhetne (gitározhatna) az irodalom, vagy testnevelés órán egy muzikális tanár, vagy diák?, tette fel a kérdést.
Majd sorra vette, hogy véleménye szerint olyan tanárokra van szükség, akinek van önálló gondolatuk, akik mernek vitatkozni, akik partnernek tekintik a gyerekeket, a szülőket, s nem munkaanyagnak. Arra ösztönzött, hogy merjünk énekelni a harmóniától megijedő korunkban is. A tisztább énektől jobb lesz a lelkünk, az iskola, a falu, a város, a Haza.
Ezt követően „A Nemzeti Művelődési Intézet szerepe a kultúra terjesztésében” címmel Polyák Albert, a Nemzeti Művelődési Intézet főigazgatója szólt. Kiemelte: a kultúra, a közösségi művelődés, az önművelődés, az értékek közösségi újraértelmezése adja az alapot a haza és a haladás gondolatának időtálló, mai értelmezéséhez. A kulturális alapellátás fejlesztése nem csak emberi méltóságot nyújt, hanem társadalmi kitörési pont és hatékony eszköz a nemzetgazdasági célok megvalósításához. A modern, kiművelt, erős Magyarország két meghatározó művelődéspolitikusa, Eötvös József és Klebelsberg Kunó öröksége – a művelődési házak, múzeumok, iskolák, könyvtárak – ma is meghatározó a nemzeti-közösségi összetartozást erősítő közösségi művelődésnek. E két kivételes egyéniség életművében, az épített örökség mellett fontosabb volt az a szellemiség, erkölcsi erő és politikai támogatottság, ami hozzájárult a magyarság megmaradásához, minőségi gyarapodásához. E szellemi örökséget vállalja a Nemzeti Művelődési Intézet. A kulturális alapellátás legfontosabb célja a nemzet felemelése, a magyar közművelődés pedig a nemzeti progresszió sikerének bázisa.
„Közös éneklés és munkaerő-piaci kompetenciák” című előadásában Polyák Zsuzsanna, a Kodály Intézet könyvtárosa ismertette: a sikeres életvezetéshez szükséges kulcskompetenciák meghatározásával az Európai Unió már 1997-ben elkezdett foglalkozni, majd a lisszaboni stratégia foglalta össze őket. „A szervezett közoktatásban, felnőttképzésekben a tananyagot ezen kompetenciák figyelembevételével alakítják ki, de a tevékenységeken alapuló spontán tapasztalati tanulásnak (amilyen pl. az amatőr művészi tevékenység is) legalább ekkora szerepe van a különböző kompetenciák megszerzésében, s olyan hasznos összetevőket ? elsősorban képességeket és attitűdöket ? is fejlesztenek, amelyeket a formális oktatásban nem lehetne olyan hatékonyan elsajátítani, de a munkaerő-piacon jobb esélyeket teremtenek. Sőt, újabban gyakran ezek irányába tolódik el a hangsúly, különösen a versenyszférában. Kutatások és kórustagokkal készült interjúk nyomán az énekkari tevékenység során a fenti képességek többsége igazoltan fejlődik, s mindez kiegészül a zenélés csak rá jellemző pszichológiai és élettani hatásaival.”
„Az éneklés szerepe a gyülekezetépítésben” címmel Körösi Krisztina, a Nádasdi Evangélikus Egyházközség lelkésze beszélt. Az éneklés a legkiválóbb eszköz arra, hogy az ember a szíve közepébe beletekintve meg tudja mutatni az onnan felszínre törő érzéseket, gondolatokat. Segíti az önkifejezést, de segíti az önismeretet is, hiszen sokszor spontán jut eszünkbe egy-egy dallam, egy énekvers, vagy refrén. Szinte titokzatos módon üzen a bensőnk, hogy mi is foglalkoztat igazán bennünket. Ha ez tudatosodik bennünk, egy kicsit közelebb léphetünk önmagunk felé. A közösségben történő éneklés további számos pozitív hatással ajándékozza meg az egyént. Az összetartozás, az együttlét érzését a magány és elszigeteltség helyett. A közös cél, a közös motiváció tovább erősíti a közösségi élményt.
„Együtténeklés a néptánctól a zarándoklatig” címmel Varga Albin, a gencsapáti Művelődési Ház és Könyvtár igazgatója beszélt. „Az együtténeklés szerepe az identitás megőrzésében” címmel Kánya László, a Vasvári Cigány Érdekvédelmi Egyesület elnöke szólt. Vasvár történetéről Zágorhidi Czigány Balázs, a Vasvári Domonkos Kolostor Alapítvány elnöke tartott előadást. A levezető elnök: Kádár Zsolt református esperes, az Egyházi Közművelődési Egyesület elnöke „Az ének közösségformáló és közművelődési funkciója” címmel az egyházi énekkultúra tradicionális formái és a mindennapi iskolai éneklés fontosságáról beszélt.
A konferencián Kádár Zsolt nyugalmazott esperest személyen is megszólaltattuk. Beszélt arról, hogy a magyar egy éneklő nemzet volt. Az énekkultúrát azonban a technikai fejlődés visszaszorította: készen kapjuk a konzerv zenéket, ráadásul ezen dalok nem is nagyon énekelhetők. Fontos, hogy Kodály Zoltán és Bartók Béla országában visszamenjünk az ősi forráshoz, a magyar folk zenéhez. Az éneklés a legbelsőbb lelki kifejezésmód és az Istennel való kapcsolatteremtés egyik sajátos formája. Ma már az egyházakban is igen jól felkészült profi zenészek szolgáltatják a liturgiai éneket, így énekléskor kicsit háttérbe szorulnak az istentiszteletek résztvevői. Véleménye szerint nemes és pozitív hatású szándék vezérli a szakembereket és a döntéshozókat egyaránt, amikor a magyar iskolarendszerbe vissza akarják hozni az éneklést. Régebben a mindennapi tanítás egyházi zsoltár éneklésével kezdődött az iskolákban. Elárulta, hogy ő is tanítottam közoktatási intézményben, ahol szintén ezt a gyakorlatot alkalmazta, ami 30 másodpercet vett igénybe a tanórából, mégis egy olyan lelkiséget, atmoszférát teremtett, ami meghatározta az óra további hangulatát. Meglátása szerint nagyon nehéz ma zsoltárt énekeltetni, mert sem a szövege, sem a ritmikája, sem a zeneisége nem áll közel a mai kor embereinek többségéhez, akik leginkább az angolszász könnyed dallamokhoz vannak szokva. Emlékeztetett: régebben rendezvényeken, családi összejöveteleken még népzenéket és az akkori pop kultúra kiválóságait énekelték. Ma nincsenek olyan popzenei slágerek, amelyeknek mindenki ismeri a szövegét és a dallamát. Ha van egy rendezvény, akkor is 40 évvel ezelőtt született dalok csendülnek fel. A mai slágereket vagy a szövegük, vagy a dallamtalanságuk miatt nem lehet elénekelni családi, baráti összejöveteleken. Fontos pedagógiai munka lenne, hogy a tanítás során énekeljünk egy-egy magyar népdalt, vagy egy értékes magyar műdalt, csak énekeljünk. Hangsúlyozta: a konferenciát figyelemfelhívásnak is felfoghatjuk.
Mint mondta, egyébként a konferencia témája nem ez, hanem a migráció lett volna, de rá kellett jönniük, hogy e téma elvi kérdéseivel már túl sokat foglalkoztak, s emiatt tett javaslatot a konferencia témájának megváltoztatására.
sna
Fotó: NGKK
